Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 20 (65. szám) - A környezet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP):
1159 Lakossági fórumon gyakran fölvetik, hogy miért szemetesek az utcák, miért törik derékba a facsemetét, miért ürítik a folyékony hulladékot az árokba vagy a szennyvízcsatornába - és kik csinál ják ezt. Tulajdonképpen ilyen esetekben kezdünk arra rájönni, hogy a környezet védelmével, óvásával kapcsolatos ismereteink hiányosak, felfogásunk és magatartásunk erősen kifogásolható. (18.40) Ezért helyes, hogy a törvényjavaslat megfogalmazza az ilyen je llegű oktatás és képzés szükségességét, és az oktatásnak rendszerbe való beépítését. Ez nem lehet kampány jellegű dolog, hanem - kis túlzással - az óvodától az egyetemig rendszerszerűen kialakított tevékenység kell hogy legyen. Szükséges, hogy az érintett szaktárcák az ezzel kapcsolatos szakmai elképzeléseket dolgozzák ki és építsék be a nemzeti alaptantervbe - azt hiszem, ennek a lehetősége még megvan. Egyre több egyetemet, főiskolát végzett szakemberre van szüksége a közigazgatásnak, a különböző gazdálkod ó szervezeteknek, ezért az ilyen jellegű képzést végző vagy vállaló intézmények kezdeményezéseit a magam részéről támogatandónak tartom. Tisztelt Ház! Az általam érintett kérdésekről is szól többek között az 1992ben megtartott, az ENSZ által szervezett "K örnyezet és fejlődés" konferencián elfogadott ajánlás, amely kimondja, hogy a fejlődés nem okozhat kárt a jelenlegi és az eljövendő nemzedékek további fejlődési és környezeti feltételeiben. Úgy érzem, jelen törvényjavaslat - erényeivel és hiányosságaival e gyetemben - e gondolatot testesíti meg, ezért részletes vitára bocsátását javaslom. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a vitában utolsóként Homoki János képviselő úrnak adom meg a sz ót, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP) : Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, ami az ország jövője szempontjából rendkívül fontos, mivel hosszú távon határozhatja meg a környezeti viszonyoka t hazánkban. Valójában arról van szó, hogy lehetőséget teremte a környezet reális megvédésére, illetve véget tude vetni az anarchikus hazai környezeti állapotoknak. Felvetődik a kérdés, hogy a javaslat és annak eszközrendszere alkalmase ezen célok eléré sére. Alkotói szerint ezt a törvényjavaslatot hatnyolcéves kodifikációs munka előzte meg, számtalan módosítással, és a különféle zöldmozgalmakkal, valamint a szaktárcákkal való egyeztetés után került elénk. A Független Kisgazdapártnak azonban meg kell áll apítania, hogy a tervezet kodifikációs és tartalmi színvonala nem tükrözi a hosszú előkészítő munka eredményét. Alkotói szerint legfontosabb tulajdonsága, hogy - a korábbi passzív környezetvédelemmel szemben - a károk megelőzésére épül, a környezetvédelmi szempontoknak a gazdaságban való érvényesítésére helyezi a hangsúlyt. A tervezet az Európai Közösség irányelveinek megfelelően meghatározza a terhek viselésének alapelveit az állam és az önkormányzatok között - hangoztatják alkotói. Ezzel szemben megállapí thatjuk, hogy a javaslat normatív szabályozást nem tartalmaz, túlságosan keret jellegű, ezért álláspontunk szerint nem felel meg a jelenlegi társadalmigazdasági viszonyok által megkívánt követelményeknek. A javaslat a normatív szabályozást áthárítja továb bi jogi rendezésre, a jogszabályban felsorolt tizenhat területre. Ezeknek a jogalkotó szándéka szerint kapcsolódni kellene a környezetvédelmi törvényhez. Felvetődik bennünk a kérdés, hogy ezek a végrehajtási szabályok vajon mikor fognak megszületni. A mini sztérium közigazgatási államtitkára szerint ezek a jogszabályok a törvény hatályba lépését követően körülbelül egymásfél év múlva kerülnek kiadásra. Ez azt jelenti, hogy addig is teljes a jogbizonytalanság, és a környezetvédelem területén mára kialakult t eljes káosz tovább fokozódik.