Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 4 (21. szám) - EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás megrendezésének lemondásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - PÁL LÁSZLÓ ipari és kereskedelmi miniszter:
868 tisztességes vállalkozók, akik állami megrendelésekre számítottak az expó építése és üzemeltetése kapcsán, és azok is, akik ma is hisznek egy sikeres expó megvalós íthatóságában. Ez a vélemény politikai beállítottságtól, pártállástól teljesen független. Csakis tisztelettel lehet értékelni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket például a Világkiállítási Fórum aktivistái tettek azért, hogy egy költségeiben és persze látv ányosságaiban redukált expó körvonalait kidolgozzák. Több olyan próbálkozással találkoztunk, amelyben külföldi vállalkozói forrásokat kíséreltek meg mozgósítani az expó érdekében. Ezek elől a kormány nem zárkózott el. Azonban amelyekről érdemben tudtunk tá rgyalni, azok vagy a jelenlegitől teljes egészében eltérő projekt megvalósításában lennének érdekeltek, és erre ma már nincs idő, vagy nem rendelkeznek a kormány számára értékelhető pénzügyi garanciákkal. Érthetőek azoknak a jó értelemben vett telekspekulá nsoknak a megnyilvánulásai is, akik nem fognak nyerni az üzleten, esetleg veszítenek is rajta. A kormányállásfoglalást a külföldi kormányok többsége és a nemzetközi pénzvilág többségében megértéssel, sőt egyetértéssel fogadta. Kisebb fenntartásokat azok a kormányok jeleztek, véleményem szerint teljesen jogosan, amelyeket, kis túlzással ugyan, de agresszívnek mondható kormányzati fellépésünkkel sikerült korábban rávennünk az ország részvételére a '96os expón. Amikor a kormány tájékoztatta a Kiállítások Nemz etközi Irodáját, közismert nevén a BIEt arról, hogy milyen javaslattal kíván élni a parlament felé, a BIE megértéséről és további együttműködési készségéről tájékoztatott bennünket. Meglepő nyilatkozatok érkeztek egyes olyan közismert külföldi szervezetek től, amelyek részt vállaltak a budapesti expó előkészítésében. Van közöttük olyan szervező cég is, amelyik kifejezetten gratulált a kormány állásfoglalásához. Amint kiderült, ennél a cégnél már jóval a választások előtt az a vélemény alakult ki, hogy az új kormánynak nem lesz más választása, mint az, hogy sürgősen le kell mondania majd az expót, avagy szembe kell néznie a megrendezés várható kudarcaival. Az expó megrendezése, illetve lemondása költségeiről rendkívül sok adat terjedt el a sajtóban és szakmai körökben. Ezek közül mutatunk be néhányat az országgyűlési képviselőkhöz eljuttatott tájékoztatóban. A számok körüli bizonytalanság több forrásból ered. Az ismertetett helyzet következtében a Világkiállítási Alap forrásai számos különböző címen jelennek meg. Másodszor: természetesen eltérnek egymástól az 1996ig, illetve az azt követő időszakban várhatóan felvetődő kiadások. Harmadszor: a főváros és az egyetemek építkezései csak részben jelennek meg a világkiállításhoz kapcsolódó költségként, ezek forrása i között egyaránt vannak költségvetési, önkormányzati, világkiállítási és egyéb, címzetten juttatott támogatások. Negyedszer: a kiadások egy része beruházásokhoz, egy másik része pedig az üzemeltetéshez kötődik. Ez utóbbiakkal szemben bizonyosan megjelenne persze 1996ban, illetve azt követően valamilyen, előre csak nagy vonalakban becsülhető bevétel is. Végül: a lemondás esetén várható kiadások egy része szintén csak becsült, mivel a magánjogi szerződések kifuttatásának, illetve felbontásának feltételeiről értelemszerűen nem folytathattunk tárgyalásokat az Országgyűlés határozatát megelőzően. Minderre tekintettel a különböző számoknak lehet egyidejű létjogosultsága, de természetesen nem zárható ki azok vitatása sem. Biztosak vagyunk ugyanakkor abban, hogy a z expó lemondása esetén az államháztartás várható megtakarítása a jelzett időszakban mintegy 43 milliárd forint körül alakul. Ebben a tájékoztatóban megkíséreltük közös nevező alá hozni a rendelkezésünkre álló tényt, illetve becsült adatokat. Ehhez illesz tettük a Világkiállítási Fórum által kidolgozott számításokat is. Erre az illesztésre azért volt szükség, mert a fórum talán a kép kedvezőbbé tétele érdekében a számításai során eltekintett a fővárosi és a főiskolai fejlesztések költségeitől.