Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 25 (39. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BARKÓCZY GELLÉRT (FKGP):
2453 persze, törődnünk kell a keleti piacokkal és a nyugati piacokkal egyaránt. Valahogy az az érzésem alakult ki - megtanácskozva ehhez értő szakemberekkel, tudósokkal, oktatókkal , hogy azt az egyharmadkétharmados arányt, amely a nyugati és a keleti piacok között reálisnak és elérhetőnek látszik, a következőben is megteremteni szándékozunk. Mindennek a feltétele azonban természetesen egy nagyon fontos elvi kérdés, amelyet ennek a felszólalásomnak a második témájaként választottam: ez a kiszámíthatóság kérdése. Ha a mezőgazdaság termelési ritmusát vesszük figyelembe, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy a mezőgazdaság lassú ritmusú termelési ágazat. Az iparban ez a ritmus könnyen megvalósítható, hiszen csak a gépek fordulatszámát kell célszerűen beállítani, de a mezőgazdaságban nincs arra lehetőség, hogy egy évben kétszer arassunk vagy kétszer szüreteljünk, tehát a mezőgazdaság ritmusa nagyon is a meghatározott évszakok alakulása szerint változik. Éppen ezér t rendkívül nagy jelentősége van a kiszámíthatóságnak, annak, hogy az az ember, aki valamely termelési ággal foglalkozik, biztos lehessen abban, hogy amikor a most elvetett búzája majd aratásra kerül, vagy amikor az a malac, amelyet most hízóra állít be, m ajd meghízik, föltétlenül olyan árat kap érte, és olyan módon tudja értékesíteni, mint ahogy azt elképzelte. Tessék csak meggondolni: egy évvel ezelőtt 65 forintot fizetett a kereskedelem az élősertés kilójáért, ma pedig 180 forint körül van az élősertés f elvásárlási ára. Vajon jövőre mennyi lesz az élősertés felvásárlási ára, amikor ma minden parasztember arra törekszik, hogy sertést állítson be hizlalásra? Vane biztosíték arra, hogy jövőre megint olyan áron tudja értékesíteni, amely egy tisztes jövedelem forrást is biztosít azok számára, akik éjt nappallá téve, kora hajnalban fölkelve, kellemetlen, piszkos, bűzös munkát végezve hizlalják fel a sertéseiket. Nagyon fontosnak tartom ezt a kérdést. Úgy érzem, voltaképpen a kiszámíthatóság - ha nem is így, ebbe n a megfogalmazásban - benne foglaltatik az 1995ös költségvetésben is. Benne foglaltatik abban a - számunkra nagyon kedvező - számban, hogy számíthatunk 75 milliárd forint állami támogatásra, ami 12 milliárddal több, mint az előző évi támogatás. És máris találkoztam olyan véleményekkel, hogy vajon megbízhatóan meg vane tervezve ennek a támogatásnak a célszerű, racionális, jól megtérülő felhasználása? Azt hiszem, hogy igen, hiszen az agrárágazat az eddig elkülönítetten működő Földművelésügyi Alap összevoná sával új, egységes Mezőgazdasági Alap létrehozására törekszik, amelynek a támogatására mintegy 9 milliárd forintot lehet fordítani. Nagyon örvendetes, és visszajelzésekből az ország minden részéből hallom azt, hogy a földadóról szóló törvény szerint az adó t nem kell megfizetni, illetve ennek az összege kedvezményként tartható vissza. Az agrárágazat jövedelemtermelő képességének javítása szempontjából alapvető kérdés - és nagyon fontosnak tartom - az agrártermékek piacának stabilizálása, amely persze mind a két kérdéshez kapcsolódik, amelyekről az előbb bátorkodtam szólni. Nagyon remélem, hogy azok a készülő törvények - nevezetesen a hegyközségi törvény és az agrárkamarai törvény is , amelyek reményeim szerint rövidesen a tisztelt Ház színe elé kerülnek, nag y segítséget fognak nyújtani mind az általam említett piacbővítés, mind pedig a kiszámíthatóság kérdésében az 1995. évi költségvetési előirányzatok teljesüléséhez. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Megköszönöm Bálint György k épviselő úr felszólalását. Kétperces szólásra kért lehetőséget Barkóczy Gellért, a Független Kisgazdapárt képviselője. Megadom a szót. BARKÓCZY GELLÉRT (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Gyuri bácsinak a beszédére reagálnék hirtelen... (Közbeszólás a bal oldalról: Bálint képviselő úr!) Ő azt mondta, hogy ebben a költségvetésben benne vannak a mezőgazdasággal kapcsolatos árak is. Sajnos, a garantált árak nincsenek benne. Amiről beszélt Gyuri bácsi... (Derültség.) ..., hogy a jö vő évben, amikor a gazdák