Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 1. kedd, tavaszi ülésszak 8. nap (365.) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - CSÉFALVAY GYULA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
514 üzletrésztulajdonosok, a tagok és a kívülállók miként élnek a kiválás lehetőségével, e zt 60 napos határidőre kellett bejelenteni. Ez jogvesztéssel járt, aki határidőre nem jelentette be, azt úgy vették, hogy marad az átalakuló új szövetkezetben, amibe tulajdonképpen nem is kellett belépnie, a tagsága automatikusan ott folytatódott. A szövet kezet átalakulása határidőhöz volt kötve, ez 1992. december 31e volt. Tehát nem kellett belépni az új szövetkezetbe. A szövetkezet alapító tagjai vagyonukat áldozták fel, mert az első időben a törvény előírta, hogy a gazdaságát, termőföldjét, az ahhoz tar tozó ingatlan és ingó vagyonát – mezőgazdasági felszerelések, állatállomány, takarmány, vetőmag stb. – a szövetkezetnek kellett átadni. A belépő alapító tag köteles volt a szövetkezet rendelkezése szerint a közös munkában részt venni, és a végzett munkájuk at nem pénzzel, annak értékével, hanem munkaegységgel mérték. Itt meg kell jegyeznem azt, hogy a törvény azt is előírta, hogy a közös háztartásban élő családot vagy azokat, akik együtt éltek, összevonták, különkülön be kellett vinniük a tulajdonukat, külö nkülön be kellett lépni a termelőszövetkezetbe, vagy családtagként kellett részt venni a munkában. A munkát munkaegységgel mérték, ez csak év végén, a zárszámadáskor volt megismerhető, mégpedig úgy, hogy havonta 20%ot ebből visszatartottak arra a célra, hogyha netán veszteséges lesz a gazdaság. Az így kialakult keresetek – általában a napi 8 – 10 órát figyelembe véve – 15 – 20 forint között mozogtak. Tehát nem órabér, hanem napi kereset volt a 15 – 20 forintos érték. Tisztelt Ház! Itt meg kell említenem azt, ho gy a tszszervezés óta egy generációváltás történt, azóta az alapító tagok nagy része már a temetőben van. Ezért okozott sok vitát a vagyonnevesítés paragrafusa, mert az első javaslat szerint a közgyűlésre akarták bízni, hogy kit részesítenek vagyonnevesít ésben. Az új tagok – akik már azóta léptek be – nyilván nem vittek be vagyont a szövetkezetbe, mert már nem volt termőföldjük, és nem volt gazdaságuk. Nyilván az volt az érdekük, hogy maguk között osszák el a felhalmozódott vagyont. A Ház többsége józanul – és az erkölcsöt is figyelembe véve – amellett döntött, hogy a meghalt tagok örököseit kell vagyonnevesítésben részesíteni. Így került be a törvénybe az, hogy a törvény vagyonnevesítésben részesíti a szövetkezet tagjait és az örökösöket, akiket kívülállók nak neveztünk el. A vagyonnevesítés megnevezése: vagyonüzletrész. Mivel a törvény határidőt állapított meg a kilépési szándék bejelentésére, a tagnak erre a határidőre el kellett döntenie, hogy tag marade, vagy kilép a szövetkezetből. A tagság nem volt ke llőképpen tájékozott, de olyan sem volt, aki tájékoztassa, tehát nem ismerte a törvényt, és nem tudta, hogy mit tegyen. Ugyan egészen nem voltak magukra hagyatva, mert az előző rendszer által oda beválasztott vezetőség a maga módján – saját előnyére – adot t felvilágosítást. Ezek ilyenek voltak: Ha most kilép, mihez kezd? Elveszítheti a nyugdíjjogosultságra vonatkozó idejét. Aztán mivel műveli meg a kivitt földet? Honnan teremt elő anyagi eszközöket a gazdálkodáshoz? És ehhez hasonló témákkal tömték a tag fe jét, hogy más irányba ne is gondolkodjon. Nagyon kevesen voltak azok, akik merték vállalni a kilépéssel járó következményeket. Most derült csak fény arra, hogy hányan voltak azok, akik kiléptek, összességében 3,7% lépett csak ki a termelőszövetkezetekből. Amikor a tagság rádöbbent arra, hogy az a néhány ember, aki kilépett, a törvényadta jogánál fogva kivihette az üzletrészt és a termőföldet is – ami részaránytulajdont képezett – , nagy szaladgálás volt, és komoly feszültség keletkezett a tagok és a kilépő t agok, továbbá a bent maradó tagok és a vezetők között is. A II. számú törvény ideje már lejárt. De amíg érvényben volt, akkor sem valósultak meg azok az előírások, hogy a részaránytulajdont hogyan és miként adják birtokba a tulajdonosnak. A törvényből
