Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. szeptember 6. hétfő, őszi ülésszak 1. nap (319.) - Döntés törvényjavaslatok sürgős tárgyalásáról - Döntés képviselői önálló indítványok napirendre tűzéséről - ELNÖK(Szabad György): - KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP) - ELNÖK(Szabad György): - KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP)
4 Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előrebocsátanám, hogy közelebbről a Szamosközben működő gyülekezetek és lelkipásztorok helyzetét ismerem, illetve ott is elsősorban a református felekezetét, de mint hírem van róla, a többiek körülményei se kedvezőbbek. Az itteni egyházak állapota — felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül — egyaránt siralmas, legalábbis elszomorító. Fő jellegzetességük és elrejthetetlen közös vonásuk az anyagi lerobbanás, a mérhetetlen szegénység. Világosan utalnak erre azok az öss zegek is, amit az egyes gyülekezetek tudnak fizetni lelkipásztoraiknak. Olyan gyülekezet, amely 10000 forinttal vagy annál magasabb összeggel díjazná lelkipásztorát, csak igen kevés akad. A legjellegzetesebb díjtétel az 56000 forint. Ekörül fizet például a térségben Garbolc, Túrricse, Botpalád, Kispalád, Magosliget, a boldogember faluja, Gyügye és még mások. De vannak kevesebbet fizetők is. Nagyhódos, Uszka 2000 forinttal honorálja lelkipásztorát, Kishódos pedig 700at ad. Nem tévedés: 700at! A gyülekezet ek jelentős része — ez idő szerint 30 — így nem is tud külön lelkipásztort tartani. Kettesévelhármasával összeállva fogadnak egy papot. Az ilyen, több gyülekezetnél szolgáló lelkészek gyülekezetekből kapott díja éri el havi átlagban a 15000 forintot. Az e gy gyülekezetnél dolgozóké ennél a legtöbbször lényegesen alacsonyabb. A sonkádi református lelkész például 9000 forintot kap a gyülekezettől, ehhez 800 forint állami segély, kongrua járul. A sonkádi tiszteletes számára tehát 9800 forint jelenti a havi fix et. Első hallásra is nyilvánvaló, hogy az idézett összegek a munkanélkülisegélyeknek felelnek meg, és abból a létminimumon vagy ahhoz igen közel álló szinten lehet csak megélni. A magányosan élő nőtlen vagy özvegy papok még csak meg is vannak valahogy. A nős, családosok helyzete azonban kétségbeejtő, kiváltképp is a görög katolikus lelkészeké, akiknél ma is népes a család, négyöthat gyerekről kell gondoskodniuk. Ezek csaknem kivétel nékül a létminimum alatt — mondjuk ki nyíltan: nyomorszinten — élnek, ak kor is, ha az összes lehetséges bevételi forrást figyelembe vesszük is. Másra, többre egyszerűen nincs lehetőség. Az ismertetett fizetésekből ugyanis ki van szabva a család, a gyermekek eltartása, taníttatása, neveltetése. És hol vannak a magasabb szellemi igények? Ezekbe a fizetésekbe ugyanis már nem fér bele egyegy értékesebb könyv, netán más szellemilelki igényt szolgáló tárgy, mondjuk műalkotás, holott egyetemi, főiskolai végzettségű emberekről van szó. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a szóban lévő szer ény jövedelmek sem vehetők biztosnak. A lakosság elnyomorodása, a munkanélküliség következtében sokan nem tudják megfizetni az egyházadót. Másoknak az újrakezdés, a magángazdaság kiépítése miatt kell fogukhoz verni minden garast. Ilyen körülmények között c sak gyéren, akadozva csordogálnak a hagyományos bevételi források, és ritka madár a bőkezű adakozó. Az infláció és a folyamatos áremelés — akár a többi kiskeresetű réteget — a papságot is leghatározottabban sújtja. (15.20) Tanúskodik erről a papok szegénye s, viseltes öltözete, kitaposott cipője. Kolduseklézsiának a lelkipásztora is szegény. Nincs terünk a részletezésre, mindenki tudja, hogy a gyülekezeteknek korántsem csak a papok fizetéséről kell gondoskodniuk, hanem még sok minden másról is. Alig elviselh ető teherként jelentkezik például a templomok és az egyéb egyházi épületek fenntartása is. Az elmondottak — fájdalom — a legkevésbé sem partikuláris jelenségek. Mindenütt észlelhetők, ahol a kistelepüléses forma uralkodik, és ha enyhébb kiadásban is, a kis városokban sem ismeretlenek. Kivételt egyedül a nagy- és középvárosokban működő egyházközségek képeznek. Meg kell tehát nyitnunk a lehetőséget, hogy az egyházak, illetve az egyes gyülekezetek visszavehessék 1948ban és azt követően államosított gazdasági j avaikat, hogy azok körültekintő hasznosításával új bevételekhez jussanak, egyszersmind hogy ebben a vonatkozásban is új alapokra helyezhessék létüket. Hozzátenném ehhez, tisztelt Országgyűlés, hogy itt nem az egyházi nagybirtok visszaállításáról van szó. M indenki tudja, hogy az egyházi nagybirtok felszámolása 1945ben megtörtént, és 1948ban csak azok a kisbirtokok maradtak az egyházak kezén, amelyek a papi illetményföldet,
