Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. január 31 (51. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter:
266 keleteurópai térség mai válságövezeteinek konszolidációjára is. Az elmúlt évek legfontosa bb és legfájóbb tanulsága éppen az volt, hogy egy konkrét eladásra kínált vállalat piaci értékét soha sem az határozta meg, hogy milyen az adott vállalat gépparkja, szervezettsége, vezetése, hanem sokkal inkább az, hogy a potenciális befektető megítélése s zerint mennyire ígéretes a magyar gazdaság egészének helyzete, hogy stabile a kormány, stabile a forint, nő vagy csökken a GDP és így tovább. Más megfogalmazásban ezt úgy szokták mondani: a vevők itt nem vállalatot vesznek, hanem piacot. Ez minden magyar cégre igaz, így például a HungarHotelsre is. Tény, hogy az a 15 szálloda, amelynek eladása körül az elmúlt hetekben olyan nagy viták folytak, többet érne, ha nem Budapesten és öt vidéki városban, hanem mondjuk Bécsben vagy a francia Riviér án működne. Akkor is többet érnének ezek a szállodák, ha a magyar gazdaság már évek óta megnyugtató módon fejlődne, ha a határon egymás lábát taposnák a külföldi befektetők, ha özönlenének a turisták és így tovább. Egyelőre azonban nem ez a helyzet! Tiszte lt Ház! Az eddigi viták során többször is elhangzott, hogy a készpénzes vásárlások előtérbe állítása egyértelműen a külföldieknek kedvez. Ez részben igaz, részben erős túlzás. Az egyik probléma az, hogy ma már nem lehet pontosan tudni, ki minősül külföldin ek. Bármely, hazánkban bejegyzett cég mögött határon túli tőke is meghúzódhat. Azt is tudjuk, hogy az igazán sikeres magyar vállalkozók között és befektetési csoportokban személy szerint is sokan vannak, akiknek a magyaron kívül más útlevelük is van. Továb b bonyolítja a képet, hogy az elmúlt évek során legálisan létrejött, száz százalékban külföldi tulajdonú, de Magyarországon bejegyzett vállalatok kezdenek maguk is bekapcsolódni a privatizációba. Csak egyetlen példa! '94 tavaszán a Siemens egyik magyarorsz ági leányvállalata megvásárolta az ÁVÜtől a Magyar Kábel Művek többségi tulajdonát. Mint bejegyzett magyar társaság, a vásárló forintban fizetett, ráadásul nagyrészt kárpótlási jeggyel. Volt hozzá joga? Természetesen volt! Ismeretes az is, hogy jelentős s pekulációs tőke áramlik hozzánk a szomszédos országokból, például az egykori Jugoszláviából és Szovjetunióból, de a pénzt nagyon gyakran magyar emberek nevében fektetik be. Ebből következik, hogy ma már jogilag és gazdaságilag is lehetetlen elkülöníteni eg ymástól a hazai és az úgynevezett külföldi tőkét. A másik probléma az, hogy nem tudjuk pontosan, mekkora befektetésre váró tőke van a lakosság, illetve a hazai kis- és középvállalati réteg pénztárcájában. Az előző kormány nagyrészt arra ösztönözte a befekt etőket, hogy ne készpénzért vásároljanak, hanem kedvezményes technikákkal, például Ehitelre, vagy kárpótlási jeggyel fizetve vegyék meg az állami vagyont. Ezzel párhuzamosan azt a hibát is elkövette, hogy a nem eredményfüggő, de adókedvezménybiztosító be fektetési, például állampapírvásárlási lehetőségek révén arra ösztönözze a lakosságot, hogy ne részvényeket vásároljon. Ezért nyitott kérdés, hogy mennyi készpénz mozdult volna meg az elmúlt egykét év során akkor, ha ezek a lehetőségek nincsenek, vagy cs ak korlátozottan állnak rendelkezésre. A külföldi tőke beáramlásával kapcsolatban sokszor elhangzik az a bíráló megjegyzés is, hogy a befektetők olyan értelemben is csak piacot vásárolnak, hogy a magyar áru kiszorítása a cél. Akik így érvelnek, azok példak ént rendszerint arra hivatkoznak, hogy a hazai üzleteket elárasztotta a külföldi áru. Tisztelettel javaslom mindazoknak, akik elfogadják ezt a gondolatmenetet, hogy nézzenek körül például a szomszédos Szlovákiában. Meg fognak lepődni! Az üzletek polcai ott is dugig tömve vannak ugyanazokkal a nyugati árucikkekkel, amiket a hazai boltokban látni, jóllehet északi szomszédunkhoz aligalig áramlik be valamennyi külföldi tőke. A magyarázat rendkívül egyszerű. A hazai termékek piacvesztése nem a privatizációval, hanem a magyar termékek versenyképességével és a külkereskedelem liberalizálásával függ össze. Szlovákiában és Magyarországon is liberalizált a külkereskedelem és ez bizony azzal jár, hogy az árban vagy minőségben gyengébb hazai áru kiszorul a piacokról. H a viszont tudunk valamit itthon jó minőségben gyártani, akkor nem nőni, hanem csökkenni fog az import. Jó példa erre mondjuk a
