Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 11 (72. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - PANCZA ISTVÁN (FKGP):
1870 paragrafushoz 610 módosító indítvány érkezet t, jobbító szándékkal. Nemcsak az ellenzék oldaláról, hanem a kormánypártok részéről is. Én is megpróbáltam javítani a 32. §on azzal, hogy ne privatizálhasson az, akinek köztartozása van. Hiszen aki nem fizeti ki az adóját, a tbjárulékát, akinek vámtarto zása van, azt nem kellene még egy vállalkozással, egy vállalattal is jutalmazni. Nem értem a kormány álláspontját. Ezt a módosítást vita nélkül lesöpörték. Úgy látszik, nem az a fontos, hogy mit mondanak, az a fontos, hogy ki mondja. Aki odafigyelt a pénzü gyminiszter úr nyilatkozatára, annak számára kiderül, hogy az ország gazdasági helyzete nagyrészt a ki nem fizetett és eltitkolt köztartozások miatt van így, és ebből adódik a hiány. Kérdem akkor: miért jó az én módosítványom? Miért nem kell a harácsolókat , a rendszerváltás vámszedőit kizárni a privatizációból? A módosításom második fele a pénzmosásnak a vizsgálata. Vajon hol és mikor adózták le azt a pénzt, amiből nálunk vásárolnak gyárakat? Talán a pénznek tényleg nincs szaga? Vagy a különböző maffiák kez ére kívánjuk adni a magyar ipart? Így nem várható termelés, nem várható adó, csak pénzmosás lesz belőle. Vajon milyen erkölcsi alapon áll az, aki ezt az indítványt elutasítja? Kinek az érdeke fűződik hozzá? Kérem a tisztelt Házat, hogy bírálják felül a biz ottságok által elutasított javaslatomat, és kérem, hogy fogadják el. Köszönöm szépen. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Szintén írásban előre jelezte felszólalási szándékát Pancza István képviselőtársunk, a Független Kisgazdapárt részérő l. Megadom a szót Pancza István képviselő úrnak. PANCZA ISTVÁN (FKGP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat 29. § (7) bekezdéséhez nyújtottam be módosító javaslatot. A (7) bekezdést szeretném kibővíteni a következőképpen: pályázati díj, amely magában foglalja a részletes tájékoztató árát, egységesen 1000 forint legyen. Ezzel kapcsolatosan a következőket kívánom elmondani még. A privatizációt többnyire megbízott tanácsadó cégek bonyolítják le, melyek különösen az utóbbi időben szubjektív a lapon és önös üzleti érdekből megállapított igen magas áron árulták a vállalatokról szóló részletes tájékoztatókat. A vevőkörnek semmilyen információt nem adtak ezek a tanácsadó cégek, hivatkozva arra, hogy a tájékoztatóban megtalálhatók az adatok. A poten ciális vevők jó része ezért még ahhoz a minimális információhoz sem jutott hozzá, amely ahhoz volt szükséges, hogy dönthessenek arról, hogy érdekli a cég megvétele. A vevőknek azon részéből, akik jobb híján megvásárolták a tenderfüzetet 3040 ezer forintér t, azt megismerve jöttek rá, hogy érdeklődési körükön kívül esik a privatizálandó vállalat, és nem pályáztak. A privatizáció akkor lesz sikeres, ha a potenciális vevőnek módja van a megvásárolandó árut megismerni, ezért mesterséges akadályokat, mint a tend erfüzet magas díja, mely csupán a tanácsadó cégek egyéni üzlete, ki kell iktatni a privatizáció folyamatából. A következő javaslat a 30. § (4) bekezdését érintené. A nyilvános pályázati felhívás esetén a társaság lényeges adatait tartalmazó hirdetményt két országos napilapban vagy egy országos napilapban és a társaság székhelye szerinti helyi lapban, továbbá az ÁPV Rt. nyilvános tájékoztatójában a pályázatok benyújtására megállapított kezdő időpontot legalább 30, és én itt módosítanám, 80 nappal megelőzően kell meghirdetni. A pályázati tájékoztatóként esetenként szükséges okmányok beszerzése, például az Ehiteligérvény, garanciaalapbiztosítási igérvény stb. beszerzésének ideje a hivatalos banki normák szerint minimum 5055 napot vesz igénybe. A pályázatok b enyújtásához szükséges időnek ennél nagyobbnak kell lennie, s még figyelembe kell venni azt az időt is, melyet a potenciális vevők tájékoztatására, létrehozásra kell fordítsanak. Az ezek összefüggéséből adódó reális pályázati időszükséglet 80 nap volna.