Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. december 7. kedd, őszi ülésszak 33. nap (351.) - Interpellációk - ELNÖK (Vörös Vince): - VARGA MIHÁLY (FIDESZ) - ELNÖK (Vörös Vince):
2475 bekövetkezett változások ell enére a személyszállítással foglalkozó társaságok megfelelnek a velük szemben támasztott állami elvárásnak. Ezek után a válaszom általánosságban csak az lehet, hogy a menetrend alapján végzett közúti személyszállítás körét tekintve nem kívánjuk jelenleg mó dosítani a koncessziós törvényt. Nem zárható ki azonban, hogy később önálló törvényben szabályozzuk a személyszállítási tevékenységet, ennek időhorizontja azonban nagyban függ az általános gazdasági feltételektől. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a jobb o ldalról.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Viszonválaszra megadom a szót Varga Mihály képviselőtársunknak. VARGA MIHÁLY (FIDESZ) Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Először is szeretném megköszönni válaszát, azt, hogy valóban igyekezett azokra a kérdésekre válaszolni, amiket kérdeztem. Válaszára azonban mindenképpen mondanom kell néhány dolgot. Először is, amit a magánvállalkozók régóta kifogásolnak: hogy nem kapnak koncessziós pályázatokat amiatt, mert azzal érvel a minisztérium, hogy kizárólag a jól jöved elmező útvonalakat akarják megszerezni, ez egész egyszerűen nem igaz. Egész egyszerűen nem igaz, miniszter úr. Én próbáltam utánajárni, hogy ilyen magánvállalkozókat találjak. Mint ahogy az ön válaszában is elhangzott: egyetlenegy koncessziós pályázatot se m írtak ki eddig. Itt van például előttem az egyik abádszalóki vállalkozó levele. Abádszalók és Szolnok között kíván járatot indítani, beszerezte az összes önkormányzat támogató ajánlatát, minden szükséges irattal rendelkezett — ennek ellené re ezzel utasították el az ő pályázatát is, hogy kizárólag jól jövedelmező útvonalra akart engedélyt kérni. Ez egész egyszerűen nem igaz, mert nincs Volánjárat ezen az útvonalon. A versenyhelyzet nemcsak abban nyilvánul meg, hogy kape egy magánvállalkozó koncessziót vagy nem kap. A versenyhelyzet abban is megnyilvánulhat, hogy milyen feltételek mellett kell egy magánvállalkozónak ma versenyezni egy Volánjárattal. Míg a Volánbuszos például a maga szervizében levizsgáztathatja a járművét, ha mondjuk, ezt egy magánvállalkozó akarná megtenni a Volánszervizben, ezt például már nem teheti meg. Sikerült föllelnem egy 1992. február 27i Magyar Hírlapcikket, amiben dr. Baksa Sarolta, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium jogi osztályának vezetője ny ilatkozik. … ebben kerek perec megmondja, hogy a tömegközlekedésben az autóbuszforgalomban nincsenek vállalkozók, ami azt bizonyítja, hogy képtelenség nyereségesen művelni ezt az üzletágat. Ez sem igaz, egész egyszerűen: azért nem képesek ezt az üzletágat egyáltalán folytatni, mert nem írnak ki koncessziós pályázatokat. És folytathatnám a sort: beszéltem nyíregyházi vállalkozóval, aki elmondta, hogy a különjáratát naponta ellenőrzik, és próbálják minden módon lehetetlenné tenni a vállalkozását; beszéltem h ódmezővásárhelyi vállalkozóval, aki elmondja, hogy nem kap koncessziós kiírást, bár fürtökben lógnak az emberek a Volánjáratokon. Úgy érzem tehát, miniszter úr, hogy akkor követnék el hibát, ha elfogadnám az ön válaszát, azt a választ egyébként, amelyet b ármelyik Volánvezérigazgató vagy igazgatósági tanácstag megtehetett volna az ön helyében. Nem fogadom el a válaszát. (Taps a bal oldalról.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Varga Mihály képviselőtársunk nem fogadta el a miniszteri választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.)