Országgyűlési napló - 1993. évi téli rendkívüli ülésszak
1993. december 22. szerda, téli ülésszak 3. nap (357.) - A kárpótlás iránti kérelmek benyújtásának határidejéről és az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szabad György): - ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár:
176 A kárpótlás iránti kérelmek benyújtásának határ idejéről és az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala ELNÖK (Szabad György) : Soron következik a kárpótlás iránti kérelmek benyújtásá nak határidejéről és az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat határozathozatala. Az előterjesztést 13237es számon kapták kézhez. Emlékeztetem k épviselőtársaimat, hogy a részletes vita lezárását követően nem került sor válaszadásra. Megadom tehát a szót Isépy Tamás államtitkár úrnak. Dr. Isépy Tamás igazságügyminiszter válasza ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most, hogy a kárpótlási folyamat, az 1991ben megindult kárpótlási folyamat végső szakaszába érkezett, engedjék meg, hogy kitérve csak néhány szót szóljak magáról az igazságtételről, mert az igazságtétel és a kárpótlás valójában szorosan összetartozó fogalmak. A kárpótlás kérdésköre – ideértve természetesen a személyi kárpótlást, a politikai okból üldözöttek kárpótlását is – az igazságtételi folyamat szerves része. Az igazságtétel keretében ugyanis a kárt okozók felelősségre voná sa mellett nyilván ügydöntő kérdés a károsultaknak, a sérelmet szenvedetteknek, az őket ért joghátrányoknak – a lehetőségek korlátai közötti – orvoslása, jóvátétele. Az igazságtétel keretében az igazságügyi kormányzat is döntő jelentőséget tulajdonított an nak, hogy a már elmondottak szerint a lehetőségek korlátai között a sérelmet szenvedettek jóvátételben, kárpótlásban részesüljenek. Szeretném, ha egyértelművé és vitathatatlanná válna, hogy az igazságtétel nem valamiféle pártpolitikai elhatározás kérdése, a rendszerváltozás ugyanis nem képzelhető el az elmúlt rendszerben elkövetett hibák, a súlyos törvénytelenségek vagy igazságtalanságok valaminő utólagos jóvátétele, korrekciója nélkül. Az igazságtétel ebben az értelemben a rendszerváltozás lényegéhez tarto zik, és az igazságtételről lemondani valójában annyi lenne, mint legitimálni a korábban elkövetett hibákat és az elszenvedett sérelmeket. Kétségtelen: ez a folyamat egységes egész. Azt azonban kezdettől fogva tudtuk, hogy egyetlen törvény keretei között ne m valósítható meg. Világos volt számunkra az is, hogy olyan, a maga nemében egyedülálló feladatra vállalkoztunk – hasonló helyzetű szomszédaink kísérleteitől eltekintve – , amelynek nincsenek előzetes, adaptálásra alkalmas nemzetközi vagy hazai jogi hagyomá nyai – még kevésbé gyakorlati tapasztalatai. Tudtuk azt is, hogy a törvény végrehajtása nem lesz könnyű feladat, és azt is, hogy menet közben fölmerülhetnek olyan megoldásra váró kérdések, amelyekkel a törvényhozásnak foglalkoznia kell. Ilyen kérdés minden ekelőtt azoknak a személyeknek a kárpótlása, akik tájékozatlanságból, félrevezetés eredményeként vagy egyszerűen csak bizalmatlanságból nem éltek a kárpótlás lehetőségével, és a jogvesztő határidők miatt erre utóbb már nem volt módjuk. Ezek a személyek nyi lvánvalóan éppúgy sérelmet szenvedtek, éppúgy rászorulnak az igazságtételre, mint azok, akik a megszabott határidőben az igényt érvényesítették. Tévedés ennek kapcsán – hogy divatos szót használjak – a kárpótlási folyamat "eszkalációjáról" beszélni. Szó si ncs erről. Az expozéban is utaltam már arra, hogy a most megcélzott személyek az
