Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 22 (36. szám) - Botka László (MSZP) - a művelődési és közoktatási miniszterhez - "A szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen kialakult helyzet" tárgyában - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BOTKA LÁSZLÓ (MSZP):
2211 ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. A kérdésre dr. Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter úr válas zol. DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kedvező választ tudok adni a kérdésére, ugyanis a jelenlegi nemzetközi gyakorlat szerinti megállapodás, szerződés vagy ajánlás nem írja e lő, hogy az érintett állomásokon milyen formában kell az utasokat pályaudvari hangosbeszélőn tájékoztatni a vonatok menetrendjéről. Olyan nemzetközi előírás azonban van, hogy nyomtatásban és a vizuális utastájékoztatásban az állomásneveket az adott ország hivatalos menetrendjében szereplő névhasználattal kell feltüntetni. Erre vezethető vissza az a gyakorlat, hogy a pályaudvarokon a nemzetközi vonatok megállóhelyeit mai hivatalos nevükön ismertetik. Magam is úgy vélem azonban, hogy e járatok utazóközönségén ek tájékoztatását jobban segíti, ha az állomások nevét mind magyarul, mind az adott ország nyelvén bemondják. Sajnálom, hogy az elmúlt négy esztendőben ez nem így történt. (Derültség. - Taps a bal oldalon.) Azzal azonban nem értenék egyet, hogy a nemzetköz i vonatok menetrendi tájékoztatásában kizárólag magyar helységnevek hangozzanak el, mivel az nem csupán magyar utasokhoz szól, hanem a nemzetközi utasforgalomnak. Képviselő úr javaslatát az elmondottakkal kiegészítve elfogadom, és a szükséges intézkedéseke t a tegnapi napon a MÁV felé már megtettem. Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps.) Botka László (MSZP) - a művelődési és közoktatási miniszterhez - "A szegedi SzentGyörgyi Albert Orvostudomá nyi Egyetemen kialakult helyzet" tárgyában ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Botka László képviselőtársunk, Magyar Szocialista Párt, kérdést kíván feltenni a művelődési és közoktatási miniszterhez "A szegedi SzentGyörgyi Albert Orvostudományi Egy etemen kialakult helyzet" tárgyában. Botka László képviselőtársamat illeti a szó. BOTKA LÁSZLÓ (MSZP) : Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Szeged városa mindig büszke lehetett felsőoktatási intézményeire, egyetemeire, amelyek a történelem folyamán gyakra n nehéz gazdasági körülmények között, de mégis megannyi kiváló szakembert adtak e hazának. Külön kiemelkedik a SzentGyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem, amely a névadó szellemi örökségét követve, a "béke szigeteként" kutatók és hallgatók tömegeit vonzot ta az ország legkülönbözőbb régióiból és határainkon túlról egyaránt. Sajnos azonban az utóbbi időben az egyetem belső viszályaitól hangos az egész város, sőt az országos sajtó is. Az egyetem vezetése, személy szerint dr. Fráter Loránd rektor úr és a tevék enységét jogilag, szakmailag és etikailag kritizáló oktatók, kutatók és hallgatók között kialakult feszült viszony ugyanis lassan lehetetlenné teszik az intézményen belüli munkát. A vezetéssel szemben állók az egyetemi demokrácia ellehetetlenítésével, szak mailag káros átszervezésekkel, jogellenes felmondásokkal, ésszerűtlen gazdálkodással és az oktató- és kutatómunkához nélkülözhetetlen konstruktív bizalmi légkör megrontásával vádolják a rektort. Tisztelt Miniszter Úr! Nem az én feladatom eldönteni, hogy ki nek van igaza az elhúzódó viszályban, de Szeged város országgyűlési képviselőjeként kötelességemnek érzem felhívni a figyelmet, hogy az ügy már túlnőtte a szent és sérthetetlen egyetemi autonómia korlátait. A mielőbbi rendezés az egész város érdeke, hiszen olyan intézményről van szó, amelyben az oktatási és