Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 13 (63. szám) - Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról - A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF):
1001 Végezetül a bizottság tagjai 4 igen, 15 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem támogatták a benyújtott módo sító javaslatot. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslathoz egyetlen módosító javaslat érkezett, amelyben a törvényjavaslat 1. §ában a törvény 48. § (2) bekez désének elhagyását javasolják. Előzetesen, írásban jelezte felszólalási szándékát dr. Tímár György, a Független Kisgazdapárt képviselője. Megadom a szót. DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP) : Igen tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság részéről elhangzott igen részlete s és precíz tájékoztatást csupán annyival szeretném kiegészíteni, hogy az a javaslat, amelyet én terjesztettem elő módosításként, az mind az alkotmányon, mind az alkotmánybíróság számtalan határozatán alapul, azokkal egyezik meg. Ennek az a lényege, hogy m indannyiunk számára mint parlamenti képviselők számára kötelező biztosítani az állampolgári jogegyenlőséget. És senki jogalanyt nem érhet hátrány pusztán csak azért, mert az állam apparátusa vagy törvényalkotó apparátusa nem megfelelő gyorsasággal dolgozik . Akkor, ha az állam értékesíti a rendelkezésére álló bérlakásokat, és lehetőséget ad a bennlakóknak, hogy a tulajdonukban levő kárpótlási jegyért a forgalmi viszonyokhoz képest sokkal kedvezőbb feltételekkel vásárolhassák meg ezeket az általuk ténylegesen használt lakásokat, úgy érzem, nem lenne tartható olyan jogegyenlőtlenség, hogy pusztán csak azért, mert lassan dolgozik a kárpótlási hivatal, vagy a bíróság, vagy egyéb állami szerv és később, a határidő letelte után kapja meg az alanyi jogon neki járó k árpótlási jegyet, ezért ő a neki fel nem róható késedelem miatt hátrányos anyagi helyzetbe vagy minősítési szituációba kerüljön. Sajnos a bizottság olyan módon foglalt állást, mint ahogy most ezt hallottuk, ennek ellenére a frakció fogja kérni az ide vonat kozó döntést, illetőleg már most bejelentjük, hogy a frakció az alkotmánybírósághoz fordul azért, hogy abban az esetben, ha nem kapja meg a törvényalkotóktól, a parlamenttől a támogatást, akkor egyszerűen az alkotmány 70/A §a alapján, illetőleg az Alkotmá nybíróság számtalan ide vonatkozó döntése alapján, például a 21/1990. számú határozatában rögzítettekre tekintettel, az Alkotmánybíróság kötelezze a törvényalkotót ennek a jogegyenlőtlenségnek a feloldására. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELN ÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Kérdezem, kíváne valaki felszólalni a módosító javaslathoz kapcsolódóan? (Nincs jelentkező.) Nem. Tisztelt Országgyűlés! A részletes vitát lezárom. Kérdezem dr. Salamon László képviselő urat, hogy a határozathozat alt megelőzően kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra vagy most? (Dr. Salamon László jelentkezik.) Megadom a szót dr. Salamon Lászlónak. DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Én is azzal a lehetőséggel élnék, amellyel általában a törvé nyjavaslatok előterjesztői e Házban élni szoktak, tehát a szavazás előtt válaszolnék a vitában elhangzottakra. Amiért ezt nem egyszerű kézmozdulattal jeleztem csupán, az az, hogy viszont egy indítványt szeretnék tenni. Ugyanis a törvényjavaslat az eredeti törvény 48. §át egy második bekezdéssel