Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 5. kedd, őszi ülésszak 10. nap (328.) - A helyi bíróság létesítéséről szóló törvényjavaslat vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
673 Tisztelt képviselőtársaim! Ez a törvény egyértelműen rögzíti, hogy pályázaton kívül 10%nál többet nem lehet elosztani. Nem akarok rossz hiszemű lenni, de azt gondolom — miniszter úr — érdemes lenne éppen az ön érdekében is, hiszen nem olyan régen vette át ezt a területet, és azt is tudják, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez volt az a terület, ez az a kabinet, amelyiknek majdnem minden mini szter áldozatául esett, majdnem minden miniszter volt ennek a kabinetnek az elnöke. Miniszter úr! Kérem, fogadja el a segítségünket, ezért azt kérem tisztelt képviselőtársaim, hogy a választ ne fogadják el. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) Határ ozathozatal ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) Az Országgyűlés 117 igen szavazattal, 77 ellenszavazattal, 14 tartózkodás mellett a miniszter úr v álaszát elfogadta. (Dr. Szájer József jelentkezik.) Kétperces ügyrendi felszólalásra kap lehetőséget Szájer József képviselő úr. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Szájer József (FIDESZ) SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Elnézést kérek, hogy így megza varom a szavazás menetét, de véletlenül Orbán Viktor gombját is megnyomtuk az enyém mellett, én eggyel hátrébb ültem és véletlenül megtörtént. (Derültség, zaj a jobb oldalon.) Úgyhogy egy tartózkodó szavazatot kérek leszámítani. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Kö szönöm szépen. Tehát akkor a tartózkodó szavazatok száma helyesen nem 14, hanem 13. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációk végéhez érkeztünk, mint már jeleztem, az előre bejelentett interpellációk közül ma több nem hangozhat el. Viszont a délutáni kisszü net előtt mód van egy rövid határozathozatalra. A helyi bíróság létesítéséről szóló törvényjavaslat vitája ELNÖK (Dornbach Alajos) : Kérem kis türelmüket. Most soron következik a helyi bíróság létesítéséről szóló törvényjavaslat vitája és határozathozatala. Az előterjesztést 12840es számon kapták kézhez. Most megadom a szót Balsai István igazságügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának. Dr. Balsai István igazságügyminiszter, a napirendi pont előadója BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügyminiszter: Elnök Ú r! Tisztelt Országgyűlés! A kérdés, amely vitát sem igényelt, az, hogy az 1970ben megszüntetett Zirci Járásbíróság visszaállítása Zirci Városi Bíróság elnevezéssel megtörténjene vagy sem. A feltételek adottak, Zirc jelentősége nem csökkent akkor, amikor 1970ben járási székhely voltától megfosztatott, ugyanakkor a bírósági illetékességi terület teljes egészében szétosztásra került részben a pápai, nagyrészt pedig a veszprémi bíróság illetékességi területeként. A térség, közelebből a Bakony térségének 25 t elepülését érinti a bíróság létesítése. Természetesen ezek az ismert okoknál fogva kis lélekszámú települések, mégis a bírósági feladatok ellátása szempontjából múlhatatlanul szükséges a bíróság visszaállítása. A megyei bíróság vizsgálatai alapján a bírósá g ügyekkel való ellátása megfelelő, a személyi feltételek és a tárgyi feltételek kitűnően biztosítottak, ezért kérem, hogy szíveskedjenek döntésükkel