Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 4 (21. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
854 jártunk volna, mert itt Magyarországon is van némi háttéripara ennek. Ezeket az összegeket fölöslegesen szórtuk szét. 1989ben hasonló volt az az úgyne vezett újrakezdési támogatás négyszázezer forintjával, amihez nem kellett más mint két féldeci, egy kis borostás arc és egy munkakönyv. (Derültség.) Ha valaki megjelent a városházán, már egyből újrakezdésre volt jogosult. (Derültség. - Taps a bal oldalon.) Tudtuk, hogy akkor is választások következnek, tehát ennek van valamiféle kis propaganda íze. Most több mint hatmilliárd forintot fagyasztunk, amiből soha nem lesz már egy fillér sem, és kénytelenek leszünk az adófizetők pénzéből ezt majd leírni. Most eljö tt 1994, az MFAnak, sajnálatos módon - most jelen pillanatban a felméréseket folytatjuk - mintegy 30 százaléka ment el olyan, legyünk jóindulatúak, fölösleges beruházásra, ami az ágazat termékalapjainak a megteremtését nem szolgálja. Tehát ezzel a jövőben nem szívesen élnénk. Megköveteljük a legalább húsz százalékos önerőt és inkább magasabb kamattámogatást szeretnénk biztosítani, mintsem ingyen pénzt olyanoknak, akik az iparból vagy innenonnan érkező munkanélküliként most mezőgazdasági vállalkozásba kezd enek. 3,9 milliárdot vettünk fel, illetve vettek önök fel a Távközlési Alapból, hogy a Mezőgazdasági Fejlesztési Alap extra kiadásait finanszírozzák. Mi ezt a 3,9 milliárdot nem tudjuk visszafizetni 1995ben, s a kormány úgy is terjeszti elő majd a költség vetést, hogy ez alól az ágazatot mentesíti. Tehát most 3,9 milliárdos többlettehertől mentesülünk, s ehhez tessék a kilencmilliárdot hozzátenni, ami a fejlesztési alapban van, akkor már 12,9, tehát a 11,5höz képest azért némiképpen a szintet valahogy csak tartani fogjuk, és ha az elosztásba magukat a termelőket is bevonjuk, esetlegesen a visszaélések köre is szűkíthető lesz. Nem kívánok itt most különösebben olyan jellegű vitát folytatni, ami a számok játéka és a Ki az okosabb című társasjáték felé tolja e l a dolgokat. Mi megállapodtunk annak idején az ellenzék számos képviselőjével, hogy ebben az ágazatban lévő problémákat nem kívánjuk oly módon kezelni, hogy abba beleszólást csak azok kaphatnak, akik jelen pillantban pozícióban ülnek, amely pozíció - mint tudjuk, és önök meg is tapasztalták - forgandó. Tehát szeretnénk, ha egy olyan konszenzus alakulna ki, ami végre megteremthetné - s ezzel Torgyán úrral is egyetértettünk és megállapítottuk - azt a nemzeti mezőgazdasági agrárprogramnak a megalapítását és a nnak a folytatását, ami ebben az ágazatban valódi termékalapokat keletkeztet, valóban olyan támogatási rendszert dolgoz ki, ami elsősorban a termelőt, nem pedig egy bizonyos ipari lobbyt segít anyagi pozíciójának emelésében, és a falvakban, a mezőgazdaságb an dolgozók előtt valamennyien nyugodtan állhatunk ki és egyikünknek se legyen oka arra, hogy lesütött szemmel oldalogjon el onnan. Vigyük el közösen a felelősség terhét, nyilván a kormányzati felelősséget nem lehet keverni az ellenzéki felelősséggel, de h a olyan sok jó szakember van ott, márpedig van, mint ahogy nálunk is fellelhető egykettő, akkor dugjuk össze a fejünket és munkálkodjunk közösen, hasznosabb, mintha itt számokkal bombázzuk egymást így, napirend előtt. Köszönöm szépen. (Hosszan tartó nagy taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Megköszönöm államtitkár úr felszólalását. E kérdéskörben szót kért dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt frakcióvezetője. Megadom a szót. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Én úgy gon dolom, hogy akkor, amikor Horn elnök úr beszédére egyesek vissza kívánnak térni, mások arra reagálni kívánnak, akkor nem árt, ha tudomásul veszik azt a matematikai alapszabályt, hogy ha a nullát bármennyivel szorozzuk, az nulla marad. (9.30) Legyen szabad ezzel kapcsolatban igen tisztelt képviselőtársaim figyelmét felhívni arra a tényre is, hogy ez a Ház az általa megkezdett rendkívüli üléssel, majd az 1994. szeptember 1jével megkezdett rendes ülésével semmi mást nem tesz, és a mai napon sem fog mást tenni - és most már