Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. január 31 (51. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. KARL IMRE, az MSZP
294 A privatizáció gyorsítására van szükség a további vagyonvesztés megakadályozása érdekében oly módo n, hogy az a gazdasági növekedést megalapozó szerkezetváltás érdekében jelentős nagyságú tőkebevonással történjék. Ez azonban csak az eddigi privatizációs módszerek prioritásainak megváltoztatásával valósítható meg. Különösen 1993tól szorult háttérbe a ké szpénzes privatizáció, és aránytalanul nagy szerepet kapott a kedvezményes privatizálás. Az ÁVÜ bevételeiben jelentősen csökkent a készpénz szerepe. Míg 1991ben közel teljes volt a készpénzért történő értékesítés, addig 1992ben már csak 85 százalék volt ez az arány, és 1993ban már csak 55 százalék, s meg kell említenem, hogy 1994 első felében már csak 25 százalék. Nem kevés esetben, különösen a jövedelemtermelőképességhez képest rendkívül nagy összegű kedvezményes privatizáció a vállalatoktól további tő kekivonást eredményezett a fejlesztéshez szükséges tőkebevonás helyett, ami könnyen csődhelyzetet teremthetett, s a problémát is újratermelte. Természetesen nem gondoljuk, hogy nem kellene a kedvezményes vagyonhoz jutást mint lehetőséget fenntartani. Azon ban ennek mértéke és köre az eddigi gyakorlattól lényegesen eltérő kell hogy legyen. A privatizáció során alkalmazható módszereket alapvetően meghatározza a kereslet alakulásának iránya. Míg a '90es évtized elején a fizetőképes kereslet nagyobb volt, mint az eladásra szánt vagyon, ez mára már megváltozott. Ebben részben külső objektív körülmények játszanak szerepet, de részben az is, hogy a privatizációs folyamat nehézkes, rugalmatlan, és a vezetői érdekeltség a vagyon leértékelődésében folyamatosan jelen van. A tulajdonszerkezet hatékony átalakításának feltétele, hogy a kormány privatizációs stratégiáját megvalósító intézmények döntési felelőssége összhangban legyen feladataival. Eddig az ÁVÜ költségvetési szervként dolgozott, döntéseiben ennek következtéb en közvetlenül érvényesült a kormány akarata. Az ÁV Rt. jogi helyzete részvénytársasági voltából adódóan ettől alapvetően különbözött. Ennek ellenére csak korlátozottan volt lehetősége arra, hogy működése során üzleti megfontolásokat érvényesítsen. Legnagy obb döntései során tulajdonosi autonómiája nem érvényesülhetett. Rajta kívül hozott döntések lehetetlenné tették a gazdálkodói önállóság és felelősség kellő érvényesülését. A privatizáció működési kontrollja a nyilvánosságtól, a versenyre épülő döntés elők észítésétől, a belső ellenőrzés hatékonyságától függ. Az eddigi törvényi megoldás a tartalmilag rossz, előnytelen, de formailag szabályszerű értékesítések elleni fellépés kizárása nyilvánvalóvá tette, hogy utólagos külső vizsgálatokkal nem pótolható a szab ályozottság, az átláthatóság és a folyamatba épített szűrőként működő belső ellenőrzés. A privatizáció nem kellő átláthatóságát mind a közvélemény, mind a potenciális üzleti partnerek folyamatosan kifogásolták. Az ajánlatok versenyeztetésének rendszere 199 2ben került be az ÁVÜ döntési gyakorlatába. Az ÁV Rt.nél a működés első évének végén adtak ki belső szabályzatot. Nem alakulhatott ki azonban valódi verseny, mert csak minden harmadik eladásra jutott két pályázat. Emellett a megkötött szerződésben igen g yakran eltértek az ÁVÜ It határozatától, mert a tárgyalások elhúzódása miatt az értékesítendő vállalat helyzete megváltozott. Az ÁVÜ emellett gyakran olyan kötelezettségeket vállalt, amelyek a pályázatok meghirdetésekor nem szerepeltek a kiírásban, s a bel ső szabályzat nem rendezte kellően, mikor, milyen módon és esetben lehet garanciát nyújtani, s így ez gyakran esetleges volt. A két vagyonkezelő szervezet mintegy 320 milliárd forintos összesített bevételeiből garanciális kifizetések és tartalék képzésére közel 20 milliárd forintot fordítottak. A privatizáció mellett, hogy nem tudta megállítani az állami vagyon elértéktelenedését, és aránytalanul nagymértékű garanciát vállalt fel, még kifejezetten magas önköltséggel is működött a két szervezet, együttes köl tségei 21 milliárd forintot tettek ki. Sem az ÁVÜ, sem az ÁV Rt. nem tett eleget az 1993. évi költségvetési befizetési kötelezettségeinek, s az ÁV Rt. az 1992. évi gazdálkodásához kapcsolódó osztalékbefizetési kötelezettségét is csak 1994ben teljesítette. A társadalombiztosítás részére
