Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 25 (27. szám) - Az EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás megrendezésének lemondásáról szóló törvény-javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - RAJK LÁSZLÓ (SZDSZ):
1400 Az expó lemondása azonban egyértelműen rosszabb helyzetbe hozza Magyarországot az európai integrációs törekvések kapcsán is. Ez pedig egy olyan hátrányt jelent, amelyet egyetlenegy politikus vagy gazdasági szakember sem tud még pontosan felmérni. Az expó lemondása következtében keletkezett károk sorában szeretném kiemelten aláhúzni a vidék lehetőségeinek elvesztését, hiszen különösen azon vidéki települések számára, amelyek szinte minden kitörési pontjukat elvesztették, valóban nem volt semmi más leh etőség, mint az expó, amelytől remélték a mezőgazdasági termékek eladását, egy magasabb színvonalú élet megteremtésének lehetőségét, az elmaradott infrastruktúra bepótlását és általában egy olyan helyzetet, amelyben az érintett település önmaga helyzetének javítása érdekében tehetett volna valamit. Nem vitatom, hogy az expó Budapest fényeit emelte volna; ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy például azoknak a kis településeknek a számára, ahol a falusi turizmus továbbfejlesztését várták volna az expótól, vagy az olyan nemzetközi rendezvények, amelyek a már létező vagy most kialakulóban lévő testvérvárosi kapcsolatok vagy egyéb lehetőségek kiaknázására épültek, a lehetőség elmaradása az egyetlen lehetőség megszűnését is jelentette egyben. A települési önkormányzatok véleményének beszerzése nélkül az expó lemondása egyenlő azzal, hogy ennek a kormánynak szándékában sincs a vidékre odafigyelni, hiszen ha egy kormány megteheti, hogy az ország lakosságának négyötödét reprezentáló vidék véleményét nem veszi figyelembe a saját kormányzati döntése meghozatalakor, akkor ez a kormány az én megítélésem szerint hiába fogja magáról állítani, hogy pluralista, és a többpárti demokrácia híve, ugyanaz a diktatórikus kormány marad, mint volt akkor, a mikor alapvetően másképp hívták. Nem hagyható figyelmen kívül az expódöntés meghozatalánál az a tény sem, hogy egy ország nem teheti meg a saját állampolgáraival szemben sem azt, hogy meghirdet valamilyen célt, amely cél megvalósulása érdekében jelentős sz ámú állampolgár az anyagi erejét vagy egyéb lehetőségeit kockáztatja, de végül is a kormány nemcsak cserbenhagyja őket, hanem egy olyan helyzetet teremt, amikor éppen a törvénytisztelő, illetőleg a kormányzat döntéseire építő állampolgárt lehetet- leníti el. És engedjék meg, hogy a végére hagyjam a legfájdalmasabbat: a sok munkahely elvesztését, a meg nem született munkahelyeket - ki fog helyettük újat teremteni? Veér Miklós MSZPs képviselőtársunk azt mondta, hogy ő polgármesterekkel beszélt, és ők azt mo ndták, hogy az expó nem jó üzlet Magyarország számára. Nagyon szeretném megkérni Veér Miklós MSZPs képviselőtársamat, hogy beszéljen vállalkozókkal és a magyar néppel, és rögtön meg fog változni az expóról való nézete. Mert az expó lemondása ráadásul olya n hitelvesztést idéz még elő Magyarországnak, amelyet gyermekeink és unokáink hosszú évekig nem tudnak kiküszöbölni. Ezért a Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja nevében kijelentem, hogy a beterjesztett törvényj avaslat ellen fogunk szavazni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) (11.40) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm Torgyánné Cseh Mária felszólalását. Soron következik Rajk László, Szabad Demokraták Szövetsége; őt követi majd Ivanics István, Kereszténydemokrata Néppárt. Megadom a szót Rajk Lászlónak és átadom az elnöklést G. Nagyné Maczó Ágnesnek. (Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes foglalja el.) RAJK LÁSZLÓ (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Körülbelül egy héttel ezelőtt Szabó Iván és Bauer Tamás vitába keveredett egy olyan szakmai kérdésben, mégpedig építészeti kérdésben, amely engem személyesen is érint, és a készültségi fokról vitatkoztak. Szabó Iván megjegyezte, hogy Bauer Tamás nem igazán járatos ezen a területen. Én akkor jelentk eztem, de végül is beláttam, hogy két percben