Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. december 12 (45. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok határozathozatala - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
2904 volna átdolgozásra, hogy a családok helyzetét hozta volna mindenekelőtt privilegizált helyzetbe, és csak utána kerített volna sort a társasági adó módosításával a gazdasági élénkítésre. Mi azt mondjuk, hogy nagyon nagy szükség van gazdasági élénkítésre, de mindent megelőzően szükség van az ellehetetlenült tömegek gazdasági helyzetének javítására. Ezért, ha a pénzügyi szerkezet teljes átalakításával először ezekre fog jutni pénz, ebben az esetben mi boldo gan meg fogunk szavazni minden ilyen gazdaságilag előrevivőnek mondott rendelkezést; hangsúlyozom, ha a kisemberek gondjain, bajain segítünk először. Mivel itt pont fordított sorrendben haladunk, tehát megint a kisemberek vállaira rakják a terheket és ebbő l próbálnak gazdasági élénkítést elérni, szerintünk ebből sosem lesz gazdasági élénkítés, mert lassan nincs, ami a belföldi piac kialakításában vásárlóerőként jelentkeznék. Igazán nem szívesen mondom de három nappal ezelőtt, ahogy végigjártam egy piacot Sz egeden, szinte senki nem volt, aki ne jelezte volna nekem, hogy ellehetetlenült a lakosság, nem tud már vásárolni... (Általános zaj a bal oldalon.) .., tehát ilyen körülmények között a gazdaság élénkítéséről beszélni - miközben a belső piacok panganak - sze rintünk elhibázott lépés. Ezért a Független Kisgazdapárt ebben az esetben is következetesen a "nem" gombot nyomta meg. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Mivel más képviselőcsoport nem kívánja indokolni döntését, soron következik a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok határozathozatala. (Szekeres Imre jelentkezik.) Szekeres Imre frakcióvezető úr ügyrendi kérdést kíván feltenni. Tessék! DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Élve a Házszabály 56. §ában szereplő rendelkezéssel, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében 30 perc tárgyalási szünetet kérek, hogy a képviselőcsoport véglegesíteni tudja álláspontját. K öszönöm. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Hol kívánnak tanácskozni, frakcióvezető úr? (Dr. Szekeres Imre: A kongresszusi teremben.) A kongresszusi teremben. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály hivatkozott paragrafusára tekintettel 11 óra 40 percig tárgyalási szünet et rendelek el. (Szünet: 11.0411.43 Elnök: dr. Kóródi Mária Jegyzők: dr. Kávássy Sándor és dr. Szilágyiné Császár Terézia) A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok határozathozatala ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok határozathozatala. Az előterjesztést T/210. számon kaptá k kézhez képviselőtársaim. A bizottságok együttes ajánlását T/210/216. számon, kiegészítő ajánlását T/210/261. és /268. számon kapták kézhez képviselőtársaim. (A padsorok között álló képviselőkhöz fordulva:) Mielőtt megadnám a szót dr. Békesi Lászlónak, me gkérem önöket, hogy foglalják el helyüket! Köszönöm szépen.