Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 7. hétfő, tavaszi ülésszak 9. nap (366.) - A Duna egyoldalú elterelése miatti vízpótlási lehetőségekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás) - SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF)
683 A dolog másik érdekessége, hogy szándékosan nem mondtam: egy bizottsági ülésen elhangzott ugyanez a vélemény, hogy tudniillik ez a beterj esztés nem következménye az összes többinek. Rajkai államtitkár úr ezt itt elővezette, ezek után azt gondolom, nem tehettem meg, hogy a bizottsági ülésen elhangzott véleményt ne mondjam el. Ugyan nem írtam le magamnak, de azt gondolom, ez ide tartozott. Te rmészetesen a saját véleményem is ez, de ez a bizottsági ülésen is elhangzott, a jegyzőkönyvben meg lehet nézni. Tehát szó nincs arról, hogy itt a saját véleményemet mondtam el, ha mást nem veszek, akkor ha kinyitjuk a bizottsági ülés jegyzőkönyvét, láthat ó, hogy ott is elmondtam. Ebben a pillanatban, ha mint bizottsági előadó, a bizottsági ülésen elmondott saját véleményemet itt adom elő, akkor az már bizottsági vélemény. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szűrös Mátyás) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A felszólalás ok következnek. Megadom a szót Szentágothai János professzor úrnak, képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. Felszólaló: Szentágothai János (MDF) SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én ugyan annak idején, még 1988ban, a híres októbe r 7i debaculummal végződő felszólalásom után megfogadtam, hogy én, mint – nyilvánvaló – laikus, ebben az ügyben többet nem óhajtok megnyilatkozni. Sajnos, most mégis, ebben a rendkívül elrontott helyzetben megtörténik, miután az utolsó pillanatban megkong atott vészharang ellenére akkor kapcsolódott be a magyar Kormány a ténylegesen komoly munkába, amikor ez elhangzott, és tizenkilencedmagammal szégyenszemre alulmaradtunk – harmincegynéhány tartózkodóval – , mert a messze túlnyomó többség a Kormány álláspon tját tette magáévá. Biztos, hogy lényegesen jobb helyzetben lennék, ha akkor nem az történt volna, ami történt, de nyilvánvaló, hogy ezen most már változtatni nem tudunk. (19.50) Egyetértek én is természetesen azzal, hogy valami módon a Szigetközt meg kell menteni. Én szóról szóra egyet kell hogy értsek Pap János előbb elhangzott érveivel, akár a Parlament rendtartása szerint jogos volte, hogy ezt elmondja, vagy nem. Ez, kérem, pontosan így van. Ezért kaptam én egy, hozzáértők által megszerkesztett, de tel jes egyetértésemmel találkozó módosító javaslatot, amelyet szíveskedjenek úgy tekinteni, mint vészharangkongatást, vagy mikor annak idején a véres kardot körülvitték az országban. Én vészhelyzetet látok azért, mert ez a Kormány által benyújtott "megoldás" – idézőjelben persze – egy nagyon veszélyes szituációt hoz magával. Gondoljunk csak arra, hogy mi történik közben. Mert emlékeztetek arra, hogy amikor annak idején 1988ban teljes debaculummal járt az intervenciónk, annak ellenére, miután az utca és a Duna Klub vette át a problémát, végül is – sajnos, jócskán később – , majdnem, nem egy évvel, de háromnegyed évvel később kényszerítette rá vagy ébresztette rá a Kormányt, hogy le kell állni. Igen ám, de közben már megtörténtek azok az építkezések. Itt is hangz ott el néhány érv a kormányjavaslatot támogató oldalról, hogy ötletszerűen kínálunk alternatív megoldásokat. Hát ötletszerű lehet, de én annak idején, még az 1980as éveknek az elején, amikor mint az Akadémia akkori elnöke próbáltam küszködni azzal a kérdé ssel, akkor is Aczél György egyetértésével és segítségével, mert talán nem általánosan ismert, hogy kétszer voltam ebben az ügyben 1983ban és 1984 tavaszán becitálva a Politikai Bizottság elé, és elmondottam a rémlátomásaimat ezzel kapcsolatban nagyon hat ározott formában, egy abszolút katasztrófát jelezve; akkor Aczél György volt az, aki a Politikai Bizottságban, ott először volt egy szavazás, abban ő és utána még a kútba ugrott Sarlós István, tehát két negatív szavazattal mindenki az akkori elképzelés, az 1977es egyezmény végrehajtása mellett foglalt állást.
