Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 11 (23. szám) - Lezsák Sándor (MDF) - a belügyminiszterhez - "A rendőrség általános helyzetének romlása" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
1086 Ezzel együtt fenntartom azokat a nyilatkozataima t, amelyeket ön is idézett az előző időszak vonatkozásában, hiszen azt az időszakot a rendőrség tekintetében valódi pozitív folyamatok is jellemezték. Mi tehát a probléma? Minden valószínűség szerint az, hogy az előző kormány is azt tette, amit a lehetőség ek számára biztosítottak, és ez a kormány is azt fogja tenni, amit a lehetőségek számára biztosítani fognak. A pótköltségvetés úgy kerül be ebbe az egész kérdéskörbe, hogy a Belügyminisztérium sem vonhatta ki magát annak következményei alól, amilyen költsé gvetési helyzet 1994ben az országban kialakult, vagyis a Belügyminisztérium költségvetési kiadásait is csökkenteni kellett. Ez a rendőrség esetében úgy volt megoldható, ha a tizenharmadik havi fizetést az eredetileg tervezett decemberhez képest január hón apban fizetjük ki. Ebben az esetben ugyanis azoknak a feladatoknak az ellátása viszont biztosítható, amelyeket év közben kapott a rendőrség - mondjuk, például az idegenrendészeti törvény végrehajtására gondolok , ám amelyekhez a többlet költségvetési forr ásokat számára az idei költségvetésben már nem lehetett biztosítani. Hozzáteszem rögtön, hogy a köztisztviselők, közalkalmazottak esetében már törvény írja elő: januárban kell hogy sor kerüljön a tizenharmadik havi bér kifizetésére, és a jövőben ez lesz ma jd a gyakorlat a fegyveres testületek esetében is. (16.00) Mindezt figyelembe véve azonban a kormányzat nagyon fontosnak tartja a közbiztonságot Magyarországon. Ennek megfelelően kíván a jövőben megtenni mindent annak érdekében, hogy a rendőrsé g megfelelő körülmények között legyen képes végezni a munkáját, vonatkozik ez a jövedelmi viszonyokra is. Ezért 1995ben a költségvetésen belül a kormányzat kiemelten fogja kezelni nemcsak ezt a területet, hanem a tűzoltóságot és a határőrséget egyaránt; m ásrészt pedig azokat a fejlesztési forrásokat, amelyek 1994ben rendelkezésre álltak, 1995ben is biztosítani fogjuk. Ami az állomány szakmai szintjének emelését illeti - hiszen erről is szólt képviselő úr kérdése , közismert, hogy az állampolgárokkal ma csak olyan rendőr kerülhet hatósági kapcsolatba, aki eredményesen végezte el a beosztásához előírt szakmai iskolát, a rendőrség hivatásos állományú tagja csak érettségizett vagy ennél magasabb iskolai végzettséggel rendelkező személy lehet a jövőben. A két éves időtartamú, korszerű tanterv alapján működő rendőrtiszti szakközépiskola államilag elismert szakmát ad, utolsó szakaszába érkezett a főiskolai rendőrtiszti képzés reformjának a kidolgozása is. Egyrészt tehát a pozitív folyamatokat továbbvisszük az elm últ négy évből, másrészt mindent megteszünk annak érdekében, hogy, mondjuk, a rendőrség adatátviteli hálózatának bővítése lehetséges legyen, hogy az emelt szintű tiszthelyettesképzés meginduljon, hogy a bűnügyi technikai munkát korszerűbbé tevő fejlesztése ket végrehajthassunk. Ugyanakkor azt is el kell mondanom természetesen, hogy a rendőrség munkafeltételeinek javítása, szervezeti fejlesztése, további eredményességének javítása, ezen keresztül a közbiztonság helyzetének alakulása az önök kezében is lesz ma jd a költségvetés megszavazásakor. Köszönöm a figyelmüket. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszonválaszra megadom a szót Lezsák Sándor képviselőtársunknak. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Tu dja, belügyminiszter úr, a valóságot el kell fogadnunk. A valóságon azonban csak akkor tudunk változtatni, ha van hozzá alternatív megoldásunk. Az a tapasztalatom, az a tapasztalatunk, hogy a könnyebb utat választották, amely rendkívül veszedelmes következ ményekkel járhat; mert könnyebb útnak tartom, tartjuk azt, hogy