Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 8. kedd, tavaszi ülésszak 10. nap (367.) - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - HORVÁTH LÁSZLÓ, DR. (Kisgazda)
740 A gazdasági érdekek védelme a kényszervágás során hagyományosan nemcsak azt jelenti, hogy egyes beteg állatok és a baleseti sérültek húsa f elhasználhatóvá válik, hanem azt is, hogy a szegényebb néprétegek táplálkozásában az ilyen eredetű élelmiszer jelentős szerepet tölt be. A szavasmarhák, bivalyok, lovak, sertések és juhok vágásának vágóhídi kötelezettségét a századelő legmagasabb állategé szségügyi jogszabálya, az 1928. évi XIX. törvény határozta meg azzal, hogy a városok feltétlenül kötelezettek vágóhidat, a kisebb települések pedig vágóhídi bevételüktől függően vágóhidat vagy vágóhelyet fenntartani. Az így kialakított vágóhídhálózattal a rendes és a kényszervágások az állategészségügyi követelmények megtartása mellett szakszerűen elvégezhetővé váltak. A meglévő nagyobb vágóhidakra az 50es években az állami húsipar feldolgozóüzemet épített, telepített. A kisebb, jelentéktelen, fejlesztésre alkalmatlan vágóhidak a tanácsok és a gazdálkodószervezetek kezelésében visszamaradva a tanácsok kezelésében működtek, vagy megszűnve egyéb célú használatra ítéltettek. Ebben a folyamatban a kényszervágások céljára igénybe vehető vágóhidak száma rohamosan csökkent. Húsipari üzemek közötti és üzemen belüli szervezési okokra, majd az exportfeltételrendszerre történő hivatkozással az állami és szövetkezeti vágóhidakról a kényszervágás fokozatosan kiszorult. Közben leginkább a szocialista nagyüzemű állattartá si és takarmányozási viszonyok miatt nőtt a kényszervágásra utalandó állatok száma. Az úgynevezett nagyüzemi technológiai selejt, főleg sertés, számát is figyelembe véve 20, azaz 20%ot is elérte helyenként, de átlagosan az állatlétszám 46%át jelentette. A kényszervágandó állat az állam tulajdona, és a húsgazdálkodási rendszerben kap szerepet. Nyomon követhetően az 1957. évtől, törvényerejű rendelet szerint, a kényszervágott állatot a kényszervágás helye szerint illetékes tanács vb rendelkezésére kell boc sátani, és az állatorvosi húsvizsgálat eredménye alapján fogyasztásra feltételesen alkalmas vagy csekélyebb tápláló, vagy élvezeti húst a tanács által fenntartott, illetőleg kijelölt hatósági húsboltban kell forgalomba hozni. Ez alól csak a magánháztartásb an felhasználható sertéshús a kivétel. Ez a helyzet állt fenn az 1990ben bekövetkezett jogszabályi deregulációig, amikor is hatályon kívül helyezték, módosították mindazon jogszabályokat, melyek a kényszervágott állat áráról, elszámolásáról, levágásáró l, a hús és húskészítmények felhasználásáról, forgalmazásáról rendelkeztek. Ezek szerint a hatósági forgalmazás körébe utalt hús értékesítésére hatósági hússzék létesíthető. Így a hatósági hússzék fenntartási kötelezettségből vállalkozási lehetőséggé alaku lt. Az 1991. évi XX. törvény a települési önkormányzatoknak nem tette feladatává a közvágóhidak létesítését, fenntartását, a kényszervágás és a hatósági húsforgalmazás ügyét. Jóllehet – s most kérem egy picit figyelni, uraim – az 1993. évben levágott 5,2 m illió darabot meghaladó sertés 1,8%a – ez darabban 93 600 darab, kilóban 936 ezer kilogramm – a 360 ezer szarvasmarhának pedig 4,2%a volt kényszervágás, ami 15120 darab szarvasmarhát és 4 millió 536 ezer kilogramm húst jelentett, ha egy szarvasmarhát csa k 300 kilónak veszek. ELNÖK (Vörös Vince) : (Poharának megkocogtatásával figyelmezteti a képviselőt az idő leteltére.) Képviselő úr, erősen túlhaladta az időt! HORVÁTH LÁSZLÓ, DR. (Kisgazda) Igen, befejezem, Elnök Úr! Ezért megoldást sürget az á llattartók, a lakosság, valamint a közegészségügy, állategészségügyi és fogyasztási biztonság érdeke. Különösen hangsúlyoznám az állategészségügyi járványvédelmi érdekeket. Nem engedhető meg a kényszervágások ügyében a gazdasági érdekeltség csökkentése, a települési önkormányzatok szerepének elmaradása s az állam felelősségének csorbítása.