Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 21 (66. szám) - Határozathozatal a nemzeti szabványosításról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Határozathozatal a laboratóriumok, a tanúsító és ellenőrző szervezetek akkreditálásáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Személyi ügy: - A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok határozathozatala - DR. SALAMON LÁSZLÓ előterjesztő:
1264 Az ezzel kapcsolatos érvelés kétirányú volt. Egyrészt a törvényjavaslatnak ezt az elemét az annak elhagyását igénylők úgy fogták fel, mintha az a vételi jog gyakorlásának határidejét sommásan öt évre kiterjesztené, és egyben olyanként, mint ami az Alkotmánybíróság döntését megkerülné. Másrészt - és ez az utóbbi érvelés volt a hangsúlyosabb - arra hivatkoztak, hogy egyéb jogi rendelkezések, különösen a polgári törvénykönyv elévülésre vonatkozó szab ályai annak a szándéknak az érvényesülését, melyet ez az elem érvényesíteni kíván, ezen elem, azaz ezen rendelkezés nélkül is biztosítják. Ennek kapcsán arra hivatkoztak, hogy mivel a vételi jog bejelentésére vonatkozó határidő nem jogvesztő, hanem elévülé si jellegű, ezért akadály felmerülése esetén a polgári jog elévülési szabályai megfelelő alkalmazásával a méltánytalanság orvosolható. Meggyőződésem, hogy az az érv, miszerint a vitatott rendelkezés az Alkotmánybíróság döntésének megkerülését jelentené, te ljesen alaptalan. Csak össze kell vetni az Alkotmánybíróság által megsemmisített eredeti vételi jogi és a most javasolt rendelkezéseket, és nyilvánvalóan szembetűnővé válnak a különbségek: egy általánosságban meghatározott ötéves határidő, illetve egy akad ály elhárulásától függően megkezdődő 90 napos határidő között, melyben a legvégső, úgynevezett objektív határidő számszakilag, de minden tartalmi azonosság nélkül esik csupán egybe az említett öt évvel. (17.10) Erre azt mondani, hogy ez a megoldás jogbizon ytalanságot kelt, olyan, mintha a polgári perekben a perújításra megadott általános, ötéves, végső határidő intézményét jogrendszerünket elbizonytalanító jogintézményként fognánk fel. Ami a vitatott rendelkezés szükségtelenségére vonatkozó érvelést illeti, el kell ismernem, hogy tetszetős érvelés, amely meggyőzőnek is tűnik. Azt is el kell ismernem, hogy magam nem tudok ennek az érvelésnek a logikájával szemben szigorúan jogi természetű argumentumot felhozni. Szász és Pozsgai képviselőtársam javaslata azonb an mégsem nyugtat meg teljesen, annyira semmiképpen sem, hogy támogatásával magamévá tegyem. Ez a megoldás ugyanis egy valamennyiünk által elismert probléma rendezését puszta jogértelmezésre bízta. Természetesen a jogértelmezés minden jogalkalmazás szükség szerű velejárója, és egy, a kazuisztikus szabályozást kerülő jogrendnek olykor velejárója a bonyolultabb jogértelmezés is. Mindenesetre nem vitatható: valamit kimondani kifejezett jogszabályi előírásban biztosabb megoldás, mint ugyanazt az eredményt rábízn i egy olyan jogalkalmazói jogértelmezésre, amely nem azonos jogterületen működő jogszabályok alkalmazásával lenne hivatott egy sajátos és másként, expressis verbis, nem szabályozott kérdés rendezésére. Nyilvánvaló, hogy könnyebb a dolga a jogalkalmazónak, ha komplikált jogi következtetések helyett kifejezett rendelkezésekre támaszkodva oldhatja meg jogi dilemmáit, és könnyebb a helyzete a jogosultnak is, ha bonyolult jogi következtetések helyett világos és egyszerű szabályok alapján igazodhat el a jogrendbe n. Ezért én úgy gondolom: még ha helyes is a javaslattevők jogi érvelése, melyet - értelmezési kérdés lévén - a tévedhetetlenség igényével magamévá tenni egyébként nem mernék - hadd jegyezzem meg itt zárójelben, hogy az alkotmányügyi bizottság is erősen me goszlott ebben a kérdésben a lefolytatott vagy a végbement szavazás tanúsága szerint , úgy gondolom, hogy az egyértelműség, a mindenki számára közérthető eligazodás szempontjai, a világos és kifejezett szabályban megfogalmazott jogi megoldás mellett szóln ak. Ezért Szász Domokos és Pozsgai Balázs javaslatát nem tudom támogatni. Tímár György képviselőtársunk módosító javaslata kellő bizottsági támogatás híján nem kerül a tisztelt Ház elé. A korrekt tájékoztatáshoz azonban hozzátartozik annak elmondása, hogy a javaslatot magam sem tudtam a vita során támogatni annak ellenére, hogy kezdetben számomra igen tetszetősnek és rokonszenvesnek tűnt. A javaslat azt célozta, hogy a kárpótlási jegyért öröklakásokat vásárlók számára akkor kezdődjék meg a vételi jog határi deje, amikor a jogosultak a kárpótlási jegyüket megkapták. A szándékát illetően rokonszenvet kiváltó javaslat végül is nem volt támogatható, hiszen egyrészt azt kimondani, hogy a lakás vételében akadályozottnak kell tekinteni azt a kárpótlásra jogosultat, aki
