Országgyűlési napló - 1993. évi téli rendkívüli ülésszak
1993. december 22. szerda, téli ülésszak 3. nap (357.) - Ügyrendi - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
154 arról van szó, hogy ez az átmenetileg fenntartott és valójában ma már semmivel nem indokolható kereskedelmi banki funkció lehet a jogcím arra, hogy a jegybank fönntartsa a megy ei fiókhálózatát? Ilyen módon kellene szervezeteket megvédeni attól, hogy esetleg megszüntethetők vagy átcsoportosíthatók legyenek? Ha ez a kisstílű érv húzódik meg mögötte, akkor azt gondolom, nem érdemes igazán komolyan venni ezt a szándékot. Éppen elég gyenge a magyar kereskedelmi bankhálózat ahhoz, hogy a jegybank megyei fiókjainak a jól képzett szakemberei kitűnően el tudnának helyezkedni a fiókbankoknál a megyei kereskedelmi hálózatban. Nincs indok arra, hogy fönntartsuk a jegybank megyei fiókjait, pl áne ilyen fölöttébb átlátszó jogcímen. Így tehát – miközben támogatjuk a kereskedelmi banki funkciók tervezett csökkentését – nem tudunk azzal egyetérteni, hogy ez csak részleges legyen, és fennmaradjon ez a tulajdonképpen alibi indok, amely egy apparátusn ak és egy hálózatnak a konzerválását van hivatva biztosítani. A harmadik témakör az államadósság finanszírozásának az ügye. Egyetértek azokkal a rendkívül kemény kritikai hangokkal, amelyeket Soós Károly Attila ebben a témakörben a Házzal megosztott. Tökél etesen igaza van. És nem egyszerűen jogharmonizációs kérdés az, hogy az Európai Unió szabályai és a magyar jegybanki törvény tervezett módosítása között az ellentét kibékíthetetlen. Nem pusztán arról van szó, amit már a költségvetési törvény vitájában is e lmondtunk, hogy egy sajátos jogfilozófiai elv érvényesül ebben az ügyben, aminek az a lényege, hogy a legutoljára elfogadott törvény übereli az összes többi, ebben a körben szabályokat megállapító törvényt. Azaz, hogy az éves költségvetési törvényben lehet rendelkezni úgy, hogy az ellentmondjon a jegybankról szóló törvénynek, és ellentmondjon az államháztartási törvénynek. Ez történt, hiszen a 80 milliárdos kötelezettség – nem is felhatalmazás, hanem kötelezettség! – , amelynek a finanszírozási ügyben a jegy bankra háruló kötelezettségeit a költségvetési törvény megszabja, gyakorlatilag annullálja az államháztartási törvény szabályát és a jegybanki törvényt is. Ez önmagában véve is elfogadhatatlan és kezelhetetlen. Sokkal fontosabb azonban ennél az a hatásmech anizmus, amelyet ez az ügy kivált 1994ben. Soós Károly Attila világosan kifejtette a kamatok emelkedésére növekvő hatását a 80 milliárdos jegybanki finanszírozásnak. Némi leegyszerűsítéssel: a várható konkrét, más jövedelemtulajdonosi megtakarítási pozíci ókra tekintettel azt lehet mondani, hogy a 80 milliárd nem más, mint inflációs pénzkibocsátás 1994ben. Ebből fogja a jegybank finanszírozni az államháztartás belföldi megtakarításokból finanszírozhatatlan hiányának majdnem egyharmadát, hiszen 330 milliárd ból 80 milliárd forintot a jegybanknak kell finanszírozni. Rossz lépés, indokolatlan lépés, veszélyekkel járó lépés. Aláássa azt a prognózist egyébiránt, amelyet a Kormány most már másodszor is hangoztat – egyrészt az 1993as költségvetési törvénytervezeté ben, másrészt pedig a tegnap elhangzott kormányprogram gazdaságpolitikai fejezetében – nevezetesen, hogy 1993ban 20%os szint alatt lesz tartható Magyarországon a fogyasztói árindex. A rendkívül magas költségvetési hiány magas állampapírkibocsátási kénys zere, az ezzel együtt járó, minden bizonnyal elkerülhetetlen kamatnövekedés, továbbá a jegybanknak a tulajdonképpen inflációs 80 milliárdos pénzkibocsátása együttesen, és a várható, minden bizonnyal elkerülhetetlen nominális leértékelés – nagy biztonsággal állítható, hogy – 20% fölé fogja emelni az inflációs rátát. Aligha lehet ennek az egymást erősítő negatív hatásnak a kritikája mellett szó nélkül elmenni. A második ügy az államadósságfinanszírozás kapcsán az államadósság elszámolásának ügye. Üdvözöljük, hogy egy szakmailag alátámasztott, korrekt, tisztességes elszámolást kap a Ház. Még akkor is, hogyha minden bizonnyal nehezen emészthetőt, hiszen nagyon sok finomságot, nagyon sok, szakmailag is, szakkörökben többékevésbé vitatott összefüggést tartalmaz az elszámolás. Ennek ellenére segíti a tisztánlátást, és ez jó dolog. Ami miatt szóba hozom az elszámolást, az egyetlen ügy. Nagyon sokszor bebizonyosodott már – itt, ebben a Házban és a Ház falain kívül is – , hogy mindig sikamlós pálya, amikor egy szakmai lag többékevésbé megalapozott dokumentum néhány pontján politikai, rövid távú politikai célokat és érdekeket szolgál. Ez az, ami megengedhetetlen. Ebben az
