Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 4 (21. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP):
862 Egyértelműen közölte Torgyán József aggodalmára, hogy ugyanolyan alaposan meg fogja vizsgálni ezeket a törvényeket, pontosabban megvizsgáltatja munkatársaival, mint amilyen alaposan korábban megvizsgált más törvényjavaslatokat. A parlament által megsza vazott törvények még nem törvények, csak ha a köztársasági elnök kihirdeti azokat. Mellékesen megjegyzem, hogy Torgyán József képviselő úr maga is aláírt egy nyilatkozatot, amelyben arra kérte a köztársasági elnököt, hogy egyelőre ne tekintse törvénynek ez t a törvényt. Ő maga javasolta a köztársasági elnöknek - természetesen másokkal együtt , hogy legyen politikai alku tárgya az a törvény, amit a parlamenti többség elfogadott. Úgyhogy mostani felszólalása nincs szinkronban az általa aláírt nyilatkozattal. De ez is jó ürügy és alkalom arra, hogy felszólaljon. Köszönöm szépen. (Dr. Torgyán József: Pontosan! - Taps) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kis önmérsékletre szólítanám önöket, mert láthatják, hogy 10 óra 10 perc van, és még nem tudtuk az expóvitát elkezdeni. Ez azzal a következménnyel jár, amire Deutsch Tamás az imént felhívta a figyelmet: a mai napon a tévé nyilvánossága előtt nem fogja tudni elmondani minden frakcióvezető frakciójának álláspontját. Személyes megtámadta tás címén, utolsó lehetőségként két percre megadom a szót dr. Torgyán Józsefnek. (Zaj.) (10.10) DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Elnöknő, egyetlenegy dologra kell reagálnom. Szabó Ivánnak (Hangos derültség.) illetve Pető Ivánnak arra a megjegyzésére... Köszönöm szépen. Úgy látszik volt egy általam nem ismert része is ennek a politikai alkunak, mert politikai alkura akartam utalni. Pető Iván arra hivatkozott, hogy én magam is politikai alkut szerettem volna, amikor a köztársasági elnök úrhoz írásban fordultam. Én az alkotmány 2l. § (2) bekezdése értelmében fordultam a köztársasági elnök úrhoz. Eszerint, ha a köztársasági elnök a törvénnyel vagy annak valamely rendelkezésével nem ért egyet, az aláírás előtt az (l) bekezdésben említett határidőn belül megfontolás vég ett, észrevételeinek közlésével visszaküldheti az Országgyűlésnek. Én kértem a köztársasági elnök urat, hogy ezt a hármas törvénycsomagot küldje vissza az Országgyűlésnek megfontolásra. Elnézést kérek, ez nem politikai alku, hanem ez egy törvénnyel szemben i kifogás. A kifogásomat csak a köztársasági elnök úrnál terjeszthetem elő alkotmányosan, azért ne keverje össze Pető Iván az én alkotmányos hivatkozásomat az ő parlament mögötti politikai alkuval kapcsolatos megbeszéléseivel. Ennyi az észrevételem. Köszön öm. (Szórványos taps a kisgazdák padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy az imént egy ügyrendi indítvány hangzott el. E kérdésben szavaznunk kell, láthatóan azonban a Ház nem határozatképes. Kér em, hogy szóljanak azoknak, akik a folyosón vannak, fáradjanak be az ülésterembe. Addig meghallgatjuk Szekeres Imrének, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetőjének felszólalását. DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Tisztelt Ház! Szerintem teljesen méltatlan helyzet alakult ki itt, ma reggel a magyar parlamentben. Méltatlan helyzet alakult ki azért, mert tegnap a köztársasági elnök úrnál tartott megbeszélésen, amely teljesen világosan és egyértelműen arról szólt, hogy a köztársasági elnök úr kikérje a hat parlamenti párt véleményét, mielőtt szuverén döntését meghozná a választások időpontjáról, illetve hogy szót váltsunk arról a helyzetről, amely a pénteki kivonulás után a magyar parlamentben történt, különféle interpretációk kerülnek itt most a nyilvánosság elé. Akko r, amikor a hat frakcióvezető abban állapodott meg - politikai önmérséklet, és remélem, bölcsesség alapján , hogy egy napig még valamilyen formában foglalkozunk ezzel a kérdéssel.