Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 23 (37. szám) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP):
2327 Mindezeket a jobbítás szándékával kívántam elmondani, anélkül, hogy mélyebben kívántam volna foglalkozni az eljárá sjogi szabályok előterjesztésével. A paraszti társadalom megsegítése legyen a cél, mert hisz ez a társadalom, ez a réteg az elmúlt évtizedek vagy évszázadok alatt rengeteget dolgozott, tűrt, most legalább, ha a kormány meg kívánja segíteni, olyan törvényi koncepcióval próbálja, amely az egész magyar társadalom érdekét szolgálja. Mindezekből következik, hogy a kárpótlási törvényt, az átmeneti törvényt és a földről szóló törvényt, a földkiadó bizottságokról szóló törvényt a kormány minél előbb gyúrja össze, n ézze meg, milyen lehetősége, realitása van a magyar mezőgazdaság jogi és gazdasági szabályozásának. Ezt sürgősséggel terjessze be a parlamentbe, anélkül, hogy külön vitatnám ennek a törvényjavaslatnak a sorsát. Mert tudomásul kell vennünk, hogy szántani, a ratni, építeni, tervezni, gyermeket nevelni, oktatni, munkabérből vagy nyugdíjból tisztességesen megélni csak akkor tudunk, ha összefogunk. Összefogás nélkül ez a gazdasági koncepció sem és egyetlenegy gazdasági törvény sem fog megélni ebben az országban. Ezért azt mondom, fogjunk össze, s ne hazudjunk se önmagunknak, se másoknak, akkor jutunk előbbre. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megadom a szót dr. Gerócs József képviselő úrnak a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjábó l, egyben felkészülésre felkérem Dögei Imre képviselő urat. Az ülés vezetését pedig átadom Kóródi Mária alelnök asszonynak. (Az elnöki széket dr. Kóródi Mária foglalja el.) DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddig el hangzottak alapján úgy vetődik fel sokakban és bennem is a kérdés, hogy nem tudják sokan eldönteni, hogy Magyarországon legyeneke szövetkezetek vagy kelleneke szövetkezetek. Nekem az a véleményem, hogy legyenek szövetkezetek, de nem mindegy, hogy milyene k. A T/149. számú módosító javaslat jogi értelmezését Tóth Tihamér, Farkas Gabriella és Torgyán József már megfelelően méltatta. Én a mezőgazdasági oldalról, annak következményeiről szeretném a véleményemet elmondani. (15.00) Azoknak, akik a gyakorlatban d olgoznak, bosszúságukra szolgál, hogyha törvénymódosításokat végeznek, és ezek nem a lakosság széles rétegeinek érdekét szolgálják. A T/149. számú módosító javaslat sem a falun élő széles rétegeknek az érdekeit, hanem egy szűkebb csoportnak a nagy jövedele mhez, nagy vagyonhoz való jutását szolgálja. Ha egy törvénymódosításnál érdekegyeztetést végzünk, akkor abban a lakosság döntő többségének érdekét is figyelembe kell venni, nemcsak egy szűk csoportét, nevezetesen a mezőgazdasági szövetkezetek és termelők s zövetségének a javaslatait és érdekeit. Ugyanis ez a rendelkezés, aki ismeri a szövetkezeteknek az eddigi közreadott véleményét, az tudja, hogy ez tökéletesen azt tartalmazza. A javaslatnak egyetlen pontjával lehet csak egyetérteni, mely szerint a szövetke zet jövedelmének nagyobb hányadát a tagok személyes közreműködése arányában kell elosztani, és csak kisebb rész lehet a bevitt tőke utáni jövedelem. Ez véleményem szerint is helyes. Ugyanis ne a kívülállók döntsenek azok fölött, akik a termelést végzik. A törvényjavaslat többi pontja kifejezetten káros, ugyanis hátrányosan érinti azokat, akiknek - ha lehetőségük kínálkozik arra, hogy kiváljanak, önállóan gazdálkodjanak - ezt teljesen lehetetlenné teszi számukra. Ugyanis az elmúlt időszakban, a termelőszövet kezetek összevonásával sok helyen hétnyolc községből alakult ki egy nagy szövetkezet. Azok, akik a termelőszövetkezetek alakulásakor a falun éltek és ott dolgoztak, nagyon jól tudják, hogy amikor megalakultak a szövetkezetek, akkor egyegy nagyobb községb en kéthárom szövetkezet is működött, és ezek az akkori viszonyoknak megfelelően igen jól dolgoztak, szinte egymással versenyeztek, nem volt