Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1994. december 27 (49. szám) - A Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között 1994. április 6-án Ljubljanában aláírt szabadkereskedelmi megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - PÁL LÁSZLÓ ipari és kereskedelmi miniszter:
193 Köszönöm a szó t, elnök asszony. Mélyen tisztelt Országgyűlés! A foglalkoztatási törvény az előző ciklus törvényhozásának egyik kiemelkedő alkotása volt, és nyilvánvalóan mint minden jogalkotásnak, időről időre meg kell újulnia. Ezt a megújítást ez a meglehetősen rövid, és mint annak idején a vezérszónoki előadásomban kifejtettem, meglehetősen sokhelyütt ellentmondásos törvénykiegészítés teremtette meg, holott annak idején ígéretet kaptunk, hogy ez a törvény az idők szavának megfelelően teljes megújításra kerül, és egy ú j foglalkoztatási törvény lép a helyébe. Ez okozta, hogy a törvénynek számos olyan apró változata és hibája jelentkezett, amiket mi módosító javaslatokban szerettünk volna kijavítani, elsősorban azokat, amelyek az újonnan alakult önkormányzatok terheit növ elték, és ezeknek az önkormányzatoknak a lehetőségeit fogták vissza, és soksok apróbb kérdésben ezeket a lehetőségeket akadályozták. Éppen ezért tettünk számos, erre vonatkozó módosító javaslatot is, amelyeket itt a szavazóhenger elutasított, és ezeket a javaslatokat, amelyeknek egy részét ugyan módosító javaslatok, csatlakozó módosító javaslatok formájában a kormány is elfogadott, ezt a javaslatot egyébként itt a megszavazás során nem hallottam, itt volt egy elfogadott csatlakozó módosító javaslat is, enn ek következtében frakciónk nem fogadta el. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Filló Pálnak, a Magyar Szocialista Párt részéről. FILLÓ PÁL (MSZP) : Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselőtársa im! A szocialista párt parlamenti frakciója természetesen támogatta a javaslatot. Tulajdonképpen csak mindösszesen azért kértem szót, mert Tóth Tihamér képviselő úr említette azt, hogy nem érti, hogy kormánypárti képviselők részéről miért fogalmazódott meg olyan módosító indítvány, amely a kormányelőterjesztés módosítását javasolta. Szeretném kedves képviselőtársamat felvilágosítani arról, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban nem arról született megállapodás a felek között, hogy a kormánygarancia továbbra is m egmaradjon, hanem arról született megállapodás, hogy amennyiben veszélybe kerülne az ellátás az országban, akkor a kormány azonnal, haladéktalanul a parlament elé terjeszti azt a módosító javaslatot, amellyel a munkanélküliek ellátása a továbbiakban is biz tosítva lesz. A mi módosító indítványunk, amelyet Paszternák László képviselőtársammal közösen nyújtottunk be, tulajdonképpen ezt a kérdést pontosította és oldotta meg úgy, ahogy valóban az Érdekegyeztető Tanács ebben megállapodott. Köszönöm figyelmüket. ( Taps az MSZP padsoraiban.) A Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között 1994. április 6án Ljubljanában aláírt szabadkereskedelmi megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között 1994. április 6án Ljubljanában aláírt szabadkereskedelmi megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és határozat hozatala. Az előterjesztést T/389. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/389/23. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Megadom a szót Pál László ipari és kereskedelmi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának. PÁL LÁSZLÓ ipari és kereskedelmi mini szter :