Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. április 5. kedd, tavaszi ülésszak 19. nap (376.) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1994. évi költségvetéséről szóló 1993. évi CXV. törvény módosításáról és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1994. évi működési költségvetéséről szóló törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó állami számv... - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
1362 társadalombiztosításnak 17 milliárd áll a rendelkezésére. Így tehát a hiányzó 5,4 milliárd Ft pótlása a központi költségvetés feladata . Ennek megadását képviselőcsoportunk támogatja. Annál inkább, mert az elmúlt évi tényszámok alapján megállapítható, hogy míg az infláció 20,5%on állapodott meg, addig az egészségügyi dolgozók bére mindössze 12,6%kal növekedett, ezt a mértéket csak az ok tatásban dolgozók bérezésénél sikerült alulmúlni, tehát jövedelmük reálértéke csökkent. Ugyanakkor szeretnénk felhívni a figyelmet egy nyilvánvaló ellentmondásra. Mert amíg a közalkalmazotti bértáblázat kötelezően és általában írja elő a béremelés mértékét , ez a megoldás viszont ellentmond a népjóléti kormányzat által oly vehemenciával szorgalmazott teljesítményelvnek. (17.10) Igaz ugyan, hogy a tb fedezi az egészségügy működési költségeit, de a tb nem tudja és nem is akarja megmondani, hogy az egyes embern ek mennyi jusson. Ha pedig a tb ezt nem teszi, nem teheti, nehezen érthető, mi motiválta a Kormányt, hogy előzetes egyeztetés nélkül meghatározza azoknak a körét, akik emelést kapnak. Vannak, akik a közelgő választásokra tekintettel sanda célzásokat teszne k. Én ettől eltérően az intézkedések időzítését, az érintettek körét illetően a következtetések levonását rájuk, tehát az érintettekre hagyom. Tisztelt Ház! képviselőtársaim! Az 1993. évi CXVI. törvény 6os számú melléklete tételesen tartalmazza a gyógyító- megelőző ellátás költségvetési előirányzatának finanszírozási formák szerinti megoszlását. A célelőirányzatok között 200 millió Ft juttatást ír elő az ifjúsági és szabadidősport céljaira. Ezzel teljes mértékben egyetértünk, mert az egészséges életmódra n evelés körében ennek kiemelt fontosságot tulajdonítunk. Azzal már kevésbé, hogy az így biztosított öszszegekhez csak a nemzeti ifjúsági és szabadidősport az Egészséges Életmód Alapítványon keresztül lehessen hozzájutni. Félreértés ne essék, az említett ala pítvány az elmúlt években dicséretes tevékenységet végzett, sok ifjúsági sportkört mentett meg, tehát nem tevékenysége, hanem monopolhelyzetbe kerülése ellen van kifogásunk. Miután az Egészségbiztosítási Önkormányzat céljai között komoly tételpályázatok út ján történő felosztása szerepel, nem lenne szerencsés, hogy az alapítvány a pályáztatás kikerülésével közvetlen döntéssel jusson ehhez a pénzhez. Így aztán képviselőcsoportunk nem fogadja el dr. Kulin Sándor képviselőtársunk módosító javaslatát. Elfogadhat atlan számunkra, hogy a javaslat megtétele előtt nem kérték ki az önkormányzat közgyűlésének véleményét. Ez a javaslat is logikusan illeszkedik abba a sorba, amely a társadalombiztosítási önkormányzatok létrejöttét kísérte. Először hosszú szabotálás, nem p edig vajúdás és szülőatyai szerep a választással kapcsolatban, majd elérhetetlennek tűnő feltételek megállapítása. Mivel mindez hiábavalónak bizonyult, az önkormányzatok megléte óta a beavatkozási kísérletek sorozata, így a mostani is. Az pedig végképp ért hetetlen számunkra, hogy míg Kulin képviselőtársunk javaslata csak az említett 200 millió Ftról beszél, addig a bizottsági jelentés már összesen 375 milliárd Ftot rendel az alapítvány számára. Ugyan hallottam valamit, hogy a szociális bizottság tisztelt elnöke szerint elírás történt, de akkor kérjük az új bizottsági jelentést, mert azt nagyon nehezen tudjuk elképzelni, hogy az ifjúsági és szabadidősport támogatására létrehozott alapítvány az alkoholizmus primer prevenciójával vagy az otthoni ápolással érd emben foglalkozzék. Végezetül hadd állapítsam meg, hogy az árukapcsolásnak ez a módja enyhén szólva etikátlan. Tudva azt, hogy az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése kötelező és halaszthatatlan, tehá t ellene senki nem emelt kifogást, ezt összekapcsolni a célirányzatok keretösszegeinek alapítványba irányításával, nem sportszerű, hölgyeim és uraim. Köszönöm tisztelt figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Kétperces reagálá sra megadom a szót dr. Kis Gyula József képviselő úrnak.