Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. április 7. csütörtök, tavaszi ülésszak 21. nap (378.) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF)
1555 SZABÓ JÁNOS, DR. f öldművelésügyi miniszter Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindössze az a tiszteletteljes kérésem, hogy elnök úr szíveskedjen egy másik törvényjavaslatot előbbre venni, mert még nincs kész a forgatókönyvem, tehát nem tudok válaszolni a feltett kérd ésekre. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Igen, most majd én szünetet rendelek el, csak előtte tisztázunk bizonyos dolgokat. Még megadom a szót dr. Kis Zoltán képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Nemcsak az SZDSZ, hanem az ellenzék képviselőjeként is kívánok szólni. A mai mezőgazdasági bizottsági ülésen alapvető koncepcionális változtatás következett be ahhoz képest, amit a Kormány is korábban támogatott. Nevezetesen, az előterjesztés szerint a szé tváláshoz az összes tag több mint felének a szavazatára lett volna szükség. Ezt támogatta a Kormány és idáig a bizottságok is. Most ez a módosító indítvány, fölvállalva az ehhez kapcsolódó korábbi módosításokat, arra az álláspontra helyezkedett, miszerint elegendő a jelen lévő tagok kétharmada, és az összehívás, valamint a közgyűlés határozatképességére vonatkozó megállapításokat változtatja. Álláspontunk szerint ezt mind az alkotmányügyi bizottságnak, mind pedig a gazdasági bizottságnak meg kell tárgyalnia , valamint a Kormány képviseletében is nyilatkozni kell az illetékeseknek, hogy az így megváltozott helyzetben felülvizsgáljáke a Kormány korábbi álláspontját, amely ragaszkodott az összes tag több mint felének a szavazatához, és hozzájárule az egyszerű többségen alapuló s az összehívott közgyűlésen belül a kétharmados szavazati arányhoz. Lényeges, az egész módosításnak a lelkét jelentő módosításról van szó. Szerintem – és az ellenzék álláspontja szerint – nem mehetünk el emellett szó nélkül. Kiváltképp a kkor nem, ha van egy főbizottság, az alkotmányügyi, amely korábban is mindig akkurátusan ügyelt arra, nehogy olyan módosító indítványok kerüljenek a Ház elé, amelyeket alaposan nem tárgyaltak meg. Ehhez kapcsolódva szerintem a gazdasági bizottságnak is áll ást kellene foglalnia, és nemcsak az elnök úrnak, hanem kikérve a bizottság tagjainak álláspontját is. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Kis Zoltán felszólalása ügyrendi javaslatnak is minősí thető. A Házszabály 43. §ának (3) bekezdése szerint a részletes vitában a képviselők csak a korábban benyújtott módosító javaslatokhoz kapcsolódóan terjeszthetnek be módosító javaslatot. Ilyen módosító javaslat esetén a hatáskörrel rendelkező bizottság el nökének javaslatára az Országgyűlés dönt arról, hogy kiadjae a javaslatot a hatáskörrel rendelkező bizottságnak véleményezésre. Tehát miután kétely merült fel a két bizottsági elnök nyilatkozatával kapcsolatban, az Országgyűlésnek kell döntenie. Kívánjae az Országgyűlés, hogy az említett két bizottság megtárgyaljae a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 81 igen szavazattal, 126 ellenszavazattal, 21 tartózkodás mellett nem kívánja, hogy a két bizottság megtárgyalja a módosító javaslatot. Tisztelt Országgyűlés! Most azonban felmerül a kérdés, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja egyeztető ülést kíváne tartani. Most szünet következik; fel kívánjáke ezt az alkalmat használni frakcióü lésre, vagy pedig más időpontban kívánják megtartani? Még a szünet előtt megadom a szót Bogárdi Zoltán képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálattal kell közölnöm, hogy Kis Zoltán tájékoztatása nem volt korrekt. Nem volt korrekt, mert nem arról beszélt, amiről ez a bizonyos módosító indítvány szól. Ez a módosító indítvány a szövetkezeti törvény 22. §ához benyújtott módosító indítványhoz csatlakozik, és pontosan azt célozza, hogy egy törpe kisebbség ne dö nthessen a szövetkezetek