Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. szeptember 6 (9. szám) - A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat,valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DEUTSCH TAMÁS, a Fidesz
75 Eltérő előjelű, de nagy várakozások előzték meg az önkormányzati megye törvényi szabályozásának változását. Egyetértve azzal, hogy nem jöhet létre alá- és fölérendeltség a települési és a megyei önkormányzatok között, még akkor sem, ha ez a főváros és kerületi önkormányzatai közt két szintté válással feltétlen létrejön, s hogy a megyének ne legyen pénzelosztó szerepköre, a munka megosztás továbbfejlesztését elsősorban a területfejlesztési, - rendezési és koordinációs, valamint érdekképviseleti feladatok is indokolttá tennék, és ez ebben a tervezetben ma sem látszik, még körvonalaiban sem. Ezek szükségességét az elmúlt négyéves önk ormányzati munka tapasztalatai, a tudományos kutatás, a szakmai konferenciákon elhangzott vélemények és írásos publikációk is alátámasztják. A tervezet nem igazolja vissza ezeket a várakozásokat. Úgy tűnik, hogy a megyeellenes hangulat jórészt a múlté, hab ár egy makacs vírus még mindig valahol fertőz, amit közben a tudomány "Wekler"vírusnak nevezett el. A jelenlegi tervezet alig továbblépés az 1990. évi törvényi szabályozásnál, és messze elmarad azoktól a várakozásoktól, amelyek indokoltak lennének. Tovább ra sem valósul meg a területi közigazgatás, irányítás önkormányzati dominanciája, annak ellenére sem, hogy a megyei önkormányzatok választási szabályainak tervezett módosításával kétségtelenné válik a megyei testületek legitimációja. A megyei önkormányzato k továbbra is kisegítő jellegű, kistérségi és körzeti önkormányzati, közszolgálati feladatokat látnak el, bár kis mértékben bővülhet intézményi hálózatuk. A megyei önkormányzatoknak - mint legitimált önkormányzatnak - a tervezet szerint is, mint területi ö nkormányzati testületeknek továbbra sem lesz érdemi szerepük a területi politika kimunkálásában, összehangolásában és megvalósításában. Nem lesznek hatáskörei és eszközei a területfejlesztésben és tervezésben. Végezetül: rendkívül kevés és körvonalaiban is alig tisztázottak az államigazgatás hatáskörei. Ezeket tartom a tervezet legfőbb fogyatékosságainak, különösen akkor, ha visszaidézem a korábban elhangzottakat a kormánypárt részéről. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy Vastagh Pál igazságügymi niszter úrtól idézzek alig egy éve, '93. szeptember 29én elhangzott előadásából: "Az önkormányzati megye alapvető feladatát elsősorban a regionális politika érvényesítésében és koordinációjában tudom megjelölni. Magyarországon a következő húszharminc esz tendőben a társadalmi konfliktusforrások egyik legjelentősebbike lehet minden bizonnyal a területi aránytalanságok kiéleződése a különböző országrészek közötti szakadék elmélyülésében. A megyei önkormányzatok jövőbeni feladatait illetően azt sem tartjuk ki zártnak, hogy államigazgatási feladatokat is ellássanak, elsősorban a környezet- és természetvédelem, valamint az építésügy kínál erre jó lehetőségeket." Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy személyes véleménnyel folytassam. Ugyan kétszer szól íttattam meg ma, de először van alkalmam szólni többpárti alapon működő, demokratikus parlamentben. Én úgy gondolom, erről a helyről is, hogy a felelősségünk közös - a felelősségből a részünk azonban más. Ezért minden törekvésünk az, ha már ez a törvényter vezet itt van a parlament előtt és általános vitájának szakaszában vagyunk - ha nem is kerülhetett ide egy csomagban , hogy ezt a törvényt, illetve a hiányosságait javítsuk, lehetőség szerint és tudásunk szerint a legjobban. Ezért elismerjük és támogatjuk a törvénytervezet pozitív vonásait, de módosító javaslatokat teszünk azoknál a részleteknél, amelyeket nem tartunk elfogadhatónak. Ebben kérem képviselőtársaim támogató egyetértését. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) (12.30) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes ) : Megköszönöm Pálfi Dénesnek, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónokának elhangzott előadását. Egyidejűleg megadom a szót Deutsch Tamásnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. DEUTSCH TAMÁS , a Fidesz