Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 9. szerda, tavaszi ülésszak 11. nap (368.) - A Duna egyoldalú elterelése miatti vízpótlási lehetőségekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - PAP ANDRÁS (MDF)
820 most kérem képviselőtársaimat, hogy mind a határozati javaslatot, mind a módosító indítványokat az eddig nem kellő súllyal kezelt külpolitikai és környezetpolitikai szempontok szerint is mérlegel jék. Megfontolásra ajánlok még egy szempontot. Az egyoldalú elterelés miatt keletkezett jogvita rendezéséhez nyilvánvalóan hosszú időre van szükség. A konfliktus kezelését a mindenkori kormányzatnak, hatalomnak kényszerűen vállalnia kell. Közvetlenül a vál asztások előtt ezért nagyon kritikus lépésnek tartom azt, hogy a következő parlamentet, a következő kormányt, bármilyen színezetű legyen is az, olyan helyzetbe hozzák, amely az alapfeltételeket megváltoztatja, nevezetesen a hágai perben elfoglalt alappozíc iónk feltételeit változtatja meg, és így kész helyzet elé állítja a következő kormányzatot is, vagy lényegében prejudikálásra utaló magatartással nehéz és eddig nem vállalt körülmények vállalására kényszeríti. Ennyi volt talán a személyesebb, véleményemet színesebben is felvázolni kívánó rész előtt felszólalásomnak az a racionálisabb része, amelyet írásban is prezentálok. Van egy latin közmondás, amely így szól; naturam expellas furca, tamen usque recurret – Horatiustól származik – , amely bő magyar fordításban úgy szól, hogy: visszalopódzik a természet, bár űzd ki husánggal, áttöri titkon győzve falát finnyás közönyödnek. Az emberi természet is ilyesmi; az építő és a vízzel játszó gyermek, amikor gátakat épít és vízfolyásokat terel el, ez is az emberi természet egyik megnyilvánulása, és ez a vizet és a természetet átalakítani kívánó igénnyel fellépő örök emberi természet újfent visszatér, és íme, itt is újfent felüti a fejét. Ez az az ügy, amelyben a legkülönbözőbb szakterületek szakemberei vi tatkoznak, és amelyre nem igaz az, hogy szakember a szakembernek nem vájja ki a szemét, mert külügyes a vízügyesnek, vízügyes a környezetvédőnek, környezetvédő a kisebbségi politikusnak vájja ki a szemét, és hoz érveket a saját kincsestárából, a dolog végé n pedig itt áll a magamfajta bölcsész és moralizál, igyekszik valamiféle konkluziót levonni a saját képére. Nagyon sok személyeskedő vitát is láttunk, én igyekszem ettől a személyes vagy személyeskedő éltől eltekinteni, és inkább a jelenség szintjéről a lé nyegre tekinteni, ha ez megadatik. Bizonyos ugyanakkor az is, hogy jó volna, ha ebben az ügyben néhány személy a tükörbe tekintene, és ott vizsgálná, hogy miként épít a gravitáció kis patakokat az üvegfelületen. Volt egy tiszta folyónk, volt és van az Orsz ággyűlésünknek egy tiszta folyamata, van egy rendszerváltozásnak nevezett folyamat, amelynek ez a döntés, a vízlépcső építésének megállítása és más útra terelése egy nagyon fontos eleme volt. Ez a tiszta pillanat múlóban van. (10.50) Ma a szlovák oldalon e zzel az erőművel tiszta energiát termelnek. Ha valaki odamegy, és megnézi azt a beton kősivatagot, akkor azt mondhatja, ez a tiszta őrület, és nem a tiszta energia. Bennem – szemlélve az itt zajló folyamatot – kérdések sorakoznak. Az egyik az, hogy vajon m iért éppen most, a leköszönő Parlament amúgy is túlterhelt időszakában kerül ismét elénk ez a kérdés, és kap újabb hangsúlyt a Szigetköz vízigénye. Akkor, amikor – legalábbis a megítélésem szerint – a vegetáció kezdetén legalábbis, Istennek hála, az esőzés ekből következően néhány nap vagy néhány hét előnyünk, lehetőségünk bizonyára van. Tehát a természet nem fog vízhiánnyal indulni, a mezőgazdaság bizonyára nem fog az első hónapokban vízhiánnyal küszködni. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az az igyekezet, amivel az Országgyűlés eddig igyekezett a vízlépcső, illetve a vízküszöb, a fenékküszöb építését lényegében meggátolni, most lankadóban van, és egész egyszerűen könnyebben át lehet vinni ma az Országgyűlésen ezt a korábban megakadályozott döntést. Ez egy jelenség. Én azt hiszem, a két megoldásra bontható dilemma kétféle szemléletmódból adódik. Az egyik az: vajon közelebbi érdekeinkre és a közelebbi jövőre tekintünke csak előre, vagy pedig a távolabbira? És egyben azt is jelenti, hogy ha visszatekintünk a múltba, akkor csak a közelebbi múltat vesszüke figyelembe, vagy pedig a távolabbi előzményeket is? Ezt érintette az a megnyilvánulásom, amely szocialista képviselőtársamnak szólt.
