Országgyűlési napló - 1993. évi téli rendkívüli ülésszak
1993. december 21. kedd, téli ülésszak 2. nap (356.) - A kormányprogram vitája - ELNÖK (Szabad György): - DR. TAKÁCS GYULA (MDF):
104 Azt hiszem, azt is el kell mondani, hogy a régi rendszerben még rendkívül pazarló gazdálkodás volt irracionális szervezetiműködési keretek között, és teljes egészében hiányoztak a piacgazdaság jog- és intézményrendszerei. Mindezt örökölte a magyar gazdaság, é s én azt hiszem, hogyha nekünk most beszélnünk kell arról, hogy milyen programot készítettünk 1990ben, s hogy ez a program megalapozott volte vagy nem, akkor nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy 1990. év bázisán vagy 1989 bázisán készülhetett csak el az 1990 . éves program az akkori nemzetközi körülményeknek megfelelően, a Szovjetunió létével összefüggésben, a világgazdaságban akkor még nem látható recesszió következtében. Mindezek a körülmények tehát meghatározták a Magyar Demokrata Fórumnak és ennek a Kormán ynak, tehát a koalíciós Kormánynak a Nemzeti Megújhodásra vonatkozó programját, ezek határozták meg akkor s peremfeltételeket jelentettek egy program számára. Ezt, azt hiszem, nagyon világosan el kell mondani. Szeretnék még néhány kérdé st elmondani. Felmerült a külső fizetési mérleg kérdése. Világos, hogy ez valóban súlyos és nagy gondot okoz. Szeretném, tisztelt képviselőtársaim, ha föllapoznák a programot, mert én úgy láttam, mindenki előre elkészítette a beszédét, és ezért elmondta az t – akár benn volt a programban, akár nem – , amire gondolt. Úgy látom, nem olvasták el, hogy a 6. oldalon, az első bekezdésben ez szerepel: a külső pénzügyi egyensúly fontos követelménye, hogy a fizetési mérleg passzívuma jövőre az ez évinél jóval kevésbé haladja meg a pénzben beáramló működőtőke teljes összegét. Azt hiszem, nagyon világos és egyértelmű egyensúlyra törekvés ez. Nem is szeretnék erről sokkal többet mondani. Világosan rögzítve vannak az ezt követő bekezdésekben és oldalakon, mit kíván a Kormá ny tenni 1994ben, és hiszem s úgy gondolom, ezt meg kell, hogy tegye. A következő ilyen nagyon fontos kérdés a költségvetés és az államháztartás. Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék elmondani, ez valóban súlyos gondot okoz, a Nemzeti Megújhodás Progr amja valóban azt írta elő, hogy a 60%os belső koncentrációt csökkenteni kell. El kell mondjam, attól függ, hogyan vizsgáljuk ezt a koncentrációt. Ha azt mondjuk, hogy a GDPhez képest mennyi a jövedelemkoncentráció, akkor ez 52%. Szeretném erről tájékozta tni a tisztelt Házat. Ha a kiadást számítjuk, akkor 60, de nem 70, Kuncze képviselőtársam. A következő, amit természetesen el kell mondani, hogy a magyar lakossági megtakarítások nem csökkentek, csak a növekedési ütem csökkent, tehát több lesz, de ez nem u gyanaz, mintha csökkent volna. Ez is fontos kérdés. A kárpótlás tekintetében szeretném még elmondani azt is, hogy jelen pillanatban a kárpótlási jegyet már 80%, sőt 80%ot meghaladó névértéken, címletértéken lehet megvásárolni, illetve értékesíteni. Azt hi szem, meg lehet állapítani, hogy ez egy igen kiváló trend. Szeretnék nagyon röviden a kisbefektetési programról beszélni, ami igen nagy kritikát váltott ki. Elismerem, hogy ez egy vitatott kérdés. Vitatott közgazdaságilag, s a hatékonyság szempontjából is lehet vitatott. Azt azonban el szeretném mondani, hogy 1990ben az SZDSZnek volt egy 20 000 forintos programja, és az legalább ennyire vitatott volt. Elmondható az, hogy itt azonban nem mindenki kap 100 000 forintot, hanem csak az, aki vállalkozni akar, é s annak is vissza kell fizetnie részletekben öt vagy tíz év után kamatmentesen, és nem kell végigmennie a banki hitelvizsgálati tortúrán. Úgy gondolom, ez nem más, mint egy kedvezményes hitelezés, biztosítja és elősegíti, hogy a privatizáció tömegesebbé vá ljon, s hogy a magyar társadalom ne rekedjen kívül a privatizáción. Ez rendkívül fontos dolog, s úgy gondolom, hogy politikai szempontból s az egész átalakulásunk szempontjából minden körülmények között meghatározó, hiszen ha a privatizációt nem tudjuk a m agyar közvélemény számára vonzóvá tenni, akkor soha nem lesz esélyünk arra, hogy a gazdasági átalakulást is végrehajtsuk.