Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. szeptember 6 (9. szám) - A helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes ... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SALAMON LÁSZLÓ, a MDF
43 minden felelős politikai tényezőt attól, hogy ebbe az irányba elmozduljon. Igenis csináljunk olcsóbb választási rendszert, ha annak nem a demokratikus tartalom érintése az ára, (Gyér taps a jobb oldalon.) de úgy gondoljuk, maga a demokrácia még a piacgazdaságban sem áru, értéke pénzben nem mérhető. Jól tudjuk, hogy a kétfordulós választással szemben el fognak hangzani egyes nyugati országok példájára történő hivatkozások is. Erre, mintegy megelőlegezve a viszontválaszt, most csak annyit: ne olyan országot mondjanak, amelyben két vagy három párt játszik meghatározó szerepet vagy ah ol nem kompenzációs, hanem rendes listás rendszer tölti be a korrekciós szerepet. (9.40) Ne olyan országot mondjanak, ahol négy évnél régebbi a demokrácia és ahol történelmileg előbb alakult ki a két- vagy hárompárti rendszer a mai választási rendszernél! Az ilyen összehasonlításoknál az sem mellékes, hogy volte egy adott országban kétfordulós rendszer valaha vagy sem, és hogy az milyen körülmények között szűnt meg. Mert kérem, például el lehet képzelni a jogállamot Alkotmánybíróság nélkül is, de ha azt má r egyszer létrehozták, akkor utólagos megszüntetésének mégiscsak van egy sajátos és nem jó üzenete. Ezért úgy véljük, hogy a törvényjavaslat helyes értékelését csak úgy alakíthatjuk ki, hogyha azt saját viszonyaink között vizsgáljuk, és azt vetjük egybe, h ogy az fennálló jogintézményeinket jobbá vagy rosszabbá teszi. Várjuk azokat az ellenérveket is, amelyek arra hivatkoznak majd, hogy a másodlagos preferencia eddig sem érvényesült a valóságban. Ezek a már előzetesen is hallott érvek egyrészt nem helytálló ak, példákkal cáfolhatók, másrészt egy választási rendszer egyszeri vagy kétszeri alkalmazása mellett ilyen következtetések levonásának nincs semmiféle alapja. Kétségtelenül fel lehet majd hozni azt is ebben a vitában, hogy az önkormányzati választások jel lege eltér az országgyűlési választásokétól, és ha az országgyűlési választások esetében indokolt is a kétfordulós választás, az még nem jelenti azt, hogy az önkormányzati választások rendszerének is kétfordulósnak kell lennie. Vitathatatlan, hogy az önkor mányzati választások jellege több lényeges tekintetben is eltér az országgyűlési választásokétól, és ebből következően igaz az, hogy az országgyűlési választások elvei nem ültethetők át feltétlenül az önkormányzati választásokra. Ugyanakkor azonban a kormá ny mindmáig nem nyugtatott meg minket afelől, hogy a kétfordulós választások megszüntetését csak az önkormányzati választásokat illetően tervezi; másrészt még az ilyen megnyugtatás sem változtatna azon, hogy a törvényjavaslat az önkormányzati választások d emokratikus tartalmát hátrányosan érinti. Tisztelt Képviselőtársaim! A kétfordulós választási rendszer eltörlésével kapcsolatosan joggal merül fel az a kérdés, amely az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény tavalyi vitájában is felvetődött: a választások várható időpontjához képest meddig elfogadható a választási törvény módosítása, és ez a módosítás mire terjedhet ki? Eddig minden politikai erő egyetértett azzal, hogy a választások közelében a választási törvényt nem ildomos módosítani. Nem fogadható el politikailag, ha a többség a maga érdekeinek megfelelően akarja átszabni a választási szabályokat, mely érdekeket a választásokhoz közeli időszakban már nyilvánvalóan fel tud mérni. Ha a kétfordulós választási rendszer megszüntetésére egy olya n helyzetben kerül sor, amikor még nem lehet kiszámítani, hogy a másodlagos preferencia megszüntetése kiknek hátrányos és kiknek előnyös, amikor esetleg a törvény hibája a különböző önkormányzatokban, az ország különböző részein vegyesen, különböző és külö nféle politikai erőket és pártokat sújthat, úgy egy ilyen törvényhozási lépés - bár nyilván ugyanúgy hibás és rossz - mégsem hordozza magában a többség tudatos, kisebbséget kiszorító politikai szándékát. Most azonban nyilvánvaló, hogy alapvetően - megoszto ttságuk miatt - mely politikai erők számára hátrányos a másodlagos preferencia elvétele, és mely pártok választóinak kell arra számítaniuk, hogy szavazatuk csupán a kompenzációs listán szerez mandátumot, vagyis hogy szavazatuk más pártokra eső szavazatokho z képest csupán azok töredékét érje.