Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 9. szerda, tavaszi ülésszak 11. nap (368.) - A bírósági végrehajtásról szóló törvényjavaslat, valamint a polgári perrendtartás kiegészítéséről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Dornbach Alajos):
849 Igaz, hogy ilyen körülmények között és itt bizonyos járulékos jogbizonytalanságteremtés vádj a felhozható. Nem mindig találjuk el a céltábla középső körét. Ezért gyakran van szükség az általunk büszkén vállalt önkorrekcióra. Mert többek között az általunk követett törvényhozási mód és eljárás abban is különbözik a bennünket megelőző számos kor tör vényhozásától és a jelen korban számos hasonló történelmi sorsot megélt ország gyakorlatától, hogy mi, amint az élet, az átalakulás sodrában és elősegítése végett hozott jogszabályainkat nem igazolja vissza, akkor mi nem makacsul és önhitten ragaszkodunk a z egyszer már kimondotthoz, hanem készek vagyunk és legtöbbször képesek is arra, hogy önkorrekcióval a magunk által hozott jogszabályokat újrafogalmazzuk, korrigáljuk és így adjuk át azoknak, akik tőlünk ezeknek a megteremtését és kormányzatunktól az érvén yesítését joggal elvárják. Én megértem azt, hogy felmerülhet a sok jogszabály és joggal felmerülhet a jogbizonytalanság problémája. De a kettő között a direkt összefüggéseknek leegyszerűsítő kapcsolatteremtése volt az, amivel kapcsolatban elnézésüket kérve ezt a hozzászólást megkockáztattam. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Kétperces válaszra kap lehetőséget Hankó Faragó Miklós képviselő úr. Felszólaló: Dr. Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Igazán megtisztelő, hogy elnök úr az irodájában is figyelemmel kísérte ezt a most már igazán hiányosnak tekinthető ülésteremben folyó vitát. Az is megtisztelő, hogy ilyen hosszan reagált arra, amit elmondtam, legalábbis annak egy rész ére, a jogbiztonsággal kapcsolatos mondanivalómra. Meggyőződésem azonban, hogy igazából sok mindenben egyetértek azzal, amit elnök úr elmondott, és nem is szeretnék minden állításával vitatkozni. Azonban úgy érzem, hogy ha állítottam valamit, azt most elnö k úr alapvetően nem cáfolta meg. Nem cáfolta meg, mert meggyőződésem, hogy ma Magyarországon a szakemberek számára is követhetetlen az a jogi dzsungel, amelynek megteremtésében az Országgyűlés igenigen nagy szerepet vállalt, részben kényszerű szerepet, de részben olyan szerepet is, amelyet nem kellett volna elvállalnia. Hiszen a négyszázegynéhány törvény módosításakor vagy új törvény meghozatalakor számtalanszor, nagyon nagy számban tettük meg azt, hogy az általunk már korábban meghozott törvényeket módos ítottuk, pedig ha a megfelelő törvényelőkészítő munka során a különböző minisztériumok egymással ezeket a törvénytervezeteket összhangba hozták volna, akkor erre semmiképpen nem kellett volna, hogy sor kerüljön. Meggyőződésünk az is, hogy van számos olyan jogterület, de egyetlen példaként csak a Büntető Törvénykönyv és a büntetőjog területét hoznám fel, ahol körülbelül féltucatszor módosítottuk már azt a Büntető Törvénykönyvet, amelyről a legtöbb szakembernek az a véleménye, hogy megérett már arra, hogy eg y új törvénnyel cseréljük fel. Azt azonban egyszer, egy átfogó és koncepciójában világos, jól követhető és egységesen megalkotott jogszabállyal lehetett és kellett volna. Mi egyáltalán nem ezt a munkát végezzük. Csak egyetlenegy konkrét példát említek: ha jól emlékszem, a tavaly decemberben meghozott pénzintézeti törvény is módosította a Büntető Törvénykönyvet, amelyet nemhogy az állampolgárok, hanem a szakemberek sem tudnak manapság követni. (13.20) Véleményünk szerint ez rendkívül nagy hiba. Meggyőződésün k, hogy a zavarokat nem a zsurnalisztika, hanem az áttekinthetetlen törvények okozzák a magyar jogrendszerben. Köszönöm szépen. (Dr. Hack Péter tapsol.) ELNÖK (Dornbach Alajos) :