Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 8. kedd, tavaszi ülésszak 10. nap (367.) - A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
709 A másik túlhaladott elem az akadémikusok havi ti szteletdíja. Aligha ösztönöz tudományos teljesítményre az, ha az akadémikusok fizetését életük végéig törvényileg garantáljuk. Úgy gondolom, hogy a tudományos teljesítmény elismerésével és az arra történő ösztönzéssel sokkal inkább összhangban lenne az, ha a közalkalmazotti törvényben kerülne megállapításra egy méltányos pótlék. Természetesen kizárólag a költségvetési szerveknél dolgozó akadémikusokra. Ennek megfelelően el kellene hagyni a tiszteletdíjra vonatkozó szakaszt is. Végül megemlítem a törvényterv ezet még egy ellentmondását. A törvényből kiszorultak az irodalom és a művészetek akadémiái, amelyekről – a tervezet idevonatkozó szakasza szerint – külön törvény fog majd rendelkezni. Úgy tűnik, nem sikerült a Magyar Tudományos Akadémia arisztokratizmusát oldani, s nem sikerült a művészetek helyét abban megtalálni. Nyilvánvaló tehát, hogy lesz még egy, sőt alighanem több akadémia, amely a művészeket fogja tömöríteni. Mindenképpen felmerül azonban ezzel összefüggésben egy kérdés: mi történne akkor, ha néhán y tudós azzal az igénnyel lépne fel a törvény elfogadása után, hogy ők egy másik tudományos akadémiát szeretnének létrehozni? Tisztelt Országgyűlés! Hiszek abban, hogy a magyar tudomány érdekeit az szolgálja legjobban, ha a túlhaladott és elkülönült intézm ényi és szervezeti struktúra lebontásával és új integrációk megteremtésével sikerül elősegíteni a tudománynak a társadalom életébe történő szervesebb bekapcsolódását. Ezért az akadémiai törvény elfogadása előtt mindenképpen figyelmükbe ajánlom az általam e lmondottakat. És gondolom, kiderült, hogy én ennek a javaslatnak a megszavazását nem támogatom. Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót Sasvári Szilárd képviselő úrnak, Fiatal Demokraták Szövetsége. Felszólaló: Sas vári Szilárd (FIDESZ) SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A részletes vita kapcsán azt az előzetes bejelentést kell tennem, hogy itt, mint ahogy mindannyian – az eddig felszólalók valamennyien – egyfajta ös szegzőbeszédet mondtak, én is erre fogok törekedni. Ennek oka egyébként nagyon egyszerű: egy lehetőség volt arra, hogy az általános vitán elhangozzanak az érvek, és tulajdonképpen részletes vita már egy éve nem volt. A FIDESZ módosító indítványainak középp ontjában az egyensúly megteremtése áll, ezt a célt tűzte ki, az egyensúlyt három körben: az állam és a tudomány képviselői között; a tudomány, illetve a felsőoktatási intézményi rendszer képviselői között; illetve a tudóstestület és a kutatóhálózati kutató intézetek között. Ezen egyensúly megteremtésének az eszközeként nyújtottunk be 6080 módosító indítványt a törvényjavaslathoz, amelyek jó néhány eleme bekerült a kulturális bizottság módosító csomagjába. Az egyensúly megteremtésének eszközeként és a megval ósult eredmények tekintetében két dolog történt az állam és a tudomány képviselői között. Az egyik az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia köztestületként jön létre, és saját független, maga által megválasztott anyagi gazdálkodás keretei között dolgozhat. A tudomány és a felsőoktatás közötti egyensúly megteremtésének alapvetően három eleme van, amely tartalmazza a két szféra közötti partnerség, mellérendeltség viszonyát. Az egyik, hogy a felsőoktatási törvénytervezetnél elmondott vezérszónoklatban a tudományo s fokozatnak csak a PhDt tartottuk, és elmondtuk azt, hogy "az akadémia doktora" számunkra egy tudományos cím. Ezt a kulturális bizottság elfogadta, és sikeresen beépült a törvénybe. (12.00) Azt gondolom, ez alapvetően rendezi azt az alá- és fölérendeltsé gi viszonyt, amely a tudományos minősítés terén annak előtte megtörtént ezen a területen.