Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 22 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. KÓNYA IMRE (MDF): - ELNÖK (dr. Salamon László): - KOLTAY ZSOLTNÉ (MSZP):
2246 Tisztelt Ház! Ez után a kisebb közjáték után azért mondhatom ugye, volt főnököm, önt se túl sokat látom itt a parlamentben. (Derültség.) A bizottságok ajánlása, az ÁSZ véleménye és a vezérszónokok után az 1995 . évi költségvetésről mit is lehetne mondani, ami igazán találó? Talán azt, hogy súlyos dokumentum. Biztosan nyom nyolc kilót, de ez már elhangzott, tehát ez sem új. Az államháztartás bukszája pedig végtelenül üres, illetve van benne három nagy mínusz, még is ehetőt kell főznünk. Igaz, sokan állítják, hogy nem is akkora az a mínusz, érdekes módon a jólét jeleit mégsem élvezzük ott lenn a végeken Békés megyében. A mezőgazdaság tönkretételét annál inkább, amit ez a költségvetés megpróbál kezelni. Volt néhány é lelmiszeripari vállalatunk is, privatizáció helyett a két év alatt sikerült elfuserálni. Ezek után jöhet a sóhaj: ha én gazdag lennék, mit is csinálnék? Akkor is fizetném az adósságot, mert nem szeretnék hitelvesztő lenni. Ezt a költségvetés is megpróbálja tenni. Piac után futnék, minden műszaki csodát megnéznék, beruháznék, és eladható árut termelnék. Ezt a költségvetés is kitűzte célul. Az egészségért, a lelki békéért, a kiművelt emberfőkért, az ifjúságért, a békéért, a rendért, a tisztaságért, a születés ért, egyszóval az életért a lehetetlennél is többet tenni. (18.30) Ennek a költségvetés már nem igazán tud megfelelni, hiszen egy háziasszony sem tud a család minden tagjának kedvére valót főzni. De mielőtt még az általam kiemelt témákról szólnék, ami tula jdonképpen a feketegazdaság lenne, a bér, a mezőgazdaság és a kárpótlás, hadd mondjak el valamit. Tegnap még azt hittem, az ellenzék soraiban ülők is tudnak nekem tetszőn szólni. Mára megint szembesültem naivságommal, hisz' annak ellenére, hogy az ÁSZ elnö ke azt mondta, ez a költségvetés sem rosszabb az 1993. évinél, hittem az ellenzék nagynagy, közhírré tett segítségben, hogy '94ben elfogadott költségvetés legyen, még az általános vitára való alkalmasságot sem szavazza meg. Jól ki van ez fundálva! A parl amentben folyik az 1998as választási kampány. Nekem visszatetsző a gúnytól csöpögő hozzászólások sora. És újból az a gond, akármiről is legyen szó, még ha a költségvetésről is, hogy de sokan vagyunk, de kell tőlünk a demokráciát félteni. Visszatérve a nyo lc kiló anyagra, amelyből néhány témát már említettem: ilyen a feketegazdaság, mely egyfajta társadalmi elismertséget élvez. A nagy stabilizációs lázban nem látom azt a törvénykezési törekvést, amely az ilyen helyzeteket kivédi. Kivédi az olajszőkítést, a paprikahamisítást, a csődbe ment kft.k felvett hitelei feletti siránkozást, közben ugyanazok a személyek újra és újra társaságot alapítanak, és újra az állam kasszájába kell nyúlni. Úgy gondolom, ezekért a dolgokért a törvénykezés szintjén sokkal többet l ehetne tenni. A másik téma a bér, amiről ha általában szólunk, nekem nagyon nem tetszik. Zavar az, hogy a felszámolóknak két éven át fizetett több százezer forint csak hallgatást és semmi különösebb kritikát nem élvez. A havi kétszázezer forintnál többért dolgozók nevét nyugodtan közhírré lehetne tenni. Lehet, hogy kicsinyes dolognak tűnik, én mégsem tartom annak, hisz' a miniszterek, képviselők fizetsége is közismert. Izraelben például a közvélemény kikövetelte, hogy a tévé képernyőjén kilistázva megjelenj en a bankoknál dolgozók fizetése, mert felháborítónak tartották ezeket a szélsőségesen nagy jövedelmeket. (Taps az ellenzék padsoraiban.) Néhány pénzintézet kénytelen volt lejjebb szállni vagy legalábbis nem emelni a béreket. A példát csak azért említettem , mert sokan vannak, akik havi kilencezer vagy a pedagógusok havi húszezer forintért dolgoznak, és ők is élni akarnak - választottak is , sőt a munkanélküliek is élni akarnak. Idekapcsolom még a másik témát is, az államháztartás sokat emlegetett reformját , az egymillió közalkalmazott úgynevezett terhét. Mit eredményez a modernizáció és az ésszerűsítés? Működőképességünk miben fejeződik majd ki? Én már léptem volna, vagy pedig nem látom igazán jól a számok tengerében a hogyan tovább kérdését.
