Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 22. kedd, tavaszi ülésszak 6. nap (363.) - A rendőrségről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ILKEI CSABA, DR. ( független)
363 Tisztelt Országgyűlés! Majd mindent elmondtak már képviselőtársaim, ecsetelve azokat az előnyö ket, amelyek a törvényjavaslat elfogadásával járnak, ám szeretném aláhúzni – noha úgyszintén említették – anélkül, hogy pénzt, létszámot és technikát is adna, nemkülönben automatikusan szervezettséget, fegyelmet, kulturált intézkedéseket, színvonalas civil kapcsolatokat. A hiányzó vagyonvédelmi törvényt nem pótolja, a nemzetbiztonsági törvényt sem pótolja – ugyanakkor kétségtelen: alapvetően törvényes lehetőséget és keretet ad a hatékonyabb bűnmegelőzéshez és bűnüldözéshez, függetlenül miniszter- és kormány változástól, és ez a legtöbb, amihez hozzásegíthetjük az okkal türelmetlen állampolgárokat, mert rossz a biztonságérzetük. A személy- és vagyonvédelem igazából nincs olyan megnyugtató színvonalon, mint ahogy a jogállamiság keretei között elvárható lenne. T avaly októberben arra mutattam rá a törvénytervezet általános vitájában, hogy a rendőrségi törvény úgy szükséges, hogy nagyobb szükség csak azokra a garanciákra van, amelyekkel a törvényt meg lehet tartani. Csak akkor töltheti be feladatát a választópolgár javára, ha szilárd és tartós jogi biztosítékokra épül, független kontrollra, megfelelő jogorvoslati fórumokra. A tárgyalások során megtalált konszenzus, a kialakult kompromisszum, ha nem is minden tekintetben a legjobb megoldás, de számomra azt is bizonyí tja, hogy a politikai érdekek diktálta, öncélú csatározások, a húrok helyenkénti további feszítése helyett lehet, van, már ma létezik egy erősebb, ésszerűbb rendezőelv: a megalapozott közérdek, a választópolgárok jogos magánérdeke, biztonságérzete, otthonu k, családjuk nyugalma, és a törvényalkotás folyamatában annak tudomásulvétele, hogy a valóságra figyelőknek – ha meg akarják őrizni hitelességüket és felelősségüket – nem szabad kitérni az életbeli valóság sürgetése és kihívásai elől. Nagy hiba lenne halas ztani a döntést, tovább késleltetni azt a folyamatot, amelyben a jog, sajnos, még mindig lemarad az életbeli, valóságos viszonyok, konfliktusok, érdekütközések rendezésében. Mint aki részt vett az eltérő álláspontok egyeztető, konstruktív tárgyalásain, úgy érzem, sikerült az állampolgárok számára is elfogadható garanciákat találni a legvitatottabb, legkényesebb ütközőpontokon, amelyek a kulcskérdéseket jelentették – ezeket Wekler Ferenc részletesen felsorolta, így csak emlékeztetőül – , a rendőrség és az önk ormányzat viszonyának tisztázása, a belügyminiszter jogköre, feladatai, hatásköre, az országos rendőrfőkapitány kinevezése, továbbá a titkos eszközök és módszerek alkalmazásának törvényes garanciái vonatkozásában. Mindez erősítheti azt a hitet, hogy az áll am úrrá tud lenni a félelmen és a rettegésen, mérsékelni képes a bűnözés növekedésének azon növekvő trendjét, amely a nagyobb szabadsággal, a liberalizált kötelmekkel, a demokrácia olyan kiteljesedésével jár, amely magával hozza a gátlástalanságot, az öszt önök elszabadulását is, a versenyből kiszorultak pedig törvénytelen eszközökhöz nyúlnak. Ami hátra van, az a végrehajtás próbája. Amit azonban nem old meg a törvény – és erre elsősorban Gál Zoltán utalt – , annak súlyos belpolitikai, gazdaságpolitikai, társ adalompolitikai, szociálpolitikai okai vannak, és ezek megoldása nem a rendőrség feladata: a rendőrség nem csinál gazdaságpolitikát, az a következményeit követi a szolgálati szabályzat keretei között és a rendőrségi törvény figyelembevételével. Súlyos belp olitikai okai vannak tehát a bűnözés növekedésének, a korábban ismeretlen bűnelkövetési formáknak, a bűncselekmények által okozott vagyoni kárnak. Ilyen az elszegényedés, a munkanélküliség, a hajléktalanság, egyes társadalmi rétegek lecsúszása, mások egzis ztenciális talajvesztése, a kiúttalanság, a peremre szorulás. Egy túladóztatott társadalomban, ahol két és fél millió ember a létminimum alatt él, törvényszerű az erőszakos bűncselekmények számának növekedése, következésképpen a társadalmi igazságtalanságo k átterelődnek a kriminológia síkjára. Nagy baj lenne, ha csak ezen a síkon akarnánk a jelenségeket kezelni. Gondjaink összefüggnek azokkal az okokkal is, amelyek adódnak egy kompország átmenő jellegéből, a nagy népvándorlásból, a menekültek befogadásából, és igazából csak most kezdünk színvonalasan tenni valamit azért, hogy a nagy kábítószermaffiák ne nézhessenek teljesen
