Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 21 (66. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP):
1190 Először azok az írásban jelentkezett képviselők kapnak szót, akik felszólalására múlt heti ülésünkön már nem került sor. Elsőként Pálos Miklós képviselőtársunknak adom meg a szót, a KDNP részéről; őt követi Göndö r István, az MSZP képviselőcsoportjából. DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Amikor egy törvényjavaslathoz egy képviselő harmincvalahanyadikként kíván hozzászólni, azt hiszem, nem vállalkozhat arra, h ogy sok újat tud mondani. Olyan részletes elemzések után, mint amik a felszólalásokból kicsengtek, nekem és talán az utánam szólóknak is már csak az a feladat marad, hogy nyomatékkal hívjuk fel a figyelmet a törvényjavaslat hiányosságaira, és a jobbítás sz ándékával szolgáltassunk adalékot egy jobb, hatékonyabb törvény megalkotásához. Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló T/288. számú törvényjavaslat csak formailag tekinthető új privatizációs jogforrásnak. A jogalkotási folyamat tulajdonképpen már évekkel ezelőtt elkezdődött, és egy sor jogszabály szolgálta közvetve vagy közvetlenül azt a célt, hogy az állam tulajdonlási mértékének csökkentésével és a részben állami tulajdonban maradó vagyon működtetésének megváltoztatásával segí tse elő a gazdasági rendszerváltást. A privatizációt megelőző két legfontosabb jogforrás: a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény, valamint a gazdálkodó szervezetek átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény; mert ez a két jogszabály kívánt a szolgálni a szocialista tervgazdaságról a piacgazdaságra való áttérést, és teremtett olyan jogi környezetet, hogy ez a folyamat elindulhasson. A társasági törvény a jogi keretet biztosította az új típusú szerveződéshez, az átalakulási törvény pedig már a végrehajtás érdekeit lett volna hivatva szolgálni. Több mint öt év tapasztalata után kimondhatjuk a kritikát: a bajok eredője 1989ig nyúlik vissza. Azonban a magyar újramagánosítás ötéves története nemcsak öt év jogának és igazságtalanságának kronológiáj a, hanem ötven év erkölcsi nihilizmusának is. Tévednek azok, akik azt hirdetik, hogy a privatizáció vezénylésének minden hibája az 1990ben hivatalba lépő Antallkormány nyakába varrható. Az a kormány nem megkezdett valamit, hanem folytatta azt, ami már me gkezdődött és aminek folytatása halaszthatatlan történelmi szükségszerűség volt. A korábbi kormányt azért terheli felelősség, mert amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a privatizációs folyamatok irányítói és a résztvevők körének túlnyomó többsége olyan személye k közül kerültek ki, akik egy kontraszelekcióra épült társadalom kiválasztottai voltak és akiknek erkölcsi értékekről, a jog tiszteletéről egyetlen kifejezés sem szerepelt az értelmező szótárukban, csak látszatintézkedéseket tett a tisztább és az áttekinth etőbb privatizáció megteremtése érdekében. Az új kormány hivatalba lépése után sajnos tovább folytatódott - és az utóbbi időben csak lelassult, de nem állt meg - az a folyamat, hogy a hézagosra sikeredett jogszabályok sajátos értelmezésével a torz és a pia ci viszonyoktól elszakított vagyonértékelésekkel nagy értékű állami vagyont lehetett átjátszani személyek vagy ezeket szolgáló szűk csoportok tulajdonába. Annak ellenére, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt résztvevője volt a korábbi koalíciónak, soha nem r ejtettük véka alá, hogy a privatizációnak azzal a változatával, amit az ÁVÜ négy éven át vezényelt, soha nem értettünk egyet. A Független Kisgazdapárttal együtt mi voltunk azok, akik próbáltunk tenni a változtatások érdekében, de kísérleteink sajnos, sorra elhaltak. Azt is meg kell mondani, hogy az akkor ellenzékben volt szocialista párt és a Szabad Demokraták Szövetsége is kritikával illette a privatizációs folyamatokat, de ez nem volt több retorikánál, hiszen egyik pártnak sem volt kedve ellen, hogy az MD F által vezetett kormánykoalíció olyan kárpótlási törvényt szavazott meg, amiben egyetlen reprivatizációs elem sem volt. Ez ugyanis azt jelentette, hogy az évtizedek alatt törvénytelenül állami tulajdonba vett vagyon már nem kerülhetett vissza egykori tula jdonosaihoz, így az újonnan kialakuló tulajdonosi réteg eredeti
