Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. április 7. csütörtök, tavaszi ülésszak 21. nap (378.) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ZSIROS GÉZA, DR. a mezőgazdasági bizottság elnöke: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ZSIROS GÉZA, DR. a mezőgazdasági bizottság elnöke: - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
1560 és megszűnése esetén – ne hozhasson egy kisszámú, hogy úgy mondjam, a tagokat nem kellő mértékben reprezentáló csoport. Ezért azt javasolja a mezőgazdasági b izottság, hogy ez a második közgyűlés – ahogy mi nevezzük a köznyelvben – ne hozhasson ezekről a kérdésekről döntéseket. Valójában jogos ez a szabályozás, jogos akkor, amikor itt a szövetkezet életét alapvetően meghatározó kérdésekről van szó. Azért terjes ztettem be csatlakozó módosító javaslatot, mert ha ilyen szabályozás bekerül a szövetkezeti törvénybe, megítélésem szerint indokolt lenne a második vagy a kisebb létszámban működtethető közgyűlés hatásköréből kivonni a szövetkezet alapszabályának a módosít ását is. Hiszen a szövetkezetek működését elsősorban a rájuk vonatkozó törvények és – ezekkel szinte egyenrangúan – a szövetkezeti tagok által elfogadott alapszabály irányítja. Én azt gondolom, hogy különösen ilyen átmeneti időben, amikor ilyen fontos, vag yonnal kapcsolatos döntéseket kell meghozni, nem engedhető meg, hogy az alapszabályt ilyen kisebb létszámú csoport módosítsa. Erre irányul a Kis képviselő úrral együtt beadott módosító javaslatunk. Ezenkívül beadtunk egy másik csatlakozó módosító javaslato t, amelyik a mezőgazdasági szövetkezetekre vonatkozó különleges szabályok B változatának, a 115. § (1) bekezdésének a módosítására irányul. Most tájékozódtam arról, hogy a bizottsági üléseken kifogásolták képviselőtársaink, hogy a zárszámadó közgyűlés megf ogalmazást használtam, és nem tartották eléggé pontosnak. Ezért azt javasolom, hogy a tárgyévi adózott eredmény felhasználásáról döntő közgyűlésen legyen köteles határozatot hozni a szövetkezet tagsága a településenként történő szétválással kapcsolatos vag yonmegosztásról. Azért terjesztettük be ezt a csatlakozó módosító javaslatot, mert úgy gondoljuk, hogy indokolt a mérleg és az eredmények elszámolásával együtt az arról döntő közgyűlésen dönteni – a vagyonértékelés, a leltározás után, az eredményelszámolás után – a vagyon megosztásáról is. Ha nem így rendelkezik a Parlament, hanem megmarad a tervezetben szereplő eredeti javaslat – amelyik azt irányozza elő, hogy a részközgyűlés után 60 napon belül meg kell hozni ezeket a döntéseket – , akkor bizonytalanná vá lik az egész évi gazdálkodás, év közben is vagyonértékelést, leltározást, elszámolást kell tenni, és ez különösen a termelési ciklus közepén rendkívül pontatlan. Úgy érzem, hogy mind a két javaslat találkozik a törvénytervezet benyújtójának, illetve a legk ésőbbi módosítóinak a szándékaival, és ezektől a módosító javaslatoktól, amelyeket Kis képviselőtársammal benyújtottunk, ez a törvény – ha egyáltalán jó lehet – csak jobb lesz. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszö nöm. Megkérdezem, ki kíván még felszólalni. Kérem, jelezzék. A monitoron megjelent Mécs Imre képviselő úr neve, de gondolom, hogy ez nem az ő szakterülete. (Derültség.) (17.20) Tisztelt Országgyűlés! Több jelentkező nincs tehát. A részletes vitát lezárom. Megkérdezem a mezőgazdasági bizottság elnökét: szükségesnek tartjae a bizottság összehívását a két kapcsolódó módosító javaslat megtárgyalására? Kérem, nyilatkozzék. ZSIROS GÉZA, DR. a mezőgazdasági bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! I gen. S arra kérem az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának tagjait, szíveskedjenek a patkóba fáradni. (Zaj.) A patkóba ide. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Ezt majd eldöntjük, hogy hol ülésezik a mezőgazdasági bizottság. ZSIROS GÉZA, DR. a mezőgazdasá gi bizottság elnöke: Köszönöm. (Derültség.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) :