Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 16. szerda, tavaszi ülésszak 12. nap (369.) - Megemlékezés Benda Kálmán akadémikus haláláról - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - TOMPA SÁNDOR (MSZP)
853 elbocsátottak mintegy átvészeljék ebben a társaságban, ebben a formában azt az időt, amíg munkára találnak. Azonb an két hónappal a társaság megszűnésének határideje előtt semmi reményt nem lát ez az 1200 ember – és még jó néhány ezer ember Miskolcon – arra, hogy munkához jusson, hogy munkájából biztosítsa családja megélhetését. Ha a helyzet megengedné, volna egy iron ikusabb megjegyzésem is, hogy mi indokolja a rendkívüliséget. Miközben a gazdasággal foglalkozó miniszter urak nap mint nap jelzik mintegy pozitívumként a munkanélküliség csökkenését, arról a szomorú és valószínűleg egyedülálló esetről kell rendkívüli ügyk ént itt szólnom, hogy Ózdon növekszik a munkanélküliség, növekedni fog annak következményeként, hogy a foglalkoztatási társaság a tavasz folyamán elbocsát közel 1200 dolgozót. A március 8i önkormányzati ülést követően a foglalkoztatási társaság képviselői , vezetői egy levelet intéztek miniszterelnök úrhoz, amiből a nyomaték kedvéért néhány gondolatot – bár önkényesen kiragadva ezeket – szeretnék ismertetni önökkel: "Az ózdi kilátástalan helyzetben levő, elkeseredett emberek nevében és megbízásából fordulun k önhöz. Eddig türelmesen vártunk, bíztunk az érdekképviseleti szövetség békés, többirányú lépéseinek sikerében – sajnos, csak részeredmények születtek. Tájékoztatjuk, miniszterelnök úr, hogy Ózdon csordulásig telt a pohár. Miniszterelnök úr! Mi hiszünk ö nnek, bízunk az ország közvéleménye elé tárt szavaiban, de várjuk, hogy azt a gyakorlatban is bebizonyítsa, mert nem tudjuk elfogadni sem öntől, sem a pártok vezetőitől, hogy ebben az országban mindenre jut pénz, csak az egyszerű emberek sorsának jobbrafor dítására nem. Az érintett dolgozók 1994. március 17én 8 óráig várják válaszát." Nos, ez a pillanat volt az, amikor a dolgozók képviselőivel leülve, nem vártam meg az interpellációs, illetve kérdésnapot, hanem frakcióvezetőm támogatásával napirend előtt ké rtem szót. Néhány számadat a helyzet illusztrálására: Ózd munkaügyi kirendeltségéhez jelenleg 9391 regisztrált munkanélküli tartozik; munkanélkülisegélyben, munkanélkülijáradékban 2678 ember részesül jelenleg – tehát, mint a számok is mutatják, már elég sokan kiestek ebből a rendszerből – ; jövedelempótló támogatást, amely a tavalyi III. törvény alapján jár, mintegy 2500 ember számára folyósít az önkormányzat. Nos, ezek az adatok mindmind illusztrálják azt a kissé talán drámainak tűnő mondatot, amelyet az előbb idéztem, hogy Ózdon csordulásig telt a pohár. Azt hiszem, amikor erről a kialakult helyzetről szólunk a Parlamentben, nyilván nem lehet megfeledkezni arról, hogy ez a kétéves türelmi idő, amely az akkor elbocsátott dolgozóknak járt, azt a célt szolg álta, hogy az akkori kormányhatározatok nyomán létrejövő munkahelyteremtési program következtében munkahelyhez jutnak, és ők maguk sem számoltak azzal, hogy időközben a foglalkoztatási törvény számukra kedvezőtlenül változott, rövidült a munkanélkülijára dék időtartama; hogy időközben a felszámolások során a végkielégítésük a mai napig bizonytalan; hogy a várvavárt borsodi kohászati reorganizációs program mindössze néhány hete született meg, és bár munkahelyek teremtését és komoly anyagi eszközöknek a tér ségbe való juttatását célozták meg, ezeknek az embereknek ez sovány vigasz, mert napokon, heteken belül megkezdődnek a felmondások, a leszámolások. Milyen elképzelésekkel álltam fel és kérem a miniszterelnök úr, illetve a miniszter urak figyelmét? Azzal, h ogy amikor a nehézipar általános válságából adódóan egy válságövezetben a válság kezeléséről beszélünk, akkor úgy tűnik – az eddigi tapasztalatok bizonyítják – , az egyedi részmegoldások, az elaprózott döntések nem vezetnek eredményre, nem mutatják meg egyé rtelműen a kivezető utat a térségben jelen levő munkaadói és munkavállalói oldal számára. Azt hiszem tehát, ebben a nem szokványos, nem hagyományos helyzetben nem szokványos, nem hagyományos módszereket kellene a Kormánynak alkalmaznia. Átfogó elemzésre vo lna szükség az eddigi tevékenységről, az eddigi döntésekről, az eddig odacsoportosított pénzeszközök felhasználásáról. Sürgető a minél szélesebb körű érdekegyeztetés megteremtése; nagyon fontos volna a különböző érdekcsoportok megosztottságának megszünteté se, egy tárgyalóasztalhoz való ültetése. Az intenzív munkahelyteremtő politika felgyorsítása volna minél kívánatosabb, állami és önkormányzati
