Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. december 10 (44. szám) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF):
2883 BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) : Elnök Asszony! Egy félreértés kapcsán kerü l sor erre a felszólalásra, ugyanis eredetileg úgy gondoltam, hogy az ajánlás pontjai szerint megyünk végig, így az 5. és 17. ponthoz hozzászóltam, de a többihez nem. A törvény 115. §ához benyújtott módosító indítványom az ajánlás 30. pontja alatt találha tó. Ez tulajdonképpen abból az alaplogikából indul ki, hogy az előterjesztő hibás logikával jutott el egy következtetésre, és ennek a következtetésnek az eredménye az, hogy a szövetkezeti törvényből ki kívánja iktatni azt a bizonyos XI. fejezetet, amiről m ár Tóth Tihamér képviselőtársam beszélt. E fejezet 115. §a volt az a paragrafus, amely lehetővé tette a falvanként való szétválást. Mondom: téves, nem szövetkezetbarát, hanem kimondottan szövetkezetellenes ez a módosítási elképzelése a kormányzatnak, ugya nis rövid időn belül el fogunk jutni oda, hogy rájövünk, ezt nem kellett volna megcsinálni. Ezért nyújtottam be módosító indítványomat, és csupán annyit kívánok változtatni az eredeti szövetkezeti törvényen, hogyha egyszer a falvak elhatározták, hogy szétv álnak, akkor ne kelljen előkészítő közgyűlést tartaniuk, hanem válasszanak egy bizottságot maguknak. Ez a bizottság tárgyalhatna vagy tárgyalhatott volna a szövetkezettel a későbbiekben a vagyon megosztásáról. Tudom, egyetlen bizottság sem támogatta, csupá n azért mondtam el most röviden ezzel kapcsolatosan a véleményemet, mert erre rövid időn belül hivatkozni lehet, sőt hivatkozni kell, mert megalakulása óta ez az egyik legnagyobb ballépése ennek a kormányzatnak. A másik, amihez mindképpen hozzá kell fűznöm néhány gondolatot, a Solymosi képviselőtársam által előterjesztett 33. pontja az ajánlásnak, amely orvosolni szeretné - ahogy ezt képviselőtársam már elmondta - azt a lehetetlen helyzetet, hogy szövetkezeteink jó része, tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy mekkora hányada, holtvágányra jutott: nem hajtották végre a szövetkezeti átmeneti törvény utasításait, nem csináltak vagyonértékelést, nem osztották föl a vagyont, vagy valami más törvénytelenséget követtek el, s emiatt ezeket a szövetkezeteket - az ő szav ait használom - holtpontra juttatták, tehát zsákutcában vannak, onnan valahogyan ki kell őket menteni, és erre valamit ki kell találni. Nagyon örülök, hogy kormánypárti képviselőtársamnak jutott eszébe ez a gondolat, mert nyilván ezzel párhuzamosan arra is rájön kormánypárti képviselőtársaim egy része rövid időn belül, hogy kár volt annak idején a szövetkezetek vezetőit arra biztatni, hogy az a bizonyos szövetkezeti II. törvény nem végrehajtandó, nem kell annak minden pontját végrehajtani, és nem szükséges ezt a bizonyos átalakulást jog szerint megcsinálni. Emlékezzenek csak rá! Én számtalan olyan közgyűlésen voltam jelen, ahol amikor egy törvénytelen javaslatot előterjesztettek, az elnök ránézett az úgymond érdekképviselet képviselőjére - én több helyen tal álkoztam például a Teszöv képviselőjével , ő bólintott - annak ellenére, hogy én szóltam: uraim, ez itt és itt törvényellenes , menjen csak tovább minden, csináljuk meg úgy, ahogy gondoltuk, és majd meglátjuk. Nem csinálták meg a törvényben előírt módon a vagyonértékelést, a vagyoncsoportosítást - gondolom azért, hogy ne kapjon túl nagy nyilvánosságot az a lehetőség, hogy a szövetkezetekből ki lehet válni, hogy a szövetkezetekből vagyont lehet kivinni. Látszott a kapkodás, a sürgetés, hogy minél gyorsabba n csináljuk meg, hogy minél kisebb propagandával történhessék meg a dolog, és akkor majd meglátjuk. Képviselőtársaim, most már megláttuk: ide vezetett. És közben történt más is. Emlékezzenek csak rá, milyen gyorsan adták ki annak a vagyont, akivel nem tudo tt a szövetkezet vezetése megegyezni, hogy menjen csak, vigye a vagyont, nehogy másoknak is kedve támadjon. Azóta a szövetkezet vagyona eltűnt, vagy részben eltűnt, tehát azok jártak jól, akik kiváltak. Hihetetlen nagy probléma az, amit elkezdett képviselő társam feszegetni. (12.50)