Országgyűlési napló - 1993. évi téli rendkívüli ülésszak
1993. december 22. szerda, téli ülésszak 3. nap (357.) - A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - ZSUPOS LAJOS (MDF)
128 jogkört tulajdonosok nélkül nem kaphatja meg. Ezt a vitát kérem, fejezzük is be, és ezzel a mai napon ne foglalkozzunk. A másik ilyen jellegű indítvány az, amely most fix összegben kívánja a részaránytulajdoni kimérési költségeket meghatározni . Álláspontunk szerint ez jóval drágább, mint az eredeti megoldás, még annál is drágább, mintha teljes egészében az államháztartás viselné a kimérési költségeket. Úgy gondolom, emögött van egy olyan hátsó szándék is, hogy a földhivatalnál dolgozó földkimér őknek egy egész szép kis juttatást tudnánk biztosítani, amennyiben ők túlórában, munkaidőn kívül végeznék ezt a feladatot. Ez sem járható út. Ha a kormányzattal a megállapodás megtörtént, akkor a kormánypárti képviselők szíveskedjenek már egyeztetni, és dö ntsék el, hogy a 100%os vagy az 50%os kimérési költség mellett vannake. Ami egyébként nem szabadítja el a hatalmas nagy pénzeszközöket, ugyanis ha figyelmesen elolvassuk ezt a törvényt, benne van, hogy a megyei földhivatalok, amennyiben saját munkaerejü kkel, saját apparátusukkal nem tudják ezt elvégeztetni, akkor pályáztatnak és meghirdethetik azt a költségkeretet, amit el tudnak ismertetni. Tehát itt a Kormánynak a minisztériumon keresztül megvan az a rendelkezési joga, hogy ezt a keretösszeget a leghat ékonyabban és a legoptimálisabb, költségtakarékos szempontok figyelembevételével irányíthassa. Nem olyan nagy probléma ez, összességében 6 milliárd forintot jelentene öt évre. Ha az 50%os variációt fogadjuk el, akkor ennek feléről beszélhetünk. Az SZDSZ m ind a két variációt támogatja, annak függvényében, hogy a kormányzat mit fog mondani, készséggel állunk rendelkezésre, és azt várjuk, hogy a kormánypárti képviselők között végre legyen már ebben egyetértés, hogy a mai nappal határozni tudjunk, és annak a p ár tízezer embernek, akik művelik a földet, mert ez is benne van a törvényben, hogy nyilvánvalóan azok fogják megkapni ezt a költségtérítést, akik hasznosítani és használni kívánják ezt a földet, biztosítsuk végre a lehetőséget, hogy egy kis könnyebbséggel indulhassanak el az amúgy is nehéz mezőgazdasági helyzetben, amikor a beruházásokra sincs pénzük, nem még a saját földjeiknek – amelyek korábban termelőszövetkezeti használatban voltak – kimérésére. Úgy gondolom, hogy 40 évi szenvedés után enynyit ők is m egérdemelnek. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Zsupos Lajos a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Zsupos Lajos (MDF) ZSUPOS LAJOS (MDF) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rövid en szeretnék szólni erről a törvényjavaslatról. Elsősorban a Fodor úr által elmondottakhoz tennék hozzá annyit, hogy az a kilenc hónap nem kilenc hónap, hanem jóval 12 fölött volt. Csak, ahogy ugye történni szokott, az nem került a plenáris elé, hogy annak idején ezt a módosítást a Fórum beadta. (10.00 ) Akkori pénzügyminiszterünk mereven zárkózott el, és valóban lesöpörte az egész indítványt. Ugyanakkor néhány hónap múlva, miután megszabadult a poszttól, már teljesen másképp látta a költségvetésnek a helyze tét. Ezt csak azért kívánom elmondani, mert valószínű, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy ez a törvénytervezet ilyen szerencsétlen, és főleg hosszadalmas utat járt be. A bizottságról elmondottakkal kapcsolatban: amit Szabó képviselőtársam elmondott, az gyakorlatilag magában foglalja a bizottságokban történteket. Annyit szeretnék én is mondani, hogy a kényszerpálya kétségtelenül megvan. Nem valószínű, hogy van lehetőségünk arra, hogy a két dolgot kapcsolva ma meg tudjuk oldani. Ilyen vonatkozásban célszerűnek látom azt, hogy mivel a költségtérítést meg lehet oldani, igaz ugyan, hogy teljes értékű megoldás nem lesz, mert az való igaz,