Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 7 (53. szám) - A Duna egyoldalú elterelése miatt szükséges teendőkről szóló 25/1994. (IV.13.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF):
177 jellemzi. Túl mindezeken, az említett mérlegelés azért sem lehetséges már, mert ez a helyzet bekövetkezett. S nem lehetséges, mert ez a lépés a megoldást egy adott irányba szorította. H ogy mennyire kész helyzet előálltáról volt szó, a kormányzat egyik minisztériuma 1994. december 14én, szerdán, a Magyar Hírlapban közzétett egy fizetett hirdetést a Főber Kft. Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Társaságon keresztül, nyilvános előminő sítő pályázati felhívást, kivitelező szervezetek részére, a Szigetköz vízpótlásának ideiglenes megoldása kivitelezési munkáinak megvalósítására fővállalkozási szerződés keretében. Nincs még parlamenti döntés, de a kormány 1994. december 14én közzétesz egy ilyen tendert. Határideje: '94. december 22. Kérdezem: ki volt az, aki készen állt egy - talán, esetleg éppen a számára meghirdetett - tender elfogadására? Ki az, aki készen áll arra, hogy december 14én, a Magyar Hírlapot olvasva, eséllyel nyújtson be eg y ilyen, nagyon kemény pénzügyi vonatkozású - mondjam azt, hogy lobbyérdekekhez is kapcsolódó - tender elnyerésének reményében egy pályázatot, melynek határideje december 22e? A pályázat végeredményét nem ismerem. Mindenesetre a kész helyzet - ezt nem csa k úgy általában szokták mondani - egy kényszer, egy erkölcsileg nehezen minősíthető kényszerhelyzet, ami más szempontból természetesen érthető és értékelhető is. Még néhány kérdés talán a HornMečiar találkozó kapcsán. Először is ennek az egyezségnek - egy ezségnek fogom nevezni, nem szerződésnek stb., stb. - része az alapszerződés előkészítésének meggyorsítása. Érthető. Az alapszerződés a fennálló határokat garantálná. Természetesen. Milyen határokat garantálna Bős környékén? A szlovák fél ugyanis a Duna el terelésével igenis megsértette a párizsi békeszerződésben rögzített államhatárt, a magyarszlovák határt, mivel az - kérem, figyeljenek, ha még van türelmük - nemcsak a határ vonalát, hanem a határ jellegét is rögzítette, vagyis e szakaszon a hajózható dun ai főmeder középvonala az országhatár, nem más. A hágai döntés előtt erre a kérdésre nem lehet válaszolni. Véleményem szerint az alapszerződést sem lehet megkötni. (19.00) Másodszor: a HornMečiar találkozóhoz. Szlovákia álláspontja szerint a Duna újabb el rekesztése, a keresztgát megépítése esetén - a 400 köbméter/másodperc vízmennyiséggel kapcsolatban ez után a találkozó után - esély van arra, hogy igenis megnövelik az átengedett víz mennyiségét. Világos, hiszen a gát megépítése szlovák érdek, mert megnöve li a Cvariánshoz tartozó tározótöltések stabilitását is. Ezért ajánlották a költségek viselését is. Ez az egyezség véleményem szerint előnytelen, mert aszimmetrikus, ugyanis a gát megépítése könnyen ellenőrizhető, eltávolítása viszont költséges és nehéz m unka, ráadásul szlovák jóváhagyáshoz kötött. 1992 októbere óta az átadott vízmennyiség állandó vita tárgya, és a szlovák fél még a közös méréseket is nem egyszer utólag vitatja. A beruházás vezetője, Julius Binder Mečiar úr Budapestről való hazatérte után egyből azt nyilatkozta, hogy az egyezséget a 400 köbméter/secundummal kapcsolatban máris betartják, miközben a magyar vízügy Rajkánál 150200 köbméter/secundum vizet mért. Garancia a vízátadásra, sajnos, nincs. Azt hiszem, hogy ilyen megállapodás - akár pa pírformát nyerte, tehát lejegyzésre kerülte, akár pedig nem - komoly alapul nem szolgálhat ennek a kérdésnek a megítéléséhez, annál is kevésbé, mert ma délután a környezetvédelmi bizottság ülésén éppen Torzsai István miniszteri biztos úr, a Külügyminiszt érium képviselője maga ismerte be - mondhatnám azt is, hogy maga ismerte el, de ez azért elég beismerően hangzott , hogy az, amire a Külügyminisztérium a nemzetközi szakvéleményét alapítja, állítja és alapozza, az nincs leírva. Mi tehát az alapkérdés? Az, hogy a károk a környezetben csak a vízlépcsőműködés teljes elhagyásával küszöbölhetőke ki, vagy ezek a károk pótlólagos műszaki megoldásokkal is leszoríthatóke az elfogadott mértékre. A választ megadni igen nehéz, mert később bekövetkező állapotokról és kockázatokról van szó, tehát ezeket közvetlen eszközökkel semmiképpen sem lehet sem pro, sem kontra bizonyítani. Az előző parlament és - kisebb kitérőkkel - a kormány ugyanebbe az irányba próbált cselekedni, kisebb kitérőkkel az első változat elfogadásáva l válaszolva. Ugyanis csak ez felel meg az elővigyázatosság elemi követelményének.
