Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. december 15 (46. szám) - Bogárdi Zoltán (MDF) - a földművelésügyi miniszterhez - "Mi lesz a falugazdász-hálózattal?" címmel - ELNÖK (dr. Salamon László): - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): - ELNÖK (dr. Salamon László): - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF):
3042 Köszönöm. Megkérdezem képviselőtársamat, elfogadjae a választ? DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Nem. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos, nem kaptam olyan választ, amit szerettem volna, ami általában az interpellációk tul ajdonsága. Mert a feszültség és nyugtalanság több részben újkeletű. Nem kaptam arra választ, hogy éreze felelősséget, vane felelőssége? Van. Ha jóváhagyja a kormány a szervezeti és működési szabályzatot, akkor felelős a végrehajtásáért is. A programok te kintetében sem kaptam megnyugtató választ. Általános panasz, hogy nagyon süllyedt a televízió nívója. Nem utolsósorban, ha már Békesi László miniszter úr felolvasta itt nekünk egyszer azoknak a képviselőknek a nevét, akik az állami vállalatnál felügyelő és intéző bizottsági tagokként szerepelnek, arra kérem a miniszter urat, közölje a Házzal a Magyar Televíziónál a főszerkesztők, stúdióvezetők, szerkesztőségi vezetők, a szerkesztői riporterek, a gyártásvezetők, továbbá a főigazgató és igazgatók, a főosztály vezetők televíziónál szerzett és azzal összefüggő jövedelmeit, hogy a Házban tisztán lássuk: miközben nagy csökkentések vannak, a televíziónál ezek a személyek milyen összjövedelemben részesülnek. A választ különben - miután nem volt teljes - a legnagyobb sajnálatomra nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszteri választ. Kérem, szavazz anak! (Szavazás. - Pál Béla jelentkezik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 133 igen szavazattal... (Pál Béla: Nem működik a gépem, de igennel szavazok.) Pál Béla képviselő úr jelezte, hogy nem működik a szavazógépe, de igennel szavazott. Így határoz atképes a Ház, meghozta határozatát a következőképpen: 134 igen szavazattal, 46 ellenében, 13 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta. Bogárdi Zoltán (MDF) - a földművelésügyi miniszterhez - "Mi lesz a falugazdá szhálózattal?" címmel ELNÖK (dr. Salamon László) : Tisztelt Országgyűlés! Bogárdi Zoltán képviselőtársunk, a Magyar Demokrata Fórum frakciójából interpellációt nyújtott be a földművelésügyi miniszterhez "Mi lesz a falugazdászhálózattal?" címmel. Bogárdi Z oltán képviselőtársunkat illeti a szó. BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt miniszter Úr! Hónapok óta kétségek közt él 750 falugazdász, több tízezer gazda, mert a szocialistaszabaddemokrata kormány megmegújuló rohamokat intéz a falugazd ász hálózat ellen. A kormányalakítás idején... (Zaj.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Képviselő Úr! Egy pillanat türelmet. Kérem képviselőtársaimat, figyelemmel hallgassák a felszólalót. Tessék. BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) : A kormányalakítás idején önök azt nyilatkoz ták, hogy a falugazdászhálózatra nincsen szükség. Majd elcsendesedtek a viharok. Azt gondoltuk, az új kormány rájött arra, hogy a falugazdászok munkájára mégis szükség van. Sajnos pár héttel ezelőtt újra föllángolt a vita, többek - többek között ön is - ú gy nyilatkoztak, hogy mégsem maradhat meg a falugazdászhálózat.