Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 23 (37. szám) - A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP):
2356 kiemeltek ezek az intézmények: az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház, az Operaház? Elfogadhatatlan, hogy a kormány a bérkeretek szűkítésével akarja a közalkalma zotti létszámcsökkentést kikényszeríteni. Csak zárójelben szeretnék emlékeztetni rá, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény parlamenti vitájában az MSZP és az SZDSZ - akkor - támogatta az abban rögzített béremelési elveket. Kulturális területen az előző kormány nem csupán az inflációnak megfelelő bérromlást egyenlítette ki, hanem, bár a kívánatosnál kisebb mértékben, de javított az ezen a területen különösen alacsony béreken is. Ilyen szándéknak a mostani költségvetésben nyoma sincs. Felelőtlenn ek vagyok kénytelen nevezni a kormányzat azon elképzelését, hogy a kulturális közalkalmazottak létszámcsökkentését az intézmények saját elhatározásukból, arányosan hajtsák végre. Ezeket az intézményeket a költségvetés nyilván azért támogatja, mert közfelad atokat látnak el. A közfeladatok fontosságát pedig a közigazgatásnak kell meghatároznia, az intézmények alapító okiratainak szükség szerinti felülvizsgálatával. A jelenlegi intézményrendszer nem kis részben a hírhedt “maradékelv” alapján fejlődött ki, az e gyes fejlesztéseket sokszor nem a köz szakmailag jól fölmért igényei alakították ki, hanem személyes szempontok. A kulturális intézményhálózat szerkezete tehát akkor is átgondolásra szorulna, ha nem lennének költségvetési nehézségek. A létszámcsökkentés it tott talán nagyobb zavarok nélkül végrehajtható, számos intézménynél azonban csak a köz szempontjából nélkülözhetetlen alapfeladatokról való lemondás árán. Egy aránytalan intézményrendszer támogatásának arányos csökkentése súlyos következményekkel jár, hi szen egyaránt érint jobban ellátott és működési zavarokkal küszködő intézményeket. Arról már nem is beszélve, hogy a létszámcsökkentés, amit a kormány el akar érni, minőségcsökkenéshez vezet. A létszámcsökkentés igényét akkor lehetne mérlegelni, ha az inté zmények a béralapok növelésével lehetőséget kapnának a nagyobb teljesítménykövetelmények megfizetésére. Míg a létszám területén a kormány, vitatható formában ugyan, de legalább érvelni tud, a dologi költségek általánosságban nemcsak csökkenthetetlenek, de az inflációt követő emelésük szükségességét sem lenne szabad elvitatni. Mi nem értenénk ugyan egyet vele, de amennyiben a kormány úgy látja, hogy az ország jelenlegi helyzetében nem lehet több pénzt fordítani a kultúra támogatására, vállalnia kellene annak felelősségét, hogy meghatározza, mit számol föl, illetőleg minek a működtetését szünetelteti. Annak ugyanis, hogy legyenek intézmények, de igazából ne csináljanak semmit, aligha lehet az értelmét bizonyítani. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a belső tart alékok, amire jó évtizede hivatkozni szokás, sok helyen kimerültek. Ha a könyvtárnak nincs pénze könyvbeszerzésre, a múzeumnak gyűjteménygyarapításra, kiállításra, a színháznak előadásra, akkor felmerül, hogy minek vannak. Az előadások persze lehetnek olcs óbbak is, csakhogy - egy bizonyos határon túl - csökken a vonzerejük; azaz csökken a költségvetési törvény készítői által annyira szorgalmazott bevétel. De itt legalább elvileg lehetséges - jól fizetett színészekkel, igényes külsőségekkel stb. - a siker, é s így a bevétel növelésére gondolni. Könyvtár, múzeum, levéltár vagy olyan sajátos feladatkörű intézmény, mint a Magyar Filmintézet azonban ugyan hogyan növelhetné bevételeit? Nagyon sajnáljuk, hogy az új kormány nem folytatja elődjének törekvését átfogó k önyvtárfejlesztés kidolgozására. A könyvtári helyzet Budapesten és vidéken lassan tarthatatlanná válik. A könyvtárak beszerzési lehetőségei vészesen csökkennek, ami azzal jár, hogy egyik szinten sem, sem a tudomány, sem a felsőoktatás, sem a közoktatás, se m a közművelődés szintjén nem tudják a megváltozott viszonyok miatt kialakult nagyobb igényeket megnyugtatóan kielégíteni. Ugyancsak gyakorlatilag áttekinthetetlen az önkormányzatok kulturális támogatásának célrendszere. Az önkormányzatok közművelődési fel adatainak normatív támogatása évek óta 250 forint lakosonként, ami - főleg a kisebb településeken - semmire sem elegendő.
