Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 6 (52. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
19 elsősorban az államadósság csökkentésére fordítjuk, és ezzel gyorsítjuk meg az állam kiv onulását a gazdaságból. Sokan gondolják azt, hogy az a fajta privatizációs stratégia, ami előttünk áll, nem szolgálja kellőképpen a munkavállalók érdekeit, hiszen ez a stratégia nem bővíti ki az eddigihez képest a kedvezményes tulajdonszerzés lehetőségeit a munkavállalók számára, megtartja azokat a lehetőségeket, amelyek eddig voltak, de nem bővíti ezeket, nem talál ki új meg új konstrukciókat ennek érdekében, és kétségtelen tény, hogy a stratégia kidolgozói nem arról álmodtak, hogy a magyar vállalatok nagy tömegükben munkavállalók közös tulajdonába kerülnek. Azt gondolom, hogy ez nem baj. És azt gondolom, hogy ez nem ellentétes a munkavállalók érdekeivel. Ha tudatában vagyunk annak, hogy a társadalomnak öt meg tíz év múlva is csak egy kisebbsége lesz maga tulajdonos, termelői tulajdonos, tehát nemcsak a lakásának a tulajdonosa, ha tudatában vagyunk annak, hogy ugyanúgy, mint NyugatEurópában, a társadalom nagy többsége munkavállalóként igyekszik majd jólétben és biztonságban élni, akkor elsősorban az szolgá lja ennek a nagy többségnek az érdekét, hogy biztos legyen a munkahelye, hogy növekedjék a jövedelme, hogy elviselhetők legyenek a munkakörülményei, és ebből a szempontból nem az a fontos számára, hogy ő maga váljék résztulajdonossá, és úgy járjon, mint az ózdi munkavállalók, akik résztulajdonosok, csak éppen elvesztették a munkahelyüket, hanem az legyen a tulajdonos, aki bővít, aki beruház, aki fejleszt, aki munkahelyet megőriz és teremt, a munkavállalók többségének érdekeit éppen ez szolgálja. (16.20) Ha sonlóképpen vitatott kérdés - a múlt héten is felmerült - az úgynevezett foglalkoztatási garanciák kérdése. Sokan keveslik azt, hogy a törvényjavaslat szerint a privatizáció során csak mint egyik figyelembe veendő szempont merül fel az, hogy az új befektet ő milyen ígéreteket tesz, milyen kötelezettségeket vállal a foglalkoztatás fenntartására, esetleges bővítésére, és hogy milyen beruházási ígéreteket tesz. Azt gondolom, az persze fontos, hogy a foglalkoztatás bővüljön, hiszen a munkanélküliség hazánk egyik legsúlyosabb gazdasági és társadalmi problémája jelenleg. A kérdés csak az, hogy a foglalkoztatás bővülését a nemzetgazdaság egészében azzal szolgáljuke, ha minden egyes privatizációs aktusnál megpróbálunk ráerőltetni a befektetőre egy foglalkoztatási kö telezettségvállalást - amit aztán vagy teljesít vagy nem , vagy azt tesszük, hogy ott, ahol ilyenre van lehetőség, ezt számon kérjük, általában azonban ezt csak ajánlásnak tekintjük és a gazdaság egészében várjuk el azt, hogy a beruházási kedv növelésével minél több új munkahely jöjjön létre és minél kevesebb szűnjön meg. Azt hiszem, hogy a német példára való hivatkozás ebben az esetben teljesen alaptalan. Először is alaptalan azért, mert Németország keleti felében úgy privatizáltak, hogy ebből az államnak nem bevétele volt, hanem 250 milliárd márkányi, tehát az egész magyar privatizálódó vagyon összegét meghaladó ráfizetése. Ilyen körülmények között megtehette a német Treuhandanstalt, hogy foglalkoztatási és beruházási kötelezettségeket kötött ki a vevőkke l szemben. Azt azonban még a német Treuhandanstalt sem tudta megtenni, hogy számon is kérje ezeket a kötelezettségeket, mert a kötelezettségeket hol teljesítették, hol nem, s aszerint teljesítették vagy nem, hogy milyenek voltak a piaci kondíciók az adott ágazatban. Ahol nem teljesítették, ott a Treuhandanstalt összecsapta a kezét és örült, hogy az új beruházó nem adja vissza a tulajdont, mert nem tudott volna vele mit kezdeni. Higgyék el, hogy az ilyen kötelezettségvállalásokat Magyarországon sem érdemes e rőltetni. De nem érdemes azért sem, mert ha valóban piacgazdaságban gondolkodunk, akkor nem gondolkodhatunk abban, hogy mindenütt, ahol ma ezer embert foglalkoztatnak, ott holnap, meg holnapután is ezer embert kell foglalkoztatni, és abban sem gondolkodhat unk, hogy egy állami hivatal, akár egy vagyonügynökség meg tudja mondani, hány embert lesz érdemes egy vagy két, vagy három év múlva foglalkoztatni. Egyetlen dologra érdemes törekednünk, hogy olyan gazdasági klíma legyen Magyarországon és olyan új tulajdon osok kezébe kerüljenek a vállalatok, hogy ez közép- és hosszú távon a foglalkoztatás bővítését mozdítsa elő.
