Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 15. kedd, tavaszi ülésszak 4. nap (361.) - A termőföldről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP)
205 országban, hiszen sem az 1945ös, sem az 1944es, sem az 1948as állapot ot nem lehet teljeskörűen visszaállítani, mert az akkori tulajdonok egy része eltűnt, másrészt ezek a tulajdonok egymásra is torlódtak. Abban is egyetértés volt, hogy a tulajdonnélküliség állapotát meg kell szüntetni, mert én ezt a szocializmusnak becézett rendszert, amelyet én inkább államszocializmusnak szoktam nevezni, olyan rendszernek tartom, ahol nem volt tulajdon. Az állami tulajdon sem volt igazán tulajdon. Voltak ennek a tulajdonnak kezelői, de nyilvánvaló volt, hogy ezek után a tulajdonosokat kell keresni a nemzeti vagyonhoz, többek között a termőföldhöz is. Elméleti kérdés ugyanakkor, hogy lehettünk volna okosabbak 1990ben, mert alá volt vetve az egész tulajdonrendezés részben a rendszerváltás különböző kényszereinek, de mámorainak is, és a polit ikai vitáknak is. Hogy egy példát mondjak, nem tudom, mire mennek majd vele a cseh és szlovák polgártársaim, de Csehszlovákiában, ahol a reprivatizáció nem ilyen mumusként kezelődött, mint nálunk, és egy ilyen limitált vagy korlátozott reprivatizációt csin áltak, tehát a földtulajdont és bizonyos műhelyeket, egyebeket, kocsmákat, kisüzemeket bizonyos mértékig visszajegyeztek a régi tulajdonosoknak a nevére, de még egyszer mondom, egy határolt reprivatizáció volt bizonyos földtulajdonmértékig, ugyanakkor elvá lasztották egymástól a tulajdont és a földhasználatot. Lehet, hogy az agrárválság ott sem fog hamarabb megszűnni, és a tulajdonviták ott is természetesen tartanak. Mindenesetre nekünk sikerült egy olyan megoldást találni, amely egy sajátos, köztes megoldás : ezt úgy szoktam nevezni, hogy alkotmányos csapdába estünk. Ezt főként a földtulajdonviszonyok sínylették meg. Hiszen a másik lehetőség az lett volna, amit mi képviseltünk, és ebből nyilván mi is engedtünk volna, ha egyáltalán egyezkedésre sor kerül, hogy a föld azoknak a kezébe jusson, akik most működtetik, tehát akik most vannak ott a mezőgazdaságban, a szövetkezetekben. Ez sem következett be. Végül is az történt, hogy két tulajdon esetében van reprivatizációs jellegű megoldás Magyarországon, de egyik se m reprivatizáció. Az egyik az egyházi tulajdon esetében, a másik pedig a föld esetében. Az alkotmánybírósági döntés után a helyzet a parasztság szempontjából még tovább romlott. Az alkotmányosság nagymértékben érvényesült, de az Alkotmánybíróság döntése ut án a földre nézve azok is igényt jelentettek be, akik korábban nem rendelkeztek földdel. Ezért az a kárpótlási igény, amely nem kapott kielégítési lehetőséget az állami tulajdon reprivatizációjánál járadék vagy más formájában, az mind rázúdult a földre. S ezért ma azt sem tudjuk, hogy a földtulajdonosok közül hányan kötődnek igazán a mezőgazdasághoz. Vannak itt különböző rémhírek a spekulánsokról. (12.00) De én azt gondolom, az is ki fog derülni, hogy ez a spekulánsnak nevezett réteg is kétféle. Az egyik ré teg képviselője az, aki a gazdálkodásra rendezkedik be, és igaz, hogy a kárpótlási jegyek összeszedésével és más módon gyarapította a földtulajdonát, amit majd megpróbál később legalizálni, de azért ez általában a környékben élő emberek közül kerül ki, és a szakmai képzettsége is sok esetben megvan hozzá, tehát ő gazdálkodni fog, és eséllyel indul a farmgazdálkodás felé. De másfajta spekuláns földszerzés is van. A földtörvény megint nem utal arra, hogy mi lesz majd azokkal, akik esetleg több ezer hektár föl det szedtek össze különböző brókercégek és kft.k segítségével, és – mondjuk – kifejezetten csak kincsfelhalmozásnak használják a földtulajdont, arra számítanak, hogy a későbbi időszakban ezt majd értékesíthetik. Tulajdonképpen tehát végül is az a helyzet, hogy nem ismerjük pontosan a mostani tulajdonviszonyokat. Azt is el kell mondjam, hogy sokkal nagyobb a földforgalom, mint amit itt, a Parlamentben sok esetben hallani lehetett. A termőföldről szóló törvénynek tehát, és később a végrehajtás során is tudom ásul kell majd venni, hogy ki fog derülni: a föld sok esetben nem azoknak a nevén van már, vagy nem azoknak a nevén lesz, akiknek a nevén mi véljük. Mert névlegesen ugyan nagyon sok ember – tehát másfélkétmillió körüli számról beszélnek – tulajdonossá vál t, de ezeknek a kistulajdonosoknak a jelentős része már most nem rendelkezik azzal a földdel, lemondott róla, és ez már valakinél ott van. A későbbi Parlamentnek is nyilván lesz majd problémája azzal, hogy ezeket
