Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 7 (30. szám) - A büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. BALSAI ISTVÁN (MDF):
1690 megyei bíróságok első fokú eljárását a most helyi bíróságra javasolt változtatással érintett ügycsoport. Természetes, hogy a 72 órával kap csolatos, igen fontos, alkotmányos kötelezettség teljesítését az első teendőink között gondoltuk megvalósítani. Nagyon sajnáljuk a magunk részéről, hogy erre több mint négy évet kell a parlamentnek várnia. Azért itt szeretnék egy megjegyzést hozzátenni a m iniszteri expozéban elhangzottakhoz - és egy kicsit a bizottsági általános vitára alkalmassággal kapcsolatos vitára is visszautalva , hogy igaz ugyan, hogy ez a várhatóan a legjelentősebb kiadásokkal fenyegető rendelkezés - amely tehát órában szabja meg a letartóztatással kapcsolatos bírói döntéshozatal kötelezettségét, de természetesen akik ebbe belegondolnak, nyilván tudják, hogy ez mit jelent - az őrizetbe vett személyek szállítását, rendőrségi, ügyészségi és más intézmények költségeit növelő tényezőkén t valóban kalkulálva lett 1990ben ebből a szempontból, bár a törvényjavaslat nem tartalmazza - a Házszabálynak meg nem felelve, hadd mondjam - a hatásvizsgálatok és a költségtényezők tekintetében azt a képviselőket megillető tájékoztatást, amelyet a Házsz abály most már kötelezően előír. Tehát annak ellenére, hogy nem tartalmazza, voltak ilyen hatásvizsgálatok, és államtitkár asszony ki is tért az expozéban arra, hogy 1990ben az érintett intézmények, tehát a rendőrség, az ügyészség és a bíróság egyetértésé vel kalkulált összeg rendelkezésre állt. Ez valóban igaz, csak azt is hozzá kell tenni, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt az összeget a következő év költségvetése tartalmazta, azt a bíróságok javára az akkori Országgyűlés költségvetési törvénye megszavaz ta, és természetesen az elköltésre került anélkül - és ez a lényeg , hogy ez az intézmény életbe lépett volna, hiszen most fogják az önök igenlő szavazataival majd valamikor bevezetni, alkalmazni, és a költségeket illetően most kerülnek abba a helyzetbe, hogy a korábban már juttatott összeg fölötti újabb, nyilvánvalóan költségeket jelentő kiadások tekintetében ez az előterjesztés - a normaszöveg helyessége mellett - ezt a számítást nélkülözi. Ezt hozzá kell tennem, mert a mostani jogalkotásnak nem eleget k ritizálható és sajnálatos módon egyre inkább gyakorlattá váló melléktünete kezd lenni az, hogy hiába van erre vonatkozó házszabályi döntés, hiába van igen alapos bizottsági előkészítés, a valóban jelentős és összegszerűen ugyan pontosan nem kimutatható, de mégis valahol megbecsülhető tételek tekintetében nem kapunk megnyugtató tájékoztatást. Hasonlóképpen az egyik legfontosabb - és személy szerint az én működésemet kezdettől fogva meghatározó - intézkedésnek látom a törvényjavaslatban változatlan formában e lőterjesztett tervezetként a kegyelmi eljárással kapcsolatos, a jelenleg hatályos büntetőeljárási rendelkezésekkel szemben törvényes és a kegyelmi jog tekintetében az arra indokot látó személyeknek valóban mintegy alanyi jogává tevő azon rendelkezést, amel y a kegyelmi kérvényeket - egyébként évek óta ez a gyakorlat - anélkül is a kegyelmi jog jogosultjához, tehát az államfőhöz rendeli el kötelezően felterjeszteni, ha azzal nem ért egyet akár az eljárásban ítéletet hozó bíró, akár pedig a kegyelmi előterjesz tést és a felterjesztést végző igazságügyminiszter. Szeretném megmondani - csak nagyon halkan , hogy a jelenleg hatályos büntetőeljárásunk erre nem adna lehetőséget. Akik ezzel foglalkoznak, bizonyára tudják, hogy Magyarországon szigorúan véve a hatályos büntetőeljárási rendelkezéseket, az elítélt vagy az eljárás alá vont nem fordulhat közvetlenül az államfőhöz, mert a miniszternek - ha a törvényt szó szerint szeretné értelmezni - csak akkor kellene a kérelmet felterjeszteni, ha kisebb vagy nagyobb mérték ben egyetért, tehát támogatná a kérelmet. Mondom még egyszer: ez a gyakorlat - és nem tudok ezzel ellentétes új gyakorlatról sem - természetesen már ötödik éve megszűnt. Mindenki, aki a kegyelmet illetően indokokat keres és talál az államfőhöz fordulni, ké relmét minden különösebb nehézség nélkül a kegyelmi jog jogosultjához eljuttathatja, de a törvényes szabályozást majd csak ez a javaslat fogja megteremteni elfogadása esetén. Természetesen a történet további folytatása az a két alkotmánybírósági határozat, amely egyrészt az adatokkal kapcsolatban, másrészt pedig a már sokat idézett és részben kritizált, az itteni
