Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 25 (39. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - NIKOLITS ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. ROTT NÁNDOR (FKGP):
2441 Meg kell mondanom, hogy nagyon sok értékes és tartalmas hozzászólás, kritika, bírálat vagy éppen védekezés mellett volt eg y kiábrándító vonása is az eddigi vitának, nevezetesen az, hogy a kormánypártok igen tisztelt képviselői közül többen is az előző kormányra - elnézést a kifejezésért - mutogattak, és az előző kormányokra, nevezetesen az Antall- és a Borosskormányra próbál ták hárítani a felelősséget. Ez azért volt kiábrándító, mert azt hiszem, valamennyien tudjuk, hogy a felhalmozódott hibák és mulasztások nem az utóbbi négy évnek, hanem az azt megelőző negyven évnek az egymásra rakódó halasztásai, mulasztásai, amivel kapcs olatban az Antall- és a Borosskormány legfeljebb annyiban marasztalható el, hogy talán nem tárta fel elég világosan az ország népe előtt azt a tragikus helyzetet, amibe a magyar társadalom és a magyar gazdaság jutott, és talán nem folytattak elég radikáli s gazdaságpolitikát, amelyik egyedül alkalmas lett volna ezeknek a bajoknak ha nem is a kiküszöböléséhez, de némi enyhítéséhez. Most ezek a problémák kicsúcsosodnak. Meg kell mondanom, ahogy nem tehető felelőssé az Antall- vagy a Borosskormány, ugyanúgy n em tehető felelőssé a Hornkormány se. A bajok sokkal régebbi gyökerűek, és sokkal mélyebbek, mint ahogy ez ebben a parlamenti költségvetési vitában felszínre került. Tegnap az egyik újságban egy cikk jelent meg, az volt a címe: De ki vigyáz majd a gyerekr e? Akkor tudniillik, ha a pedagógusok sztrájkba lépnek. További vezércikk vagy újságcikk címek is sorolhatók lennének. Ki látja majd el a betegeket a kórházakban, ha az ápolónők sem bírják tovább azt, hogy alacsony bérek miatt, létszámhiánnyal küszködő mun kahelyeken két ember helyett hordják az ágytálat, kötözzenek, hőmérőzzenek? De hogy jutnak el munkahelyre, irodába, piacra a bejárók, ha vasutassztrájkra is sor kerül? Ezeket a kérdéseket tovább lehetne folytatni, ha felsorolnánk valamennyi szakmát, terüle tet, ahol az elégedetlenség, a tiltakozás kirobbanással fenyeget. Itt nem egyszerűen nehéz költségvetési helyzetről és költségvetési hiányról van szó. Szembe kell néznünk azzal, hogy működésképtelenné válik az ország, ha mindez bekövetkezik, egyre romlanak az alapvető ellátások, később a legszükségesebb szolgáltatásokban is zavarok jelentkeznek, megbénulnak a mindennapi élet folyamatai. Azonban a sztrájkok fenyegetése valójában csak nyilvánvalóvá teszi, közhírré teszi azt, ami rejtve, szinte észrevétlenül b ekövetkezett a gazdaságban és a társadalomban, nevezetesen azt, hogy az ország a működésképtelenség határára, de azt is megkockáztatom, a működésképtelenség területére jutott el. A MÁV több ezer kilométernyi vasútvonalat képtelen üzemeltetni, és ezt beisme ri, s most maga bevallja, hogy keresi, miképpen lehetne ezeket a szárnyvonalakat helyi érdekűvé tenni, mint Ferenc József császár és király idején, a múlt század nyolcvanas éveiben. Megjegyzendő, hogy még az agg uralkodó idejében aztán megindult az egysége sítés a MÁV keretében, éppen azért, mert a sok kis önálló helyi érdekű vasút munkáját, tevékenységét lehetetlenség volt összehangolni. Kórházak válnak fizetésképtelenné, másutt kórházi osztályokat szüntetnek meg akkor, amikor az ország népességének egészsé gi állapota kritikus szintre süllyedt, Európában talán a legrosszabb. (9.50) Iskolákat akarnak körzetesíteni, ami tovább súlyosbítja az aprófalvak, kistelepülések helyzetét. Az iskolájuktól megfosztott falvak elnéptelenedése tovább folyik; és bármilyen súl yos kijelentés, megkockáztatom, hogy ez a falurombolásnak egy speciális magyar változata, és megint csak annak jele, hogy a társadalom működésképtelenné kezd válni, mert hiszen képtelen fönntartani azt az infrastruktúrát, ami az ország területi belakásához nélkülözhetetlen. Az iskolákban emellett korosztályok létszámcsökkenése miatt egy általános tanulólétszámcsökkenés mutatkozik, és erre a válasz az, hogy változatlanul létszámon kívánják tartani az osztályokat, ahelyett, hogy csökkentenék az osztályok lét számát; akkor nem kellene pedagógusokat elküldeni, viszont a kisebb létszámú osztályokban javítani, emelni lehetne az ország oktatási színvonalát, amelyről számtalan statisztikai felmérés bizonyítja, hogy milyen rossz, hogy a kötelező oktatást befejezők eg yharmada nem tud becsületesen írniolvasni. Itt tehát megint a társadalom ellehetetlenülése folyik, egy olyan leépülési, egy olyan degradációs folyamat, amely, ha
