Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 22 (36. szám) - Dr. Dobos Krisztina (MDF) - a művelődési és közoktatási miniszterhez - "Mikor mehet egy miniszter szabadságra?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. FODOR GÁBOR művelődési és közoktatási miniszter:
2198 Nem tudjuk a miniszter álláspontját - és várjuk - arról, hogy november 5ei nyilatkozatától november 12éig, a minisztérium nyilatkozatáig, hová tűnt 43 ezer forint az egyh ázi iskolában tanuló gyerekek támogatásából. Még nem tudjuk, mi a miniszter álláspontja arról, hogy 10 százalékkal kívánják csökkenteni az elsőéves hallgatói létszámot és 48 százalékkal kívánják csökkenteni az oktatói létszámot. Még nem tudjuk a miniszter véleményét arról, hogyan gondolkodik a pedagógusok létszámcsökkentéséről, és mit gondol az iskolák bezárásáról - utalhatnék a salgótarjáni, majd a karcagi nyilatkozatra. Miközben nem tudja senki - még a kormánypárti képviselők egy része sem , hogy a 6+4+ 4+2es szerkezet, ami a pedagógiai szinteket jelenti, mikor lesz kormányprogram. Ez egyébként 19901991ben egyszer már megbukott. Miközben a pedagógusok, a közgyűjteményi dolgozóknak egy jelentős része már sztrájkra készül, ezt szervezi, és a pécsi egyete men már sztrájk is volt - sajnos csak egyes vidéki újságokban jelent meg , aközben a miniszter úr szabadságon van. (Zaj a bal oldalon.) Miközben mi, képviselők, nagy érdeklődéssel várjuk, mi történik az 1995. évi költségvetésben a kultúrtárca területén - hiszen még a mai napig sem kaptuk meg a részleteket, a bevételi és a kiadási oldalt... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.) ... aközben... ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Bocsánat, képviselő asszony: lejárt a kétperces idő. Megadom a lehetőséget a műve lődési és közoktatási miniszter úrnak... (Zaj. - Közbekiáltások a jobb oldalról: Hadd fejezze be! - Dr. Dobos Krisztina: A kérdésemet még szeretném feltenni.) Kérem, hogy röviden tegye fel a kérdését! DR. DOBOS KRISZTINA (MDF) : Egy kérdésem van. Jogosnak t artjae a miniszter ezt a szabadságot? (Zaj, derültség a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter úr válaszol. DR. FODOR GÁBOR művelődési és közoktatási miniszter : Köszönöm szépen. Igen é rdekes kanyart vett a kérdés a végére. Képviselő asszony előzetesen is jelezte, hogy a szabadsággal kapcsolatban kíván nekem kérdést feltenni. Nagyon örülök, hogy ennyire érdeklődik ez iránt a kérdés iránt, és nagyon szívesen válaszolok is rá, de az elején annyi mindent sorolt fel, hogy a rendelkezésemre álló időben most biztos nem tudok ezekre a kérdésekre válaszolni. Tudom azonban, hogy a képviselő asszonynak más kérdései is vannak, amelyekben rá fog kérdezni ezekre a problémákra. Igen szívesen elmondom m ajd az álláspontomat ott, azokban a kérdésekben amiket itt felsorolt. Most nem szeretnék tehát azokkal a témákkal foglalkozni, amelyek arról szólnak, hogy egyébként a tárca milyen nehéz helyzetben van. Hozzátenném: mindegyik tárca nehéz helyzetben van - me rt az ország nincs olyan helyzetben, hogy a kedvünk és meggyőződésünk szerint tudjunk annyi pénzt adni különböző dolgokra, amelyekre szívünk szerint adnánk, ha lenne. Maradok tehát a szabadság ügyénél - hiszen ez volt a képviselő asszony kérdése. Azt kérde zte, mennyire tartom jogosnak, és hogyan mehet el egy kormánytag szabadságra. Erre annyit hadd mondjak a képviselő asszonynak, hogy a kormány tagjainak szabadsága a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi törvény 130. és 131. §a alapján kerül megállapításr a. Ugye, az állami vezetők munkaviszonyával összefüggő kérdésekről is van egy rendelet - ennek a számát most nem mondom el a képviselő asszonynak. Kormánytag esetében a munkáltatói jogokat a kormány gyakorolja, és a kialakult gyakorlat szerint a szabadság kivételét a miniszternek előzetesen írásban be kell jelentenie a miniszterelnöknek. Ez ebben az esetben is megtörtént.