Országgyűlési napló - 1994. évi nyári rendkívüli ülésszak
1994. július 14 (4. szám) - A kormányprogram vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KÖVÉR LÁSZLÓ, a Fidesz
118 munkanélküliséget, javítani a külsőbelső egyensúlyt, fékezni az inflációt s tompítani a szociális feszültségeket? Hogyan lehetne duplájára növelni a mezőgazdasági támogatásokat - mint azt a miniszterjelölt ígérte a Népszabadságban , amikor a kormányprogram szerint a mezőgazdasági támogatások nem növelhetők az ágazat i gényeinek megfelelően? Hogyan lehetne biztosítani a hazai piac védelmét, ha ehhez nem kívánnak igénybe venni protekcionista eszközöket? Hogyan lehet csökkentendő költségvetési kiadások mellett finanszírozni az oktatás és a továbbképzés kiterjesztését, az e gyhárom éves, a foglalkoztatási alapból fizetett gyakornoki rendszer bevezetését a friss diplomások számára? Állami támogatásban részesíteni a munkanélkülieket foglalkoztató nonprofit szervezeteket, és átvállalni a társadalombiztosítási járulék vagy a mun kabér egy részét a régóta munkanélkülieket foglalkoztató vállalkozásoktól? Hogyan lehet növelni az infrastrukturális beruházások volumenét, a környezetvédelmi kiadásokat? Sorakoztathatnánk még a kérdéseket, de a választ valamennyire röviden is megadhatjuk: sehogy. Ha nem tudnánk, hogy ez a program két kiváló és elismert szakemberekkel rendelkező párt együttes munkája, ittott dilettantizmusra kellene gyanakodnunk. De szerintünk a program kívánságlistává szelídülésének és ellentmondásosságának okai nem a sza ktudás hiányában, hanem politikai tényezőkben keresendők. A program és a különféle nyilatkozatok olvastán olyan benyomásunk támadt, hogy szinte mindenki egyetért abban, a mai gazdasági helyzet súlyos megszorító intézkedéseket igényel, kivéve persze azt a t erületet, amelyért ő a felelős. És a program arról tanúskodik, hogy - mint a régi szép időkben - valamennyi érdekcsoport érvényesíteni is tudta akaratát. Az eltérő érdekek és elképzelések összehangolása így nem is sikerülhetett. S ha már ez papíron sem men t, el tudjuk képzelni, mi jön még, amikor valódi tétekért indul meg a harc. Mindennek a következményei könnyen beláthatók. Akárcsak régen, az ötéves tervek és reformkoncepciók virágzása idején, a végeredmény az lesz, hogy mindenki kap majd valamit, ha nem is mindent, amit kapni szeretne. Ám már az is elegendő lesz ahhoz, hogy ne legyen mód kiforrott gazdasági elképzelések érvényesítésére és a hosszú távú kibontakozásra. Azt is mondhatnánk, hogy egyenként sem lesz boldog senki, együttesen pedig mindenki ross zul jár. Mint emlékezetes, az MDF l990ben hivatalba lépett kormánya meglehetősen szűkszavú fogalmazványt terjesztett a tisztelt Ház elé. Erre reagálva a Fidesz akkori vezérszónoka a nemzeti megújhodás kormányának inkább a semmitmondás kormánya címet adomá nyozta volna. A Hornkormányt, ha csak a kormányprogram terjedelmét nézzük, ez a veszély nem fenyegeti. Áttekintve a kormányprogramot, úgy látjuk, a Hornkabinet sokat akarván mondani, végül nem a semmitmondás, hanem a nagyotmondás kormánya lesz. (Derülts ég.) Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelembe véve azt a lehangoló képet, amelyet - tán megalapozottan - a jelenlegi helyzetről fest a szöveg, s egybevetve azzal a tanácstalansággal, amely a bőbeszédűség mögül árad, önkéntelenül is felvetődik bennünk a gondol at: talán elkelne egy kis kívülről vagy inkább felülről jövő segítség. S ha már a Kereszténydemokrata Néppártot nem vonták be a koalícióba, tán meg kellene fontolni, hogy a koalíció legalább az MSZP hívő tagozatának közbenjárását igénybe vehetné az égiekke l való közvetlen kapcsolat megteremtése érdekében. (Derültség. - Taps az ellenzék padsoraiban.) Nincs azonban kizárva, hogy nem a programból kibontakozni látszó jövő oly sötét, csupán a szemüvegünk. Ezt támasztják alá a kijelölt miniszterelnök úr, Horn Gy ula sajtóban megjelent szavai. Idézem őket: "Népszerűséget rontó politikát semmiképpen sem tudnék vállalni, mert bármennyire is rossz az ország helyzete, annyira mégsem katasztrofális, hogy csak népszerűtlen intézkedések jelenthetik a megoldást. Van kiút, van lehetőség a legnagyobb gondok megoldására, de csakis szociális érzékenység érvényesítésével. Én semmiképpen sem leszek partner egyetlen olyan lépésben sem, amely egyoldalúan rontaná a társadalom döntő többségének helyzetét. Eddigi ismereteim alapján úg y látom, hogy ilyen lépésekre nem kerül majd sor. Eggyel számolni kell, nem olyan ütemben javul az állampolgárok helyzete és esélyegyenlősége, ahogy azt elvárnánk. Ha bizalommal
