Országgyűlési napló - 1993. évi téli rendkívüli ülésszak
1993. december 22. szerda, téli ülésszak 3. nap (357.) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti - ELNÖK (Szabad György): - MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, DR. földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Szabad György):
123 Elmúlt az 1993as év. Semmi nem történt – de nem, hogy semmi nem történt, hanem most nyáron két demokrata fórumos miniszter felk ereste a MOSZ közgyűlését, és ott legnagyobb sajnálatunkra kinyilvánította, hogy a Kormány nem támogatja a szövetkezeti törvény módosítását. Ez annyit jelent, hogy a Kormány nem hajtotta végre a legnagyobb pártjának az elmúlt határozatát. És kérdés az, mit hajtott végre akkor a Kormány. Erre útmutatóul egy önálló képviselői indítvány szolgál számunkra, amely be lett nyújtva 10028as szám alatt, Horn Gyula és képviselőtársai által. Mit kér Horn Gyula képviselőtársunk önálló indítványában? Azt, hogy a mezőgaz daság átalakulását érintő törvényjavaslatokat – tehát így a szövetkezeti törvényt sem – ne tárgyaljuk 93. december 31ig! Kérdés az, hogy melyiket hajtotta végre a magyar Kormány. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a Demokrata Fórum országos gyűlése ált al kimondott határozatot leseperte és Horn Gyula javaslatát pedig végrehajtotta. (Szórványos derültség a bal oldalon.) De szeretném figyelmükbe ajánlani, hogy Horn Gyula képviselőtársunk csak azt kérte, hogy 93. december 31ig ne tárgyaljuk! De a magyar Ko rmány túlteljesítette ezt, mert már nyilvánvaló, hogy február 7ig sem fogjuk tárgyalni. Éppen ezért kérem a tisztelt, újonnan megválasztott miniszterelnök urat, tekintettel arra, hogy ő biztos képes felfogni a mezőgazdaság helyzetét – mint ahogy tegnap ha llhattuk, ő is faluban nőtt fel – , és amúgy is egy október 7én kelt levelében – akkor még mint a miniszterelnök helyettese – tett ígéretet arra vonatkozóan, hogy ezt a kérdést december 16ig megoldják. A végrehajtásért a Földművelésügyi Minisztérium, ille tve a miniszter a felelős. Az ismert események nyilván megakadályozták a Földművelésügyi Minisztériumot abban, hogy a szövetkezeti törvény módosítását beterjeszszék. De nincs hírünk arról sem, hogy február 7ig be lenne terjesztve. Azt tudjuk valamennyien, hogy a Kormánynak a rendelkezésére álló körülbelül 133 nap már nagyon rövid idő. De a magyar történelem XX. százada bizonyította, hogy 133 nap alatt mi mindent lehet még elkövetni. Egy rossz példa már van az országban, amikor 19ben 133 nap alatt el lehet ett veszíteni az ország kétharmad részét és lakosságának felét. Most pozitív példát szeretnénk látni az eljövendő 133 napban, és reméljük, hogy miniszterelnök úr az általa beígért határozottsággal a mezőgazdaság dolgozóira végre kedvező törvénytervezeteket fog kezdeményezni a Kormányban. És így elérhető, hogy a nemzeti erők – azok is, akik annak mondják magukat, illetve azok is, akik azok – végre összefogva és feledtetve az elmúlt három és fél évet, egy önálló nemzetpolitikát képviselve tudnak sikeresen ind ulni a választáson. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Medgyasszay László államtitkár úr. Napirend előtti felszólaló: Dr. Medgyasszay László földművelődésü gyi minisztériumi államtitkár MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, DR. földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon rövid leszek, hiszen nem kívánok versenyezni Szabó Lukács kollégám ékesszólásával, csupán annyit szeretnék tényszerűen közölni, hogy a szövetkezeti törvény módosításával kapcsolatban a Kormány épp 16án tárgyalta az FM által előterjesztett anyagot, és még további egyeztetések után, bizonyára hamarosan a Ház elé fog kerülni. Tehát ennyiben szerettem volna Szabó Lukácsot tájékoztatn i a törvénymódosítás állásáról. Egyebekben nem kívánok reagálni. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kormányunk kérte, hogy a Magyar Köztársaság részéről aláírt ENSZ éghajlatváltozási keretegyezmény megerősítéséről sz óló, valamint a Magyar Köztársaság részéről aláírt ENSZ biológiai sokféleség egyezmény megerősítését indítványozó határozati javaslatok mostani ülésünk tárgysorozatának részévé váljanak. A kérdésre vissza fogunk térni a Ház határozatképességének megteremté sekor.