Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 27 (67. szám) - A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
1335 A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Most soron következik a házasságról, a családról és a gyámságról sz óló 1952. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása . Az előterjesztést T/105. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását T/105/5. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Először az írásban előzetesen jelentkezett k épviselőtársaimnak adom meg a szót. Elsőként a Magyar Demokrata Fórum részéről Kelemen Andrásnak. Szólásra készül Győriványi Sándor, a Független Kisgazdapárt részéről. DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Eléggé el nem ítélhető mó don a családjogi törvény kapcsán a család intézményének működőképessége érdekében kívánok szólni. Amikor ugyanis a Népjóléti Minisztériumban dolgoztam, a gyermek- és ifjúságvédelem területén mutatkozó kihívásra megkíséreltünk olyan választ adni, amely elüt ött az előző évtizedekétől. A család szerepének korábbi háttérbe szorítását nemcsak a széteső házasságok nagy száma jelzi, hanem jelezte a gyermekelhelyezési gyakorlat is. Az állam eluralkodásának idején - mint tudjuk - volt egy hajlam arra, hogy a problém ás családból egyszerűen kiemeljék a gyermeket és kényszerű intézeti körülmények közé helyezzék s ott kíséreljék meg nevelését. Ha a nehéz helyzetű gyermek elkerült szüleitől, akkor anyagi szempontból a szülők jól jártak, a közvetlen környezete megkönnyebbü lt s a helyi tanács is megoldottnak vélte a kérdést, ha állami intézet fogadta be a gondot okozó gyermekeket. Arról nem is szólva, hogy ettől kezdve a központi költségvetést terhelték a gyermeknevelés költségei. A problémát ilyeténképpen a szőnyeg alá sepe rve nem néztek szembe a ténnyel, hogy a gyermek igen nagy költséggel, az esetek nagy százalékában társadalmilag hátrányos helyzetből induló, képességeit kibontakoztatni képtelen emberré vált. A hányatott sorsú gyermekek szervezett jellegű, intézeti jellegű elhelyezése kapcsán ugyanis jól látható neveltetési zavarok alakultak ki, amelyeket mint hospitalizációs jelenségeket ír le a szakirodalom. Az intézeti nevelést előnyben részesítő szemléletnek legkifejezettebb példája volt, hogy egy nevelőszülő nevelési s egélyként körülbelül egytizedét kapta annak az összegnek, amelyet az állam az intézményekre gyermekenként fordított. Ráadásul az intézmények is labdáztak a nemkívánt gyermekkel, a rosszul beilleszkedő vagy egy életkori sávot betöltött gyermekeket egyik int ézetből a másikba helyezték át, tovább rontva ezzel a lehető beilleszkedését, s rosszul fizetett, fele részben szakképzetlen nevelők foglalkoztak velük. (18.00) Ez az évtizedes hatósági szemlélet bizonyíthatta be mindenki számára, hogy a gondoskodó állam a z emberformálásban bizony kudarcot vallott. Így erősödött meg az a meggyőződésünk, hogy nincs eredményes gyermek- és ifjúságvédelem a családok védelme nélkül. Ezért került sor arra, hogy az önkormányzatok számára kötelezően előírt szociális alapfeladat let t a családgondozás. Félő, hogy a most tervezett gazdasági megszorító intézkedések - mint azt már többen és többször jeleztük - az átlagos családok helyzetének, a gyermeknevelés körülményeinek rontásával épp a társadalom ezen sejtjeinek ellenállóképességét , életrevalóságát támadják meg. Ebben a nehéz helyzetben legfeljebb szépségtapasz a ragyán a családjogi törvény beterjesztett módosítása. Akkor is
